Skip to content

ALLEGAEON – Főszerepben: a hotdog!

Sok minden történt az Allegaeon-nal a Damnum album 2022-es megjelenése óta. Először is, visszatért a 2008-ban alakult banda eredeti énekese, Ezra Haynes. Aztán, miután újra aláírtak a Metal Blade Recordshoz, két vadonatúj dalt is rögzítettek a producer Dave Oteróval: az Inhumation és az Iridescent közül ráadásul előbbit már tavaly októberben be is mutatták a rajongóknak.

„Mindkét szám nagyon agresszív, sokkal agresszívebb, mint bármi, amit korábban a fiúkkal csináltam – mondta akkoriban a visszatérő Ezra Haynes. – A 2015-ös távozásom óta az Allegaeon rengeteget fejlődött zeneileg, és egy ’személyesebb’ szövegstílust is bevezetett. Ez egy nagyon király változást jelentett számomra.”

A Digital Myle most utóbbi dalhoz is készített egy videóklipet, amely alább megtekinthető.

„Eredetileg ugyanazon munkálatok során vettük fel, mint a legutóbbi kislemezünket, az Inhumationt – tette hozzá a dalhoz Ezra Haynes. – Az Iridescentet azért akartuk kiadni, hogy egy kis szeretettel kedveskedjünk a rajongóinknak, mielőtt teljes egészében útjára bocsátanánk a következő albumciklusunkat. Ez az önálló kislemez az Allegaeon Elements of The Infinite-korszakának sajátos mivoltából lett kiemelve. Tökéletes az időzítés is, mivel hamarosan, azaz idén áprilisban indulunk a Cancer Culture Tour észak-amerikai szakaszára a Decapitated, a Septicflesh és a Kataklysm társaságában.”

„Az Iridescent zenéje abból az izgatottságból született, hogy újra együtt dolgozhatok Ezrával – lelkendezett a gitáros Greg Burgess. – Ide-oda dobáltuk az ötleteinket, újraélesztettük az írói összhangot, és ez a dal mintha csak magától íródott volna. A hozzá tartozó klip témája hasonlóan alakult, mint az 1.618-hez készült videónké. Mind az öten leültünk és hülyeségekről beszélgettünk, amíg el nem kezdtünk nevetni. Aztán felmerült a kérdés… ‘Mi lenne, ha?’. Mindenesetre bízom benne, hogy az emberek szeretik a hotdogot és a hülye videókat!”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw