A 21. század experimentális rockzenéi közül az egyik legizgalmasabb formáció a 2004-ben alakult, vagyis idén éppen húsz éves Aluk Todolo. A zenekarral a súlyos, egyedi hangzások hazai kedvelői is képben lehetnek, mivel a trió évekkel ezelőtt többször is fellépett Budapesten – egyszer a Scivias társaságában. Döbbenetes koncertjeik maradandó élménynek bizonyultak: a mai napig fel tudom idézni, amikor a francia csapat előadta egészen elképesztő zenéjét, egy a mennyezetről lelógó villanykörte mint fényforrás támogatásával. Az Aluk Todolo nyolc év után tér vissza hanganyaggal.
A Lux az ötödik album, de a trió diszkográfiájában rövidebb kiadványok, splitek is helyet foglalnak. Legutóbb a Voix című nagylemezt hallgathattuk a Párizsban székelő alakulattól, s valahol nem csoda, hogy ennyi idő telt el, mivel egy efféle zeneműhöz ihlet és forrás kell, ahonnan meríteni lehet. Biztos nem keveset dolgozott rajta a zenekar. Az anyag, mint mindig, most is instrumentális. Érdekesség, hogy nincsenek számcímek, a hat tételt braille-íráshoz hasonló pöttyökkel jelölik. Elsőként az tűnt fel, hogy mennyire összefogott, kompakt az anyag. A zenekar nem fogalmazott olyan terjengősen és repetitíven, mint a 2012-es Occult Rock albumon, amit mellesleg a legjobbnak tartok a franciáktól, mégis kiderül, hogy rövidebb időtartamban is bőven van mód a határok tágítására.
Az Aluk Todolo azért is különleges, mert már a korai anyagaikon is megmutatkozott a zenei, stílusbeli, valamint a hangzás vonatkozásában megnyilvánuló egyediség. Három hangkeltő eszköz van jelen, amelyek voltaképpen valamennyien fő hangszerek. És mindegyik úgy főszereplő, hogy nem kioltja, hanem felerősíti a másik kettőt, s így alkotnak egy kerek, kikezdhetetlen egységet. Mind a ritmusszekció, mind a gitár rendkívül markáns és erős, mondhatni ugyanolyan hangsúlyos szerepet visznek az összkép kialakításában. Antoine Hadijoannou dobos és Matthieu Canaguier basszusgitáros pulzáló ritmusai, zaklatottnak tűnő, szaggatott ütemei felismerhetőek a korábbi lemezekről, de úgy tűnik, egy lépést tettek előre a ritmizálás komplexitása terén, lévén még bonyolultabbnak tűnik a dobjáték, és a basszus is folyamatosan fortyog, kong, mennydörög.
Shantidas Riedacker játék terén él a kísérletezés adta szabad lehetőségekkel, gitározása nem ritkán olyan, mintha spontán improvizációkat adna elő, melyek gáttalan folyásának csak a ritmusok szabnak határt, valamint a játékidő korlátai. A Lux szűk 40 perces anyagán kevesebb a metalos élt megcélzó riffelés, mint némelyik korábbi albumon, sőt, egészen elenyésző ezek száma, de ennek nincs nagy jelentősége, mivel az Aluk Todolo kísérleti „okkult” rockja szégyenérzet nélkül vándorol a műfajok, irányzatok, hangzásvilágok között, s a tapasztalatokat a maguk rendkívüli módon uralt és átlátott világán keresztül bocsátják a hallgatóság elé, s amit hallhatunk, az immáron az Aluk Todolo saját kreatúrája.
A Lux, miként elődei, cseppet sem könnyű hallgatnivaló: sokszor repetitív, hullámzó, pulzáló, emelkedő-süllyedő ritmusváltakozásokra rárakódó szürreális gitárornamentikák sora alkotja a szinte nem evilági kompozíciókat, mely egy teljesen sajátos világ hangokból emelt építménye.
