Skip to content

ALKALOID – Kinőtték az extrém metalt

A Hannes Grossmann dobos (Triptykon, ex-Obscura), Morean gitáros/énekes (Noneuclid, ex-Dark Fortress), Christian Münzner gitáros (Eternity’s End, Obscura) és Linus Klausenitzer basszusgitáros (Noneuclid, Obsidious, ex-Obscura) alkotta Alkaloid a 2018-as Liquid Anatomy album után először jelentkezik új anyaggal. A szeptember 15-én a Season of Mistnél megjelenő Numen lemezről első ízelítő gyanánt máris megismerhető a Clusterfuck című szerzemény.

„Ez az egyik rövidebb, visszafogottabb számunk, talán szokatlannak is nevezhetjük, ha az egész albumot nézzük – tették hozzá a kompozícióhoz a zenekar tagjai. – Ugyanakkor a Clusterfuck továbbra is lefedi a klasszikus Alkaloid-spektrumot, a groove-ok, a vezérdallamok, a brutalitás és a komplexitás területein. A dalszövegek azt a kérdést feszegetik, miért kell a fajunknak a nagyságra törekednie, ha tudjuk, hogy minden valószínűség szerint úgyis el fogunk bukni.”

„Mostanra már mindannyian körbejártuk néhányszor a világot, mint metalzenészek – mondta az új albummal kapcsolatban Morean. – Úgy éreztük, hogy kinőttük a színtiszta extrém metal szűk szegmensét, és ez jelentette a fő motivációt ahhoz, hogy tíz évvel ezelőtt megalapítsuk ezt a zenekart. A ’prog’ címke azért praktikus számunkra, mert a definíció szerint eleve magában foglalja a lehetséges stílusok és hatások szélesebb skáláját, amivel el tudunk szakadni bármelyik konkrét metal műfajtól. Mindez azt jelenti, hogy már a kezdetektől fogva biztosíthattuk azt, mi mindig azt fogunk írni, amit csak akarunk, bármilyen őrült ötleteink is lesznek. A zenekar szíve mindig is a dalszerzés volt, és mindannyian szeretjük a komplex és virtuóz zenét annak mindenféle megnyilvánulásában. Ugyanakkor a death metal szeretete a legkisebb közös nevező a zenekarban, és biztosak akartunk lenni abban, hogy senki nem gondolja azt, hogy csak azért, mert dallamokat, tiszta gitárokat és más műfajok hatásait is beépítjük, automatikusan feláldozzuk az extrém metal brutalitását és könyörtelen esztétikáját.”

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw