Skip to content

ABIOTIC – Új dal a Trivium frontemberével

A 2021-es Ikigai nagylemeze után új dallal jelentkezett az amerikai progresszív death metal/deathcore zenekar, az Abiotic. Az Ocean of Worldly Suffering című szerzeményben ráadásul a Trivium frontembere, Matt Heafy is közreműködik.

„Az Ocean Of Worldly Suffering az egyik kedvenc dalom, amit a zenekar valaha is írt, és nem is lehetnék izgatottabb, hogy ezt a nótát végre a világ elé tárhatjuk – mondta az Abiotic gitárosa, Johnathan Matos. – Egy álmunk vált valóra azzal, hogy egy olyan valakivel dolgozhattunk együtt, mint Matthew K. Heafy a Triviumból, főképp egy ilyen dal esetében, amelyben egy epikus, dallamos és fülbemászó refrént akartunk létrehozni. Úgy érzem, hogy ebben a nótában minden benne van, amiről ismertek vagyunk: a technika, a keménység, a groove-ok és a dallamok, illetve pár olyan dolog, amit általában nem lehet hallani tőlünk. Ez a dal mindazokhoz szól, akik úgy érzik, mintha a létezés súlya elhatalmasodna rajtuk, mintha fuldokolnának, kiabálnának, miközben nincs senki, aki kihúzná őket az erőteljes áramlatból.”

Az Abiotic idén egy új EP-t is kiad majd, amelynek producere szintén Matt Heafy lesz.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw