Skip to content

A DAL 2020 – A Fatal Error és a Tortuga is döntős lett, ilyenek voltak

A Dal 2020 szombat esti első elődöntőjének végeredménye alapján a Fatal Error és a Tortuga is bejutott a március 7-i döntőbe (akárcsak Rácz Gergő és Orsovai Reni, valamint Takács Nikolas).

A Dal történetében először a versenydalok akusztikus változatban hangzottak el a stúdióban. A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, a Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezte és pontozta



Az elődöntős dalok után díjátadás következett, a zsűri nevében Nagy Feró adta át „A Dal 2020 Felfedezettje” különdíjat, melynek nyertese a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is megkapta. A győztes a Tortuga lett.

A második elődöntő február 29-én lesz. A két elődöntőből nyolc versenyző kerül a március 7-i döntőbe, amelynek győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.



FATALERROR – Néma (A Dal 2020 első elődöntő)






TORTUGA – Mámor tér 3. (A Dal 2020 első elődöntő)





A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.





nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw