A salgótarjáni Anatomy, közel 25 év hallgatás után, vadonatúj felállásban egy videóklippel tért vissza a hazai metalzenei palettára.
A banda előző két korszakában először „old school” death metalt, (1990-1993) később szintetizátorral szinesített, dallamos death metalt játszottak, majd a billentyűs távozását követő átrendeződés után, amolyan sötét, borongós hangvételű heavy metalra váltottak. (1995-1999). Az együttes a működését akadályozó külső problémák hatására 1999-ben befejezte a közös munkát.
2023 októberében egy spontán múltidézést követően elkezdődött a zenekar újáalakulása és az Anatomy története 2024-ben nagyjából onnan folytatódik, ahol egy negyedszázada abbamaradt. A zenekar jelenlegi tagsága: Hajdara Gábor – ének, Szűcs Tamás – gitár/hörgés, Aipli Zoltán – gitár, Simon János – basszusgitár, Kakuk László – dob, Trebor Akpis – szintetizátor.
.
„Az Amikor hív a halál című videóklip egy 1998-as dal újragondolása. A cselekmény, vagy a történetszál a szöveghez képest kicsit elvonatkoztatott módon mutatja be a háború valóságát, ahol valójában az igazi győztes mindig csak a halál lehet. A klip a salgótarjáni Natham Movies csapatának, illetve a Systron Digital Pictures áldozatos munkája által jött létre.”
2024 novemberében megjelent egy két zeneszámot tartalmazó promóciós single, ami együttesen egy készülő, terjedelmesebb hanganyag (nagylemez) előfutárának tekinthető. A csapat jelenleg ezen az anyagon dolgozik, mely teljes egészében a ’90-es évek második felében íródott dalokat fogja tartalmazni.
Honlap: https://www.anatomyzenekar.hu
Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=61560048741621
Instagram: https://www.instagram.com/anatomy_zenekar