Skip to content

AFIUM – Az első dal a csallóközi négyestől: Értelmezd újra

Értelmezd újra címmel az első dalával jelentkezett a csallóközi Afium zenekar, amely annyira friss formáció, hogy tavaly nyáron indult el.

Bemutatkozó számunk a rögtönzött házi stúdiónkban készült. A központi témája az életben felmerülő nehézségek leküzdése és az összetartás. Szerintünk egy lüktető, riff-központú nóta született, idézve a régi arénarock zenekarokat, ugyanakkor egy modern, fogós megközelítésben.

A csallóközi Afium zenekar 2021 nyarán kezdte meg működését Kuruc ‘Teo’ Teodor gitáros-énekessel és Bodó ‘Atosz’ Attila dobossal, később pedig Kuruc ‘Kikki’ Krisztián ritmusgitáros és Mészáros ‘Mészi’ Dávid basszusgitáros-szövegíró csatlakozásával. A zenekar tagjai korábban a Brotherhood és a Pitvipers nevű formációkban zenéltek. Az Afium elsősorban a modern metal, illetve a hard rock műfajába sorolható. Az első két koncertjük váratlanul nagy érdeklődés mellett, teltházzal zajlott a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban és a bősi Vendel sörözőben. A zenekar tervei között szerepel a nyári fesztiválszezonban minél több nagyszínpados buli, főleg a környéken szervezett motoros találkozókon és rock fesztiválokon. Készülnek a további felvételek, tervben van egy klip is…”


www.facebook.com/afiumband



AFIUM – Értelmezd újra (2022)
















nka
KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw