Kiadó: I, VOIDHANGER RECORDS / Írta: MILÁN PÉTER / 7
A 21. század egyik legvirulensebb black/death metal-színterét felmutató kanadai mezőnyben 2011-ben alakult az Amphisbaena, olyan csapatok részben ex-tagjaiból, részben jelenleg is aktív zenészeiből, mint a Weapon, a Rites Of Thy Degringolade és az Antediluvian. Tíz évvel ezelőtt megjelent egy EP, de azóta semmilyen életjelet nem mutatott a formáció. Ez év nyarán tört meg a csend és jelent meg a kanadai kvartett debütalbuma.
Míg a kanadai színtér olyan csapatai, mint a Mitochondrion (a tavalyi visszatérő album elképesztő), az Adversarial, az Antediluvian, vagy a Nuclearhammer, a káosz epicentrumában szeretnek hosszasan időzni, addig az Amphisbaena, noha nem áll tőle távol a fortyogó katlanok felkorbácsolása, némiképp átláthatóbb az említetteknél. Ez az egész összehasonlítás persze csak azok számára lesz értelmezhető, akik felfogják és hallgatják ezeket a csapatokat. Ehhez a konvencionálisabb death metal érzékelése kevés.
Experimentális death metalnak nevezném a Rift félórás anyagát, de szerencsére a kísérleti kedv a hangzásra nem terjedt ki túlzott mértékben – az album a zenészek egyéb zenekarait figyelembe véve kimondottan tisztán, már-már átlag-metal fül számára is áttetszően szólal meg. A rejtélyesség leplébe burkolódzó gitárosok riffjeinek egy része értékelhető mint viszonylag közérthető death metal-megoldás, másutt jóval „elvontabb” részekre találunk; az elborult, szürreális hangulatok sűrű lepelként vonják be az anyagot. Mivel elég nehéz hallgatnivalóról van szó, a félóra nem repül el olyan könnyen, meg kell szenvedni minden hang megemésztéséért.
Haasiophis, vagyis Tim Grieco, az Antediluvian frontembere, gitáros főnöke mindent elkövet, hogy a tekervényes, atipikus death metalhoz illő beteges énektémákat, hangokat produkáljon. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy az Amphisbaena zenéje minden „nehézségével” egyetemben sem olyan „idegenszerű” és minden falat ledöntő, mint a Mitochondrion vagy az Antediluvian. Már csak a tisztán megszólaló hangszerek okán sem olyan elvetemült ez az anyag, mint a kandai színtér legjava. Azazhogy dehogynem… A zene a Rift albumán teljesen magán kívül hagyja a metal konvencióit – hívjuk azt akár „extrémnek” is -, s amikor különösen mélyre merülnek a hangok káoszába (Exponentially Falling… Upward), végül érkezik a megváltó repülés az ismeretlenbe: Congress With The Void. Legalábbis a lemez megpróbáltatásait túléltük.
Death metal annak leginkább elrugaszkodott mivoltában. Ezt kínálja az Amphisbaena.
