Ma este az A38 Hajón mutatja be októberben kiadott Spiritual Instinct című új albumát a francia Alcest, előttük pedig a szintén francia és már a hatodik magyar bulijára készülő melodikus hardcore trió Birds In Row, valamint az izlandi szinti-punk trió, Kælan Mikla játszik.

Az énekes, gitáros, basszer és szintis Neige, valamint a dobos Winterhalter alkotta Alcest duónak a Spiritual Instinct már a hatodik albuma.

A Neige-vezette Alcest a mai színtér egyik igazán különleges csapata, hiszen zenéjükben egészen egyéni formában ötvöződik a black metal, a post-rock és az alternatív vonal. A Spiritual Instinct album egyfelől direktebb, célratörőbb, fogósabb lett, mint közvetlen elődje, a Kodama, másrészt súlyosabb is. A novemberi HammerWorld magazinban megjelent interjút a multihangszeres Neige-zsel most itt, a honlapon is elolvashatod.

www.facebook.com/alcest.official

A koncert Facebook oldala



A Fekete Zaj Fesztivál és a Negative Art bemutatja:

Alcest (FRA)
Birds in Row (FRA)
Kælan Mikla (ISL)


2020. február 23. vasárnap
Budapest, A38 Hajó

Jegyár:
6.990 Ft (normál ár)

Annak idején nyers black metallal indultatok, aztán a 2014-es Shelter albumnál teljesen elhagytátok a metal elemeket, a 2016-os Kodama lemezen azonban ezek visszatértek. Nagy kérdés volt az új anyag előtt, hogy most jön-e egy újabb meglepő váltás, de a Spiritual Instinct inkább a Kodama-ösvény folytatása, csak még súlyosabb, még komorabb formában. Mi inspirálta ezt az új lemezt?

„Leginkább a sok-sok turné, pontosabban ezek hatása, mármint személyes síkon. Soha korábban nem turnéztunk még annyit, mint a Kodama lemezzel, 2017-ben például 106 vagy 107 koncertet adtunk. Volt olyan hónap, hogy minden egyes este színpadon álltunk. És az egy nagyon kemény dolog. Meg is nyomott rendesen… A jövőben nem is akarunk ilyen intenzíven koncertezni, jobban beosztjuk az erőnket. Nyilván fogunk turnézni, koncertezni, de lazábban, több pihenővel. Szeretek egyedül lenni a gondolataimmal, kicsit bezárkózni, befelé figyelni, de a turnékon ilyesmire nincs lehetőség, emiatt tele voltam feszültséggel, szorongással. Komoly alvászavaraim is voltak.

Mindenki látta rajtam, hogy valami nagyon nincs rendjén. Az első új dal is két turné közben született, az volt a Protection, és érezni is rajta a dühöt, ezt a belső feszültséget. Egy csomó sötét dolog halmozódott fel bennem, és ezt valahogy ki kellett adnom magamból. Gyorsan megszületett a szám amúgy, és irányt is mutatott ehhez a lemezhez. Az is volt a célom az új dalokkal, hogy kiadjak magamból mindent, ami rossz, ami mérgez. Ilyen értelemben ez egy nagyon katartikus anyag számomra, ennek így kellett kijönnie belőlem. Spontán, zsigeri módon… Megértem, hogy a Kodamával hozod párhuzamba ezt az új lemezt, de szerintem jelentősen el is tér attól. Bár ahhoz nyilván közelebb áll, mint a Shelterhez! (nevet) De minden egyes Alcest lemez más és más. Hiszen én sem vagyok ugyanaz az ember, aki 3, 5 vagy 10 éve voltam.”



Csupán a zeneírás segítségével képes voltál helyrebillenteni a belső egyensúlyodat?

„Rengeteget segített, de az is, hogy elkezdtem komolyan jógázni, meditálni. Egyszerűen szükségem volt arra, hogy ne foglalkozzak az Alcesttel, a zenekari dolgokkal, semmilyen zenei vonatkozású üggyel, hanem csakis önmagamra figyeljek, a belső hangokra. Újra meg kellett találnom önmagam, a spirituális énemet, különben becsavarodtam volna. Voltam orvosnál is, leginkább az alvászavarok miatt, és rögtön azt mondta, hogy egyértelműen a kiégés jelei mutatkoznak rajtam, és hogy legalább egy hónapot pihennem kéne. Igyekeztem is tartani magam ehhez, de csak két hétig bírtam! (nevet) Viszont igyekszem nem túlhajtani magam. Ha úgy vesszük, ez az új lemez akár konceptanyagnak is tekinthető. Arról a spirituális utazásról szól, ami gyerekkorom óta tart.”

A spiritualitás alatt mit értesz?

„Fura gyerek voltam, mindig is amolyan kívülállónak éreztem magam. Egy teljesen hétköznapi családban nőttem fel Dél-Franciaországban, és valahogy mindig az volt az érzésem, hogy nem ott van az igazi helyem. Mintha csak odacsöppentem volna. Ebből egy csomó konfliktusom is adódott odahaza, különösen az édesapámmal, akit bosszantott, hogy nem olyan vagyok, mint általában a fiúk. Nem érdekeltek az autók, a gépek, a sportok… A saját kis világomban éltem, egyfajta álomvilágban. Bár ez nem álom, de ezt most hagyjuk… Lényegében az Alcest is azért született meg, azért kezdtem zenélni, hogy jobban elmerülhessek ebben a ‘másik’ világban. Kissrácként volt egy különleges élményem, amolyan földöntúli vagy nem evilági élményem, ami óriási hatást gyakorolt rám. Egy halálközeli élmény… A zene segítségével el tudtam mondani mindazt, amit szavakkal nem nagyon tudtam. Sem otthon, sem a barátaimnak. Minden egyes Alcest dalban ott van ennek a másik világnak egy-egy darabja.”

A spiritualitást sokan a vallással kapcsolják össze.

„Sosem voltam vallásos, nem is érdekelnek a dogmák, a szabályok, semmi ilyesmi. Semmi közöm a szervezett vallásokhoz. Nem utálom őket, nem haragszom rájuk, szimplán csak nem érdekelnek. De hiszek egy csomó mindenben. A túlvilági életben vagy a lélek létezésében például. Viszont nincs szükségem sem papra, sem gurura vagy mesterre, semmiféle tanítóra. Magam akarom felfedezni a dolgokat, elsődlegesen önmagamat, és ezáltal válni jobb emberré. Ez egy személyes és önző spiritualitás, mármint olyan értelemben, hogy nem érdekel a külvilág, és az sem szerepel a céljaim között, hogy jobbá tegyem a világot. Nekem elég, ha a saját problémáimra megoldást találok. És válaszokat a saját kérdéseimre.”

„Spirituális ösztön” – ezt a címet adtad az új lemeznek. Miért?

„Mert mindaz, amiről az előbb beszéltem, nem tudatos választás nálam. Erre a spiritualitásra éppúgy szükségem van, mint arra, hogy egyek vagy lélegezzek. Ösztönszerűen. Ha nem eszem, éhen halok. Ha nem lélegzem, megfulladok. Ha elhanyagolom ezt a spirituális oldalamat, ahogy tettem a turnén, bár nem önszántamból, akkor abból komoly problémák adódnak.”



Eddig csupán a Shelter lemeznek adtál angol címet, ez most egy újabb angol lemezcím. Noha franciául énekelsz…

„Ennek nagyon egyszerű a magyarázata, a francia kifejezés nem hangzott valami jól. Erre sincs szabály nálunk. Legközelebb simán lehet francia a lemezcím, de lehet japán is, mint a Kodama esetében. Minden attól függ, hogy mi passzol a legjobban az adott anyaghoz.”

Nem sok franciául éneklő csapatot találni a metal színtéren…

„A nemzetközi színtéren ez valóban nem jellemző, de odahaza sokan énekelnek franciául. Nem is tudom… Tény, hogy szokatlan lehet a fülnek, de nálam ez is egy ösztönös dolog. Sokkal jobban ki tudom fejezni magam az anyanyelvemen, és mivel az Alcesttel sosem az volt a célunk, hogy ‘befussunk’, jelentsen ez bármit is, nem volt miért angolra váltani. Noha született már angol nyelvű dalunk is. Minden az adott hangulattól függ. És sokan azt mondják, hogy a zenénkhez jól passzol a francia ének. Érdekes módon bennünket előbb fogadtak el külföldön, mint odahaza.”



Ennek mi lehet az oka?

„Nem tudom. Talán túl franciásnak tartottak minket! (nevet) De az utóbbi pár évben ez rendesen megváltozott, most már a legnagyobb francia fesztiválokra is meghívást kaptunk. A legutóbbi turnés ciklusunk egyik örök élménye a Hellfest-koncertünk volt 2017 nyarán. Ott éreztük igazán, hogy a francia közönség elfogadott minket. De a világ is nyitottabb most a francia zenekarokra, és ebben óriási szerepe van a Gojira áttörésének. Ez tagadhatatlan.”

ALCEST – Sapphire (a 2019-es Spiritual Instinct albumhoz)

Az új lemezetek már a Nuclear Blast kiadónál jelent meg. Ez is egy jelentős változás az Alcest életében, nem?

„Egyfelől bizonyosan. De rögtön meg is kaptuk a magunkét, amikor kikerült a hír! (nevet) Eladták magukat, ezzel vége is az Alcestnek… Nem is értem. Mintha még mindig 1995 lenne! (nevet) 12 éven át dolgoztunk a Prophecy kiadóval, együtt fejlődve, egymást támogatva. Egy remek kiadó, remek emberekkel, de most lejárt a szerződésünk és kíváncsiak voltunk, hogy mások mit kínálnak a zenekarnak. Már a második lemezünk óta kaptunk ajánlatokat más kiadóktól, de ha akartunk volna, akkor sem tudtunk volna átszerződni sehova. Viszont az Alcest mára kinőtte a Prophecy-t. Az egy olyan kiadó, amelyik tökéletesen megfelel a turnézni nem akaró csapatok, formációk számára. És a kiadónál sem akarnak ennél többet. Mi szeretnénk eljutni mindazokhoz, akik hallgatják, szeretik a zenénket, de nem úgy, hogy közben tönkretesszük magunkat.

A Nuclear Blast az első pillanattól fogva ugyanúgy látta ezt a dolgot, mint mi. Komoly promóciós gépezetük van, interjús utakat szerveznek külföldre, egy szervezett, tervezett jövőt kínáltak nekünk. Korábban napokon át a Skype előtt ültem, vagy pötyögtettem a válaszokat az e-mailben érkezett interjús kérdésekre, most meg személyesen találkozhatok az újságírókkal, a rádiósokkal, a sajtó embereivel. Két nap itt, két nap ott, aztán pár nap a telefon előtt, és minden alaposan megtervezett, a szállástól az étkezésig. Ami pedig a zenei, a művészi oldalt illeti, semmibe nem szólnak bele. Olyannyira nem, hogy ez az új lemez már teljesen elkészült, mire a komoly tárgyalásokra és a szerződés aláírására sor került. Már nem 1987 van, amikor a multik rángatták a bandákat, és nem is 1995-öt írunk, amikor csak az volt a ‘true’ zenekar, amelyik egy halószobás kiadónál dolgozott. Ezeket a régi kliséket nyugodtan el lehet felejteni! Ma már szerintem nincs olyan, pláne a metal színtéren, hogy egy kiadó megszabja a zenekarnak, milyen producerrel és hogyan dolgozzon. Segítik a munkát, de nem szólnak bele a zenekar dolgaiba. Jobban is jár így mindenki. Mi megbízunk a munkájukban, ők pedig a zenekar víziójában.”



