Patrick Walker a doom metal-színtér egyik legérzelmesebb figurája, hangja, témái, szövegei olyannyira átitatottak emóciókkal, hogy ez sokszor eléggé megterhelő, magam sem veszem elő túl gyakran a lemezeit. Ez Warning nevű korábbi zenekarára is érvényes, ahol a két album közül a kettes, a Watching From A Distance egyébként kiváló mű, tán nem túlzás, hogy alap a hagyományos doom világában. A Warning elvileg újjáalakult, de a feloszlást követően Walker még abban az évben, 2009-ben létrehozta a 40 Watt Sun nevű csapatát, amely ott folytatta a dalt, ahol a Warning letette. A The Inside Room címet kapott debütalbum a Warning szerves folytatása volt, csak zajosabb gitárokkal, masszaszerű hangzással. A folytatásban – Wider Than The Sky – 2016 – jócskán visszavett a trió a metalos hangszerelésből, a 2022-es Perfect Light már alig-alig mutatott metal-torzítást, az idén szeptemberben megjelent Little Weight pedig megy tovább az ismert úton.
A két csapat eddigi lemezeinek ismeretében azt lehet mondani, hogy Walker igazából egy életen keresztül ugyanazt a történetet mondja el. Manírjai, frazírjai, stílusjegyei ismerősek, s kétségtelenül kellemesek, nem lenne könnyű dolgom, ha a 40 Watt Sun négy albumának számait be kellene azonosítanom. Hangzástól függetlenül. Walker hangszíne maximálisan egyedi is félreismerhetetlen, s a benne rejlő sajátos szomorkásság révén nem lehet elfelejteni, ha valaki egyszer meghallotta. Akár szenvelgősnek is hívhatnánk stílusát, főleg, ha valaki nem szenvedheti ezt a nagyon mélabús, kesergős éneklést. Én kedvelem az ilyesmit, de el kell ismernem, hogy Walker témái egy meghatározott körön belül mozognak, s mivel a 40 Watt Sun teljesen énekcentrikus csapat, az egész produktumot meghatározzák az énekdallamok, no és a frontember személyisége.
Mivel Patrick egyben a gitáros is, riffjei, témái is az ének köré látszanak szerveződni, ily módon kimondottan felüdítő, amikor néha kiszabadulunk a felőrlő érzelmi spirált körénk szövő síró-rívó énektémák szorításából, és a gitár nyakán fog le főszereplőnk néhány egyszerű dallamot. Természetesen a basszus és a dob is kísérő szerepet viszn (Roland Scriver, Andrew Prestidge), de az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a doom soha nem volt az a műfaj, ahol nagy terep jut az egyéni teljesítményeknek. Bár tény, hogy vannak kivételek. Játékuk egyébként kellemes: pont annyit mutatnak, amennyi Walker introspektív dalai megtámasztásához szükséges.
Walker világának fontos eleme az erős vizualitás. Az angol zenésznek mindig is volt érzéke a hatásos fotókhoz, illusztrációkhoz, amelyek nosztalgikus hangulata, emlékeket ébresztő mivolta hangulatilag jól kiegészíti a zene befelé forduló természetét. Nem jutna eszembe kevés pontot adni a 40 Watt Sun lemezére, mert ugyan tisztában vagyok a korlátaival, számomra ez ismét egy élvezetes, szép album.
