A Pareidolia of Depravity című harmadik albuma tavaly őszi megjelenése után a finn Adamantra tagjai találtak az íróasztalfiókjukban egy régi szerzeményt, amelyet most egy szöveges videó kíséretében a nagyközönség elé tártak. A Shining Time című dal a 2009-es debütáló nagylemez, a Revival munkálatai során került rögzítésre, ám egészen eddig kiadatlan maradt.
„A Shining Time az első dal, amit az Adamantra számára készítettem valamikor a ’90-es évek végén, és igazából ezzel a számmal kezdett megfogalmazódni bennem egy új, saját zenekar gondolata – mondta Jukka Hoffrén, a banda basszusgitárosa. – Előadtuk pár koncerten, és úgy volt, hogy Japánban bónuszként, esetleg egy kislemez B-oldalán fogjuk felhasználni, de végül egyik sem valósult meg, így évekig egy merevlemezen várta a sorsát. Jó érzés, hogy a dal végre megjelenhetett. Ezzel kezdődött minden!”