A metal színteret mennyire követed?

„Szinte csak annyira, mint bármelyik másik zenei közeget. Nem skatulyák szerint hallgatom a zenéket. Igazság szerint sosem voltam egy igazi metal arc, nem a Pantera, a Morbid Angel, és nem is az Iron Maiden hatására kezdtem zenélni. Tizenéves srácként inkább indie, wave, poszt-punk zenéket hallgattam, azok hatottak rám, aztán ezek mellé beérkezett a black metal. Azért is ragasztották ránk a ‘blackgaze’ címkét, a shoegaze és a post-rock találkozása a black metallal… De mi sosem akartuk felcímkézni magunkat, ez másoktól jött. A Shelter lemez ezért is lett olyan megosztó! (nevet) Hogyhogy nincs benne metal?! (nevet) Pedig ott nem történt semmi más, csupán félretettem a sötét oldalt. A sajátomat, az Alcestét, mindegy is. Ezúttal ez a sötét erő viszont túl erőteljes volt ahhoz, hogy ne vegyek tudomást róla. Foglalkoznom kellett vele, elő kellett hoznom, hogy aztán belefoglaljam a zenébe. De alapvetően most sem vágyom másra, csak békére és nyugalomra.”

ALCEST – Protection (a 2019-es Spiritual Instinct albumhoz)

Ezúttal is Benoit Roux volt a produceretek, mint a Kodama lemeznél. Minden úgy is zajlott, mint legutóbb?

„Semmi nem úgy zajlott! (nevet) Mivel spontánul, ösztönösen, gyorsan megszülettek a dalok, hasonlóan az egészen korai Alcest-időkhöz, azt terveztük, hogy a stúdiózás is ilyen lesz. Aztán minden megbonyolódott, és rendesen elhúzódtak a felvételek. Stresszes is volt a munka, mert határidőre be kellett fejeznünk mindent, a korábban lekötött koncertek miatt. De csakis magamra haragudhatok, mert én találtam ki egy csomó extra dolgot a hangzásképhez. Egy csomó apróságot, amitől epikusabb, filmesebb lesz az összkép. És ez különösen hallatszik a Le Miroir (A tükör) dalban, ami ténylegesen lehetne filmzene is, de a Dead Can Dance hatása is benne van a misztikus, rituálé-szerű hangulata révén. Még némi keltás jelleget is kapott, azt hiszem. A szövege egyébként arról szól, hogy ha jobb emberré akarsz válni, akkor első lépésként oda kell állnod a tükör elé, fel kell vállalnod, hogy valójában ki is vagy.

Ami a hangzást illeti, azzal molyoltunk a legtöbbet. De a L’Île des Morts (A holtak szigete) sem állt össze könnyen, az egy rétegzett dal, számos riffel és változó hangulattal. Arnold Böcklin egyik festménye inspirálta, és ígyekeztem olyanná is formálni, mintha egy festmény lenne. Produkciós szempontból az is újdonság volt, hogy míg legutóbb csak a dobokat rögzítettük szalagra, most az éneket leszámítva mindent analóg módon vettünk fel. Organikusabb így a hangzás, viszont több a munka vele. Egy digitális felvételnél feljátszol valamit 15-ször, aztán kiválasztod a legjobb részeket, a gép meg összeilleszteni neked. Szalagra dolgozni egész más. Alaposabb felkészülést igényel, de a hangzásokkal, a keveréssel is rengeteget dolgoztunk. Szerintem hallatszik is. Mika Jussila készítette a masztert, és amikor megkaptuk a végleges anyagot, még nekünk is fura volt, hogy milyen jól hallani a basszust, például. De egy áttetsző, letisztult, erőteljes hangzást kapott az anyag, helyenként kimondottan epikus jelleggel. Jelenleg ilyen az Alcest.”


Az interjú eredetileg a HammerWorld magazin novemberi számában jelent meg.