Skip to content

AD INFINITUM – Egy új korszak kezdete

A svájci/német modern metal éllovas Ad Infinitum újradefiniálja hangzását, amint a jövőbe tekint a közelgő Abyss című albumával, amely október 11-én jelenik meg a Napalm Records gondozásában.

A színtérre való 2020-as betörését követően a formáció figyelemre méltó felemelkedést élt meg, minden egyes kiadványával továbbfejlesztve zenei stílusát. Míg a csapat korábbi munkái a szimfonikus metalos megközelítést mutatták be, az Abyss egy teljesen új oldalát helyezi reflektorfénybe az Ad Infinitumnak, és az eddigi legdinamikusabb, legmodernebb és legprogresszívebb lemezét jelenti.

A mai napon a formáció némi ízelítőt nyújt az elkövetkezendő időszakból a My Halo című hipnotikus és fülbemászó nyitódal segítségével, amely erőteljes breakdownokat tartalmaz, és megadja az album alaphangját. Az első kislemez ráadásul egy hivatalos klip társaságában kerül bemutatásra.

„Megjelent a vadonatúj kislemezünk, a My Halo, és ezzel együtt nemcsak a közelgő albumunk, az Abyss, hanem a következő albumtrilógiánk is bejelentésre kerül – olvasható a zenekar közleményében. – Ez az eddigi legkidolgozottabb, legintimebb és legelszántabb munkánk az Ad Infinitum jellegzetes hangzásvilágával, új hangzásokkal játszva és sötétebb vizeken úszkálva.”

Az új albumon a magával ragadó, ritmikus riffek, a fülbemászó refrének, a súlyos breakdownok és Melissa Bonny énekesnő utánozhatatlan és egyre sokoldalúbb vokális megközelítése a legjobb formájában mutatja be a zenekart. Ezzel is bizonyítva, hogy ezek a keményen dolgozó, egyre inkább feljövőben lévő művészek mindig meglepik a rajongóikat és a kritikusokat egyaránt.

„Üdvözlünk mindenkit az Ad Infinitum történetének új oldalán, ahol egy új korszak kezdődik! Ez egy három albumot összekötő utazás, amely az október 11-én megjelenő Abyss baljós sötétjében kezdődik. Aztán majd a Surface-ben található reményen és felhatalmazáson keresztül folytatódik, és az Elysium felszabadító és energetizáló álomvilágában ér véget. Rendkívül türelmetlenül várjuk az új lemez bemutatását, valamint nem pusztán az univerzumát ábrázoló gyönyörű művészeti alkotásokat és videókat, hanem az egyes videókat a következővel összekötő, magával ragadó vizuális történetet is.”

AD INFINITUM – Abyss
(10/11 – Napalm Records)

1. My Halo
2. Follow me Down
3. Outer Space
4. Aftermath
5. Euphoria
6. Surrender
7. Anthem for the Broken
8. The one you’ll hold on to
9. Parasite
10. Dead End
11.  My Halo (Orchestral Version – bonus track)

https://adinfinitummusic.bandcamp.com/album/abyss

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw