Skip to content

AC/DC – A 2020-as felállás első hivatalos fotója

Ma reggel ezt írtuk: könnyen lehet, hogy még ezen a héten friss információkhoz jutunk a régóta várt új AC/DCalbum felől. A legendás bandát már tavaly kiszúrták Bryan Adams vancouveri stúdiójánál, a Warehouse-nál, mégpedig Mike Fraser hangmérnökkel, akivel az utóbbi három lemezük (Stiff Upper Lip, Black Ice és Rock Or Bust) is készült.

A mai napon megérkezett a banda 2020-as felállásának első hivatalos fotója.


Az egyelőre még meg nem erősített hírek szerint egy olyan albumot készített el az AC/DC – azaz Angus Young és Stevie Young gitárosok, valamint a visszatérő Cliff Williams basszer, Brian Johnson énekes és Phil Rudd dobos, amelyen a 2017 novemberében elhunyt Malcolm Young ritmusgitárjátéka hallható.








Ahogy az AC/DC-től megszokhattunk az elmúlt évtizedek során, adott időpontban egy hivatalos sajtónyilatkozattal fogják bejelenteni a terveiket, de az utóbbi napokban felélénkültek a csapat közösségi oldalai, érkeztek új design-képek, kedvcsinálók, sőt, utcai posztereket is felfedeztek a szemfüles rajongók. A brazil AC/DC fanatikusok oldala szerezte meg a legnagyobb trófeát, állítólag a hivatalos oldalról, ahová rövid időre felkerült néhány kép egy friss AC/DC videóból. Méghozzá a fent felsorolt tagokkal.

Nagyon úgy fest, hogy az új album címe Power Up lesz… (
pwrup.acdc.com)















KERESÉS
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM
2025. augusztus
RÉGI LAPSZÁMAINK
PARKWAY DRIVE - Trailer
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma