Skip to content

A DAL 2020 – A Turbo és a Tortuga is továbbjutott az elődöntőbe, ilyenek voltak

Tegnap este a Turbo és a nyíregyházi Tortuga zenekar is továbbjutott A Dal 2020 harmadik válogatójából, ami azt jelenti, hogy az elődöntő tizennyolcas mezőnyében öt rockbanda is lesz, hiszen az első két válogatóból továbbjutott a Fatal Error, a Kies és a HolyChicks is.

„A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, a Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezte és pontozta.



A korábbi évekhez képest fontos változás, hogy a fődíj ezúttal nem az eurovíziós részvétel, Magyarország legjobb dalát keresik – ezért most csak magyar nyelvű dalok versenyezhetnek. A nyertes 75 millió forintot fordíthat a zenei karrierjére, és fesztiválszereplési lehetőségeket is kap.



TURBO – Iránytű (A Dal 2020 harmadik válogató)



TORTUGA – Mámor tér 3. (A Dal 2020 harmadik válogató)


KIES – Az egyetlen (A Dal 2020 második válogató)


FATAL ERROR – Néma (A Dal 2020 első válogató)


HOLYCHICKS – Pillangóhatás (A Dal 2020 első válogató)




A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw