Skip to content

AMARANTHE – Megjelent a The Catalyst album

Február 23-án, azaz múlt pénteken jelent meg az Amaranthe új albuma, a The Catalyst.

„A mondabeli sas leszállt! – olvasható a zenekar közleményében. – Néhány évnyi kemény munka, verejték és némi vér után rendkívül büszkék vagyunk és egyenesen felvillanyoz minket a tudat, hogy frissen született legújabb albumunk, a The Catalyst világszerte kapható! Ez valóban a tiszta szenvedély és a kreatív kísérletezés útja volt, egy adag lélekkutatással együtt. Reméljük, hogy tetszeni fog nektek, és ha igen, ne felejtsétek el meglátogatni a The Catalyst világkörüli turnéját, amikor az a közeli városotokba ér! A The Catalyst a zenekar eddigi legösszefogottabb koncepciójú munkája. Az átalakulás és a kinyilatkoztatás fogalmainak szentelve mélyebbre ás, mint bármelyik album korábban.”

A lemez megjelenésével egy időben egy klip is kijött a formációtól, amely a címadó szerzeményhez készült.

„Már korábban is csináltunk ilyesmit, de még soha nem voltunk ennyire teátrálisak, mint most – tette hozzá Olof Mörck gitáros. – Valójában mindannyiunkban felmerült a kérdés, hogy ezúttal nem mentünk-e túl messzire, de az is eszembe jutott, hogy ez a zenekar tulajdonképpen mindig is ilyen volt. Szó szerint az első videónk első másodpercei is hatalmas robbanások voltak! De való igaz, a The Catalyst teátrálisabb, mint valaha. Korábban sosem voltunk kifejezetten szimfonikusak vagy nagyzenekariak, de ezúttal úgy gondoltuk, miért ne? Hiszen megtehetjük! Ennek az albumnak az a kulcsa, hogy elengedtük a határokat, és úgy döntöttünk, hogy valami sokkal kalandosabb dolgot fogunk csinálni.”

AMARANTHE – The Catalyst
(02/23 – Nuclear Blast Records)

1. The Catalyst
2. Insatiable
3. Damnation Flame
4. Liberated
5. Re-Vision
6. Interference
7. Stay a Little While
8. Ecstasy
9. Breaking the Waves
10. Outer Dimensions
11. Resistance
12. Find Life

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw