Skip to content

A Csúcson túl – Itt a TWISTER új dala és videója!

Új dallal és szöveges videóval jelentkezett a Twister zenekar, aki javában dolgozik a közeljövőben a GrundRecords gondozásában megjelenő negyedik lemezén. 

A dalról és a klipről a zenekarvezető, Szávai Gery így nyilatkozott:
„Szevasztok hejj!
Lassan sportot űzünk abból, hogy azt mondjuk, jön a negyedik lemez! (Nevet) Már a Zuhanórepülésnél, meg az Új korszaknál is ezt mondtuk. Már az ötödik is jöhetne lassan. Mondanám, hogy a viccet félretéve, de nem mondom, mert nem vicc. Valahogy most így nótánként jövünk ki, egy – egy dallal, de a lényeg, hogy csináljuk, és alakul szép lassan a történet. A Csúcson túl egy kellemes hangvételű, gyorsabb tétel lett, ezt Zsolti ihlette szövegileg, de később rájöttem, hogy még jobban magamról fogalmaztam meg. Emlékszem mikor akusztikus gitáron megcsinálgattam az ének dallamokat, és tényleg pikk pakkra meglett hozzá a dallam, meg a szöveg, és szóltam Zsoltinak, hogy gyere már fel találtam egy jó refrént, énekeljük meg. Jött is, hozzátette, amit kellett, aztán sokáig csak mutogattuk a demot a többieknek, de kényelmesbe ráültünk a dologra. (Nevet) Mindegy is, mostanra összeraktuk zenekarilag, mindenki rámasszírozta a saját világát, és csak összeállt. Így sikerült. 
Reméljük tetszik. Koncerteken hallható lesz a jövőben. 
Klipnek nem nevezném, lenn a pincében Gabesz barátom, egy edzésemet füstök közepette rögzítette, megütögettem a boxzsákot, mégse sima szöveges videó legyen, de mindenképpen jó hangulatban telt a forgatás!”

A Twistert legközelebb december 30-án láthatjátok a Pokolgép évzáró buliján, a Barba Negra Red Stage-ben! Az est érdekessége, hogy nem csak az új Twister-dal debütál élőben, hanem aznap jelenik meg Kukovecz Gábor első szólólemeze is, szintén a GrundRecords gondozásában!

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw