Skip to content

ALEX VAN HALEN – Megjelent a Brothers című könyv

A Van Halen dobosa, Alex Van Halen október 22-én, azaz a tegnapi napon jelentette meg Brothers című memoárját, amelyben a 2020-ban elhunyt bátyjával, a gitárlegenda Eddie Van Halennel közös életét és karrierjét meséli el. A memoárhoz mellékelték a korábban kiadatlan Unfinished című instrumentális számot, amely az utolsó szerzemény volt, amin Alex és Eddie együtt dolgoztak. A dal szerepel a Brothers hangoskönyvváltozatában, és alább teljes egészében meghallgatható.

„Az első naptól kezdve vele voltam. Közös volt az élmény, hogy milyen volt ebbe az országba jönni és megpróbálni beilleszkedni. Közös volt a lemezjátszónk, az otthonunk, a szüleink és a munkához való motivációnk. Később megosztottuk a koncertbuszt, az alkoholizmust, a hírnevet, a szülőséget és a stúdióban töltött órákat. Olyan mély megértésben osztoztunk, amiről többen csak álmodhatnak” – írja Alex Van Halen néhai öccséről.

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw