Skip to content

ACCEPT – Pénteken lemezelőzetes dal érkezik, hallgass bele a The Undertaker nótába!

Az még tavaszi hír volt, hogy a világjárvány közepette egy új albumon dolgozik a Wolf Hoffmann gitáros vezette teuton metal legenda Accept. Azt még nem tudni, hogy mikor jön ki a 16. Accept album, a 2017-es The Rise Of Chaos utódja, az azonban biztos, hogy két nap múlva, október 2-án megjelenik egy felvezető kislemez, a The Undertaker.

Az új nóta mellé érkezik majd egy klip is, a The Undertaker kislemez B oldalára pedig a Life’s A Bitch dal egy élő verziója kerül fel, amit a finnországi Ouluban rögzítettek egy 2019-es koncerten.

A The Undertaker című új dalhoz most egy friss beharangozót tettek közzé.


Az új albumot ezúttal is Nashville-ben vették fel, a keverést pedig Andy Sneap végezte. A friss anyagot egy új felállás készítette, hiszen Peter Baltes ős-basszer 2018-ban távozott az Acceptből. Az utódja Martin Motnik lett, 2019-ben pedig egy harmadik gitáros is csatlakozott hozzájuk, az amerikai Philip Shouse (Ace Frehley Band, Gee Simmons Band). Az persze más kérdés, hogy a lemezen nyilván ezúttal is csak Wolf gitározik.




www.facebook.com/accepttheband


ACCEPT:

Wolf Hoffmann – gitár
Mark Tornillo – ének
Christopher Williams – dobok
Uwe Lulis – gitár
Martin Motnik – basszusgitár
Philip Shouse – gitár





Mark Tornillo énekes a nyáron így fogalmazott:

Amikor ez a Covid-19 beindult, már néhányszor megjártam Nashville-t, ahol Wolffal dolgoztam az új dalokon. Aztán kiderült, hogy elmarad a Judas Priest turnéja is, így Andynek (Andy Sneap, producer és a Priest koncert gitárosa) lett némi szabadideje és el tudott utazni Nashville-be. Úgyhogy én is visszamentem, hogy befejezhessük a lemezt. Lesz néhány más típusú dolog is az anyagon… súlyos és komor.








ACCEPT- Life’s A Bitch (2019)





KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw