Skip to content

ALL HAIL THE YETI – Új dal és klip a Los Angeles-i metal bandától: Bury Your Memory

Within The Hollow Earth címmel egy hét dalos EP-vel jelentkezik november 12-én a groove/heavy metalos Los Angeles-i All Hail The Yeti. A csapat harmadik albuma a 2018-as Highway Crosses volt, annak turnéjával 2018 őszén Budapesten is bemutatkoztak a Life Of Agony vendégeként, hamarosan pedig a Jinjer és a Suicide Silence társaságában indulnak majd amerikai turnéra.

Az új EP első előzetese a klippel kísért Bury Your Memory dal.

Connor Garritty énekes:A Bury Your Memory volt az egyik első dal, amit elkészítettünk ehhez az EP-hez, és azonnal tudtam, hogy ez lesz az első előzetes. Nagyon úgy érzem, hogy ez egy hagyományos AHTY-dal, emlékeztet is a 2012-es első albumunkra.

A klipjét Brian Cox-szal (Bring Me The Horizon, Hollywood Undead) készítettük el. Briannel forgatni mindig öröm. Nagyon vevő volt a vizuális koncepcióra vonatkozó ötletemre, aztán persze ki is egészítette ezeket. Szerintem ez a videó semmihez sem hasonlítható, amit mostanában bármelyik metal zenekartól láthattál.






www.facebook.com/officialallhailtheyeti


ALL HAIL THE YETI – Bury Your Memory (a 2021-es Within The Hollow Earth EP-hez)









ALL HAIL THE YETI – Within The Hollow Earth EP
(11/12 – AHTY)

01. Bury Your Memory
02. Headless Valley
03. Funeral Heart
04. Nidavellir
05. Cold Dead Leaves
06. Cry of the Waheela
07. The Great Dying

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw