A Biohazard bőgős/énekese, Evan Seinfeld a zenekar legutóbbi albumáról, a tavaly októberben megjelent Divided We Fall-ról osztott meg néhány érdekességet:
„Nagyon büszke vagyok rá. Ezúttal volt valami különleges a Biohazard-dalok megírásában. A producerünk, Matt Hyde azt mondta: ’Hé, srácok, ne próbáljátok újra feltalálni a kereket! Ne próbáljatok úgy tenni, mintha ti lennétek a Lorna Shore! Ne próbáljátok megváltoztatni a hangzásotokat! Az emberek Biohazard-lemezt akarnak. Az emberek olyan lemezt akarnak, ami az Urban Discipline és a State Of The World Address között helyezkedik el.’ Mi pedig igyekeztünk ezt megadni nekik. Ez azért volt jó, mert az album felvétele előtt egy hatalmas, teltházas európai turnén vettünk részt, és minden este a régi dalokat játszottuk. Mivel az eredeti felállás lépett fel, így csak az első három album dalait adtuk elő. Ez pedig olyan hangulatba hozott minket, mint régen. Rájöttünk, hogy a szövegeink, azaz a társadalmi tudatosságot tükröző szövegeink ma is ugyanolyan aktuálisak, mint annak idején. Mindenkinek voltak dalai, riffjei és ötletei. Danny (Danny Schuler dobos – a szerk.) egy rakás kicseszettül fantasztikus anyaggal állt elő. De a zenekar minden tagja írt számokat erre az albumra. Mindenki hozzátette a magáét a zenéhez és a szövegekhez. A banda minden tagja nagyon termékeny, és mindenki képes saját albumot készíteni. De csak akkor tudsz egy pokolian jó levest készíteni, ha minden alapanyag megvan hozzá.”
***
A többek között a Massacre, a Death, vagy éppen a Mantas soraiból ismert Kam Lee a death metal eredetéről beszélt:
„Nemrég hallottam a Cannibal Corpse-os Alex Webstertől, hogy az összes korai death metal cucc a Slayertől származik. Azt kell mondanom, hogy ez igaz. Ha ezt bárki is tagadja, az egy komplett barom. Ez igaz! Úgy értem, a Slayer az Slayer. Szóval igen, az alapkoncepció biztosan a Slayertől származik.(…) Ott vannak a Slayer kiállásai. A Massacre rendelkezik a Slayer-féle kiállásokkal. Ezt úgy kell érteni, hogy megy a zene, aztán jön egy kiállás vagy egy breakdown, aztán átmegy valami másba, aztán újra egy kiállás, és utána megint valami más. Sok zenész ma megpróbál úgy komponálni, hogy minden egy folyékony egészként haladjon egyik dologból a másikba, és elfelejti azokat, amiket én Slayer-kiállásoknak – azaz nagyon gyors leállásoknak nevezek.”
***
A Black Sabbath basszusgitárosa, Geezer Butler elárulta, készült-e valaha stúdiófelvétel a lassú, bluesos Scary Dreams című számból, amit 2001-ben az Ozzfesten adtak elő:
„Igen, úgy emlékszem, körülbelül nyolc dalt írtunk akkoriban. Monmouthban, Walesben vettük fel őket. Legalább hatot befejeztünk, és azt hiszem, néhány még folyamatban volt. Ekkor lépett velünk először kapcsolatba Rick Rubin. Azt szerette volna, hogy készítsük el az albumot még… ha jól emlékszem, 2002-ben. Elmentünk a házába, hogy eljátszzuk neki, amit addig írtunk. És miközben játszottuk őket, azt gondoltam: ’Micsoda sz…r!’ Ha-ha! Egyáltalán nem tetszettek. Teljesen kiábrándultam belőlük. Nem tudom, hogy mindez azért volt-e, mert másnak játszottuk el őket. Csak annyit mondtam: ’Nem, ennyi év után nem hiszem, hogy helyes lenne kiadni őket.’ Így hát elvetettük az ötletet.”

