Az egyetlen című dalával a Kies zenekar is továbbjutott A Dal 2020 második válogatójából tegnap este.
„Feszes volt, irigykedve néztem. Igazi, mai, friss rockzene” – lelkendezett Feró, Pély Barnának ez amerikai progresszív poprock volt, szerette, dallamtapadása lett. Három kilencest is bezsebelt a Kies. Továbbjutott még az elődöntőbe a Nene zenekar, Wolf Kati, Takács Nikolas, Nági, és Molnár Dániel.
A korábbi évekhez képest fontos változás, hogy a fődíj ezúttal nem az eurovíziós részvétel, Magyarország legjobb dalát keresik – ezért most csak magyar nyelvű dalok versenyezhetnek. A nyertes 75 millió forintot fordíthat a zenei karrierjére, és fesztiválszereplési lehetőségeket is kap. Egy héttel ezelőtt a Fatal Error is továbbjutott – a legmagasabb pontszámmal.
www.facebook.com/kiesband
A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezte és pontozta. A dalválasztó showban idén még nagyobb szerepet kapnak az ötödik zsűritag szerepét betöltő nézők, akik a műsor folyamán kétszer is szavazhattak sms-ben.
KIES – Az egyetlen (A Dal 2020 második válogató)
Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék címmel február végén jelenik meg a rock, punk és grunge hangzást pörgősen vegyítő budapesti Kies harmadik CD-je, a 9 tételes lemezt azonban máris meghallgathatod a Spotify-on.
A digipak CD már előrendelhető a www.kies.hu oldalon, a lemez Erdő című dalához született friss klippel pedig azonnal megismerkedhetsz.
A Kies lemezbemutató bulija február 28-án lesz az A38 Hajón., utána pedig a Fatal Error társaságában fognak turnézni.
„Az Erdő című dalunk videóját a legutóbbi budapesti koncertünkön rögzítettük. Ez egy olyan koncertklip, amely hűen visszaadja, hogy milyen is élőben a Kies, milyen a lendület, a hangulat, valamint az energia az emberek és a zenekar között.„
KIES – Erdő (a 2020-as Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék albumhoz)
KIES – Az egyetlen (A Dal 2020, a harmadik albumhoz)
KIES – Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék
Hallgasd meg a Spotify-on!
Digipak-CD előrendelés
www.kies.hu
Az új albumról:
Szűcs Ádám gitáros: „Ez az új lemezünk sokkal sötétebb lett, mint a korábbiak, ami azért is vicces, mert az elmúlt egy évben Feri megházasodott, Geri szintén, sőt gyermekük is született, tehát alapvetően csupa jó dolog történt velünk. Magánéletileg és zenekarilag is jó időszak van mögöttünk. Milán a szövegírónk és szabad kezet adtunk neki, mert megbízunk benne. Nyilván nem csinálunk olyan dalt, amitől az ember teljesen befordul egy magányos estén, de azért olyat igen, amin érdemes komolyan elgondolkozni. A Fel a fejjel című szám például tele van a legsötétebb versszakokkal, ennek ellenére a refrén abszolút pozitív és azt gondolom, hogy ez a kettősség a teljes lemezre is igaz. Nem tagadja le a valóságot, de a végkicsengés akkor is optimista.”
Kiss Milán énekes: „A harmadik lemez írásakor zeneileg sokkal merészebbek voltunk, mint az előző kettő készítésénél. Bevállaltunk már-már heavys elemeket, metalos refréneket, így egy kicsit én is felbátorodtam a szövegekkel kapcsolatban. Mertem olyan témákat is előhozni, amikre az előző két lemezen nem volt példa. Úgy voltam vele, hogy ha már mélyre megyünk, akkor menjünk nagyon mélyre, illetve, szerettem volna témaválasztásban is kicsit elhatárolódni az előző két anyagtól, ami szerintem nem sikerült rosszul.”
Az egyetlen című dallal bekerültetek A Dal 2020 harminc legjobbja közé. Miért ezt a számot neveztétek?
Szűcs Ádám: „Ez volt az első, amit megírtunk a harmadik nagylemezre. Szerettünk volna minél előbb kijönni egy dallal, hogy ne essünk a második lemez hibájába, de aztán volt egy olyan pörgős Alvin-turnénk, hogy nem jutott idő a megjelentetésre. Ez végül kapóra is jött, ugyanis A Dalnál van egy kikötés, hogy a nevezett szám nem lehet egy adott publikálási időn túl. Éppen Pécsre utaztunk a turnénk utolsó állomására, amikor megcsörrent a telefon, hogy meghívást kaptunk a sajtótájékoztatóra. Ott pedig kiderült, hogy közel hatszáz nevezésből a legjobb harminc közé jutott a dal, ami rockzenekarként különösen megtisztelő a számunkra.”
Miről szól Az egyetlen?
Kiss Milán: „A dal egy nagy vívódás a beteljesült vagy éppen beteljesületlen kapcsolatokról és mivel nem egy ütemben írtam meg a szövegét, így az első és a második versszak mondanivalója is teljesen más. Tulajdonképpen ez első rész tanulsága a második. Törekedtem rá, hogy a refrén nyers, egyenes legyen. De ez a kies sajátossága is egyben: csak kimondjuk, amire gondolunk, annyira őszintén, ahogyan csak tudjuk!
A teljes interjúhoz kattints ide!
KIES – Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék (a 2020-as harmadik albumhoz)
KIES – Megfordítanám (2018)
KIES – Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék
(02/28 – Edge/HMP)
01. Nincs az a sor, amibe szívesen beállnék
02. Erdő
03. Semmiben nem vagyok biztos
04. Szétesve km. Halák Árpád (Stubborn)
05. Fel a fejjel
06. Megfordítanám
07. Nincs elérhetetlen
08. Törjük át
09. Az egyetlen
A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.