A kanadai Adversarial a létező legextrémebb black/death metal élmezőnyéhez tartozik olyan galerikkel karöltve, mint az Antediluvian, a Mitochondrion (ők is jöhetnének az új lemezzel), a Diocletian, az Altarage, vagy a feloszlott Vassafor. Nem adnak ki sűrűn lemezt, a Solitude With The Eternal… 9 évvel a Death, Endless Nothing And The Black Flame Of Nihilism után érkezik. Idén nem maradunk ultra-pusztító lemezek nélkül, hiszen megérkezett az új Heresiarch, nyáron megjelenik az új Diocletian, s az Adversarial is újfent kimutatja tépőfogait.
Aki ismeri a kanadai trió diszkográfiáját, annak is fel kell kötnie a gatyaszárat ahhoz, ami itt hallható bő fél órában. Első hallásra csak egy 30 perces pergőtüzet érzékelhetünk, egy rommá lőtt táj vigasztalan képe tárul elénk e harci fém zajainak elülte után, de néhány alkalom után tisztul a kép. Az Adversarial-féle hiper-extrém zenét csak odafigyelve érdemes hallgatni, máskülönben csak annyit fogunk fel, hogy a füleinket eltömi a zaj. Ha azonban vakmerően kitárjuk hallójáratainkat, megállapíthatjuk, hogy C.S. gitáros/frontember ötletekkel nem fukarkodva gyötri hangszerét. Témáiban, riffjeinek kartácstüzében, ami valóságos hangvihart támaszt, végigvonulnak a disszonáns megoldások, melyek együttesen gigászi lángoszlopokat képeznek a black/death-örvényekkel.
Az Adversarial nem azzal éri el az extrémitás legfelsőbb fokát, hogy ezer sávra viszi fel a gitárt, hanem a játék pőre, meztelen brutalitásával, az agresszió már-már fokozhatatlan szintig való eljuttatásával. C. S. gitárja mellett, az arányos, organikus produkció révén, M.M. basszusgitárja is kitűnően hallható, bár az egyetlen összefüggő vériszapos masszából nehéz lehetne szétszálazni a különböző összetevőket. A trió harmadik tagja, E. K., a lehető leggyorsabb blastbeateket produkálja, de a Crushed Into The Kingdom Of Darknessben kvázi „megpihen”, mivel ez egy lassú black/doom-végromlás. Óriási súly, összetömörülnek a zajforgácsok – felettébb imponáló, ahogyan C. S. gitárjai és az irdatlan súlyú dob/basszus-összjáték egyszerre nehezedik a hallgatóra. Ideértve természetesen a frontember mélyről felrobajló hörgéseit is.
A kisebb zajeffektekkel feldúsított Solitude With The Eternal… egy szinte végig támadó jellegű anyag, ahol a brutalitásmérő kiakad, szétrobbantja a műszert. Zenei tornádó az Adversarial, ahol ólomgolyókkal és tűzzel zajlik a problémák rendezése. Kérdés, a végén ki marad életben.
