Skip to content

ABYSMAL RITES – Áldozathozatal egy nagyobb ügyért

A basszusgitárral, dobokkal és énekkel brutális és primitív sludge-ot játszó tamperei Abysmal Rites leszerződött a WormHoleDeath kiadóhoz. Ennek köszönhetően az olasz lemezcég gondozásában kerül napvilágra a banda 2023-as debütáló, Nihilism Is Realism albumának a folytatása. A május 9-én megjelenő, Restoring the Primordial Order címet viselő hanghordozóhoz máris kijött az első előzetes, a klippel kísért The Sacrifice.

„Ez a dal egyéni szinten nyújt bepillantást a testi szenvedésbe és az elme végső leépülésébe, ami abból a vágyból fakad, hogy áldozatot hozzunk egy nagyobb ügy érdekében – mondta M, az Abysmal Rites basszusgitárosa. – Ebben az esetben is az a vágy, hogy többet tudjunk meg, mint amennyi szükséges, márpedig mi emberek gyakran ilyenek vagyunk. A legtöbbször mindez a vesztünket okozza, hiszen mindennek van határa, és ezek átlépése csak egyetlen végkimenetelt hozhat. A videó egy olyan embert mutat be, aki az áldozatot választja, anélkül, hogy tudatában lenne ennek, ragaszkodik a status quóhoz, és egyre mélyebbre süllyed egy rémálomba. A ház, ahová az illető végül kerül, mindezt reprezentálja.”

ABYSMAL RITES – Restoring the Primordial Order
(05/09 – WormHoleDeath)

1. Restoring the Primordial Order (Intro)
2. The Secret of Pure Grief
3. The Sacrifice
4. The Zone
5. Cryptic Noise from Beyond
6. A Grave for Us
7. Ancient Race

KERESÉS
Megjelent az áprilisi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw