Skip to content

ALESTORM – Egy furcsa album érkezőben

Június 20-án jelenik meg az Alestorm nyolcadik albuma, The Thunderfist Chronicles címmel, amelyről máris ízelítőt kaphatunk a Frozen Piss 2 dal segítségével.

„A Frozen Piss 2 az első része az albumon található, három dalból álló trilógiának, amely egy epikus történetet mesél el egy elfeledett sumér istenek által elátkozott kincsről, ami Bournemouth utcái alatt rejtőzik. A The Storm és a Mega-Supreme Treasure of the Eternal Thunderfist című számokkal áll össze ez a trilógia, és olyan ősi, őrületes tudást tár fel, amely szó szerint szétolvasztja az agyatokat. Élvezzétek a riffeket és a kutyákat, valamint Shiori Sasaki fantasztikus vendégéneklését!” – mondta Christopher Bowes, az Alestorm frontembere.

Az új album vad utazást ígér tomboló viharokon, abszurd kalandokon és epikus csatározásokon át a végtelen kék óceánon keresztül.

„Ez egy furcsa album, tele súlyos riffekkel, amiket már meg is bántam – folytatta Christopher. – Azonban van egy csomó mókás dolog, ami a lemezen felfedezésre vár: egy feldolgozás a barátaink, a Nekrogoblikon egyik dalából, egy rakás kemény zúzda, plusz a leghosszabb dal, amit valaha írtam (több, mint 17 perc hosszú), amiben vendégként Patty Gurdy (mindenki kedvenc tekerőlantos zenésze) és Sir Russell Allen (a Symphony X énekese és számomra minden idők kedvenc énekese) is közreműködik.”

ALESTORM – The Thunderfist Chronicles
(06/20 – Napalm Records)

1. Hyperion Omniriff
2. Killed to Death by Piracy
3. Banana
4. Frozen Piss 2
5. The Storm
6. Mountains of the Deep
7. Goblins Ahoy! (Nekrogoblikon cover)
8. Mega-Supreme Treasure of the Eternal Thunderfist

https://alestorm.bandcamp.com