Skip to content

-(16)- – Lehajtják a fejüket, és alkotnak

Közel 35 év elteltével a -(16)- továbbra is Észak-Amerika egyik legkitartóbb és legkeményebb hangzású rock/metal egysége. A San Diego-i banda újradefiniálja a súlyosság fogalmát új albumán, a február 7-én megjelenő Guides For The Misguided-en.

Nézzétek meg a formáció videóklipjét, amely a hamarosan érkező korong After All dalához készült!

„Az album azt követően állt össze, hogy befejeztük a legutóbbi, Into Dust című lemezünk végső keverését – mondták a -(16)- tagjai. – Mindez arról szól, hogy kihasználjuk a kreatív lendületet, amikor az beindul, és mi körülbelül egy évtizede egyfajta kreatív robotpilóta üzemmódban vagyunk. Amikor megvan az inspiráció, a többi látszólag könnyedén a helyére kerül. Szerencsére még ennyi év után is hajt minket a komponálás és a koncertezés vágya. Nincs mögötte nagyobb értelem, mint egyszerűen csak követni az alkotás ősi késztetését – lehajtani a fejünket, és csupán csinálni valamit. A kor persze új perspektívát adott nekünk. A Lifespan of a Moth óta eltelt nyolc év alatt változott a felállásunk. Távozott egy énekes, csatlakozott hozzánk Alex Shuster szólógitáros/producer, és az alapító tag Bobby Ferry átcsúszott az énekes-ritmusgitáros pozícióba. Szövegileg túlléptünk a korábbi munkáink személyes és befelé forduló sérelmein, és átfogtuk a konfliktusok szélesebb témáit, mint például a vallás képmutatása és annak a pszichére gyakorolt negatív hatásai. Az új albumon van egy Blood Atonement Blues című dal, amely a gyakran ’mormon Manson’-ként emlegetett Ervil LeBaron történetét boncolgatja, míg a Proudly Damned a függőséget és azt vizsgálja, hogyan alakul át pogány rituálévá egy boszorkányszerű karakterrel, aki az ópiumot, mind a szerhasználatban, mind a szellemi birodalomban párhuzamba állítja. Sok szempontból talán ez az album áll a legközelebb ahhoz, hogy eljussunk egy konceptalbum létrehozásához. A két feldolgozás szerepeltetése a korongon azt a célt szolgálja, hogy enyhítse a súlyosabb hangvételt és elvonja a figyelmet a komolyabb témákról. Zeneileg még mindig a tökéletes riffeket keressük a legideálisabb hangszereléssel összeházasítva. Nem félünk támaszkodni azokra a dolgokra, amiket szeretünk: noise, klasszikus rock, hardcore, doom metal és thrash. Tisztában vagyunk vele, hogy nem találjuk fel újra a kereket, hanem szeretettel alkotunk valamit magunkból – és alapvetően magunknak, mindenekelőtt.”

-(16)- – Guides For The Misguided
(02/07 – Relapse Records)

1. After All
2. Hat On A Bed
3. Blood Atonement Blues
4. Fortress of Hate
5. Proudly Damned
6. Fire and Brimstone Inc
7. Desperation Angel
8. Resurrection Day
9. Give Thanks And Praises (Bad Brains cover)
10. Kick Out The Chair
11. The Tower (bonus track – Superchunk cover)

https://16theband.bandcamp.com

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw