Egy projekt kezdetén mindannyian azt várjuk, hogy sikerrel visszük végig a folyamatot, és büszkeséggel töltenek majd el az eredményeink. Néhány kategóriában nem olyan egyszerű a helyzetünk, amikor a saját korlátainkat kell átlépni és ezeken felülkerekedni.
Az a fránya diéta
Ha azt kérdeznénk, hogy diétáztál-e már valaha, mi lenne az őszinte válaszod? Bizonyára veled is előfordult már, hogy felszaladt néhány nemkívánatos kiló, vagy akár jelentősebb súlytöbblettől szerettél volna megszabadulni. Azonban hiába voltál elszánt, a kilók nem akartak leolvadni. A Toman Diet életmód programjai segíthetnek abban, hogy éhezés és lemondások nélkül ints búcsút a feleslegnek. Nemcsak a fogyásban támogatnak, hanem egy teljes életmódváltás és új szemléletmód kialakításában is melletted állnak a cég munkatársai.
Egy friss diétakutatás a hazai szokásokat vizsgálta, melyben több, mint 1000 fő vett részt. A felmérést kitöltők 95%-a nyilatkozott úgy, hogy már próbálkozott a diéták különféle válfajaival, és majdnem ugyanennyien jelenleg is elégedetlenek a súlyukkal. A válaszadók egyharmada azt állította, hogy 10 kilónál többet szeretne leadni.
Elég csak a jelenség lelki és mentális vetületére gondolni, és máris sejthetjük, hogy milyen destruktív, hogy ennyi emberben negatív érzést kelt a saját tükörképe vagy a mérlegen látott számok. Emellett a válaszok egészségügyi kérdéseket is felvetnek, ugyanis a túlsúly számos népbetegség előszobája és okozója. Jellemzően a mozgásszegény életvitel és a szénhidrátban gazdag étkezés felel a többletért, de sokan a menopauzának és a fokozott stressznek tudják be.
A lehetséges buktatók
A legtöbben lelkesen és céltudatosan indulunk el a súlyvesztés útján, azonban nem mindenki tudja megőrizni a motivációját, illetve nehezünkre eshet betartani az előírásokat. Maga a diéta típusa és felépítése sarkalatos pont, mivel ha eleve hibás, nem az igényeinkre szabott módszerekkel vágunk bele, akkor gyorsan vakvágányon találhatjuk magunkat.
Tudjuk jól, hogy nem könnyű ellenállni a kísértésnek és nemet mondani például a cukortól hemzsegő édességekre. Ezenfelül egyeseknek a megszokott ízek hiánya jelent gondot a fogyókúra alatt, míg mások egyhangúnak vélik, vagy arra panaszkodnak, hogy éhesek maradnak az étkezések után. Továbbá néhányan anyagi megfontolásból adják fel, mert szerintünk túl drága egészségesen étkezni és minőségi alapanyagokat beszerezni.
Megéri kitartónak lenni
Érthető, hogy akár az imént említett indokok miatt bonyolultnak ítéled meg a diétát. Ugyanakkor nem szabad elfelejtened, hogy miért kezdtél bele és mit szeretnél elérni a folyamat végére. Sokszor lesznek megpróbáltatások, és az sem kizárt, hogy ki kell lépned a komfortzónádból.
Ha megfelelő támogatással és szakértői segítséggel rábukkansz a számodra ideális módszerre, a diétát nem teherként, hanem egy izgalmas kalandként fogod megélni. Hidd el, hogy ha átléped a célvonalat, nagyon boldog leszel, hogy sikerre vitted a terveid és ismét elégedetten nézhetsz tükörbe!