Skip to content

-(16)- – Szeretettel alkotnak

Közel 35 év elteltével a -(16)- továbbra is Észak-Amerika egyik legkitartóbb és legkeményebb hangzású rock/metal egysége. A San Diego-i banda újradefiniálja a súlyosság fogalmát új albumán, a 2025. február 7-én megjelenő Guides For The Misguided-en.

Nézzétek meg a formáció videóklipjét, amely a hamarosan érkező korong Proudly Damned dalához készült!

„Az album azt követően állt össze, hogy befejeztük a legutóbbi, Into Dust című lemezünk végső keverését – mondták a -(16)- tagjai. – Mindez arról szól, hogy kihasználjuk a kreatív lendületet, amikor az beindul, és mi körülbelül egy évtizede egyfajta kreatív robotpilóta üzemmódban vagyunk. Amikor megvan az inspiráció, a többi látszólag könnyedén a helyére kerül. Szerencsére még ennyi év után is hajt minket a komponálás és a koncertezés vágya. Nincs mögötte nagyobb értelem, mint egyszerűen csak követni az alkotás ősi késztetését – lehajtani a fejünket, és csupán csinálni valamit. A kor persze új perspektívát adott nekünk. A Lifespan of a Moth óta eltelt nyolc év alatt változott a felállásunk. Távozott egy énekes, csatlakozott hozzánk Alex Shuster szólógitáros/producer, és az alapító tag Bobby Ferry átcsúszott az énekes-ritmusgitáros pozícióba. Szövegileg túlléptünk a korábbi munkáink személyes és befelé forduló sérelmein, és átfogtuk a konfliktusok szélesebb témáit, mint például a vallás képmutatása és annak a pszichére gyakorolt negatív hatásai. Az új albumon van egy Blood Atonement Blues című dal, amely a gyakran ’mormon Manson’-ként emlegetett Ervil LeBaron történetét boncolgatja, míg a Proudly Damned a függőséget és azt vizsgálja, hogyan alakul át pogány rituálévá egy boszorkányszerű karakterrel, aki az ópiumot, mind a szerhasználatban, mind a szellemi birodalomban párhuzamba állítja. Sok szempontból talán ez az album áll a legközelebb ahhoz, hogy eljussunk egy konceptalbum létrehozásához. A két feldolgozás szerepeltetése a korongon azt a célt szolgálja, hogy enyhítse a súlyosabb hangvételt és elvonja a figyelmet a komolyabb témákról. Zeneileg még mindig a tökéletes riffeket keressük a legideálisabb hangszereléssel összeházasítva. Nem félünk támaszkodni azokra a dolgokra, amiket szeretünk: noise, klasszikus rock, hardcore, doom metal és thrash. Tisztában vagyunk vele, hogy nem találjuk fel újra a kereket, hanem szeretettel alkotunk valamit magunkból – és alapvetően magunknak, mindenekelőtt.”

-(16)- – Guides For The Misguided
(02/07 – Relapse Records)

1. After All
2. Hat On A Bed
3. Blood Atonement Blues
4. Fortress of Hate
5. Proudly Damned
6. Fire and Brimstone Inc
7. Desperation Angel
8. Resurrection Day
9. Give Thanks And Praises (Bad Brains cover)
10. Kick Out The Chair
11. The Tower (bonus track – Superchunk cover)

https://16theband.bandcamp.com

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw