Skip to content

ALLT – A Fermi-paradoxon vonzásában

A progresszív metalcore-os svéd Allt október 4-én jelenteti meg debütáló albumát From The New World címmel a Century Media Records gondozásában.

„Több mint izgatottak vagyunk, hogy végre bejelenthetjük debütáló albumunkat, a From The New Worldöt – olvasható a zenekar közleményében. – Ez az album két évnyi kemény munka, írás, alkotás és fejlődés eredménye, és október 4-én végre ti is élvezhetitek. Amikor elkezdtünk dolgozni az albumon, megdöbbentett minket, hogy a világ mennyire nyugtalannak tűnik, a jövőt illető feszültségekkel és félelmekkel. Így aztán felmerült bennünk az ötlet, hogy meg kellene vizsgálnunk, mi történik azután, hogy minden darabokra hullik. Minden egyes szám egy-egy saját történet, amely a veszteség, a remény és az embereket továbblendítő szívósság különböző oldalait mutatja be. Az album rendelkezik egy kozmikus csavarral is. Vonzott minket a Fermi-paradoxon, az a nagy kérdés, hogy miért érezzük úgy, hogy egyedül vagyunk az univerzumban, a sok csillag és bolygó mellett. Az album azt kérdezi, hogy tudunk-e még kapcsolatot teremteni, és hogy van-e hely az emberi kötelékeknek egy feje tetejére állt világban. Ami igazán egyedivé teszi ezt a lemezt, az az idő, amit elszigetelten töltöttünk egy faházban, az erdő mélyén. Ez az elvonulás lehetővé tette számunkra, hogy elmerüljünk az alkotási folyamatban, távol a zavaró tényezőktől, körülvéve a természet csendjétől. A From The New World egy utazás, és szeretnénk mindenkit meghívni, hogy csatlakozzon hozzánk!”

A lemez Aquila című dalához készült hivatalos videó itt tekinthető meg:

ALLT – From The New World
(10/04 – Century Media Records)

1. A Flash of Light
2. Remnant
3. Aquila
4. Memory of Light
5. Echoes
6. The Orphan Breed
7. Dissect Yourself
8. Emanate
9. Ephemeral
10. Cycles

https://centurymedia.bandcamp.com/album/from-the-new-world-2

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw