A felejthetetlen frontember, Bon Scott váratlan halála akár derékba is törhette volna az AC/DC felfelé ívelő karrierjét, a csapat azonban mindössze pár hónap alatt nem csupán egy új énekest talált magának, hanem elkészítette pályafutásának legsikeresebb lemezét, az éjfeketébe burkolt Back In Black-et. A Bon Scott emlékének szentelt anyag minden idők legnagyobb rocklemeze lett és éppen 40 évvel, 1980 nyarán.

A nyári HammerWorld magazin visszaemlékezéséből, címlapsztorijából…

Jó néhány önjelölt énekes akkor már a sajtónak nyilatkozgatott arról, hogy az AC/DC énekese lett, többek között az ausztrál Allen Fryer is, akit a Vanda-Young páros ajánlott Angusék figyelmébe, de a svájci Krokus frontembere, Marc Storace is azzal büszkélkedett, hogy felajánlották neki az énekesi pozíciót. Erről azonban szó sem volt, a banda Brian Johnsont akarta kipróbálni.

„Amikor Malcolm felhívott, hogy felmerült a nevem és hogy szívesen látnának egy próbán, hirtelen azt sem tudtam, mit gondoljak. Szerettem az AC/DC-t, szerettem Bon hangját, de már 32 éves voltam, és úgy éreztem, lezárult a rock pályafutásom. Aztán meggondoltam magam. Végül is, mit veszíthetek, ha eléneklek velük pár számot? Aztán elkezdtünk zenélni, és annyira libabőrös lettem, mint soha korábban! Asrácok még a szart is kirázták belőlem! (nevet) Rendben, ha ők is úgy gondolják, akkor adok még egy esélyt magamnak. És úgy hiszem, helyesen döntöttem…”

Malcolméknak már az is tetszett, hogy amikor Brian megérkezett a stúdióba, nem a zenekart kezdte felkutatni, hanem leállt biliárdozni a technikusokkal. Ez is azt jelezte, hogy két lábbal áll a földön, nem egy arcoskodó figura. És pont egy ilyen énekesre volt szükségük.

Mindössze két számot énekelt el Brian Johnson, és már meg is született a döntés. Malcolm ezt így mesélte el évekkel később:

„Akezébe nyomtam egy sört azzal, hogy biztosan szomjas lehet, majd megkérdeztük tőle, hogy mit játsszunk. ‘AGeordie-val szoktuk nyomni a Whole Lotta Rosie-t.’ És belekezdtünk. Apokolba, ez a fickó tényleg nyesi a cuccot! ‘És mit tudsz még?’ ANutbush City Limits? (egy Ike & Tine Turner dal) Rendben, azt mi is tudjuk. És abban is hatalmasat alakított. Végre egy kis mosoly jelent meg az arcunkon, első ízben Bon halála óta.”

1980. április 8-án Brian Johnson hivatalosan is az AC/DC új énekese lett, a csapat pedig úgy döntött, hogy a sajtó felfokozott érdeklődése és a rossz emlékek miatt jobb, ha nem Londonban készül az új lemez. Irány a Bahamák… Egészen pontosan Nassau szigete és a legendás Compass Point stúdió.

„Annál jobb helyet elképzelni sem lehet egy lemez elkészítésére, mert Nassau szigetén nincs semmi – magyarázta Malcolm. – Éjszaka nyugodtan dolgozhattunk pár üveg kókusztejes rum társaságában. Egy csomó szöveg így született meg.”

„Volt azért más oka is annak, hogy a Bahamákra mentünk – tette hozzá Angus. – Az adózás miatt is jobban jártunk, ha nem maradunk Angliá­ban, meg aztán ott volt akkor üres stúdió. Nem akartuk vesztegetni az időt. Európában akkor minden a diszkóról szólt, így a kontinensen nem akartunk dolgozni. Bár volt egy jó stúdió Svédországban, amit korábban a Led Zeppelin is használt, de az az Abbáé volt, és akkor éppen ők használták. Amúgy Nassau nem is volt annyira idilli hely. Nem sokkal korábban néhány turistát kiraboltak és megöltek a tengerparton. Nekünk meg pont arrafelé volt a szállásunk, ilyen kis faházakban. Amikor először felbukkant a takarítónő, egy hatalmas machete volt a kezében. Figyeljenek, ha valaki bedugja a fejét az ajtón és nem ismerik, csapjanak oda neki ezzel!” (nevet)

„Épp egy hatalmas trópusi vihar közepén érkeztünk meg a szigetre – ecsetelte Brian. – Három napon át villámlott és zuhogott. Még az áram is elment egy jó időre, így a tévét sem tudtuk nézni. AHell’s Bells szövege nem véletlenül indul azzal a vihar témával, az ott és akkor született.”