A W.A.S.P. frontembere, Blackie Lawless is megemlékezett a legendás Ken Hensley-ről, a Uriah Heep egykori billentyűséről, dalszerzőjéről, aki 75 évesen hunyt el szerdán.

Ken Hensley billentyűsként játszott a W.A.S.P. 1989-ben kiadott The Headless Children albumán.

Blackie: „17 éves voltam, amikor először hallottam a Uriah Heepet, a Salisbury lemezüket. Óriási dalok voltak ott, gyilkos ének, és volt valami azokban a billentyűs témákban… Olyan őrlős hangzásuk volt, amihez foghatót soha korábban nem hallottam. Más bandák is használtak Hammond B-3 orgonát… De nem úgy, mint ez a zenekar. Évekkel később jöttem rá, hogy miért.

1988 tavaszán találkoztam először Ken Hensley-vel. Kevés olyan zenész volt az életemben, akit ennyire nagyra becsültem. Itt volt ez az ember, aki megírta az Easy Livin’ dalt, és aki megalkotta ‘Azt A Hangzást’. Nem tudtam, mit várjak az első találkozástól, mert sokszor megesik, hogy az ember csalódik, amikor találkozik valamelyik ideáljával. Meglepetésemre és megkönnyebbülésemre Ken Hensley nem is lehetett volna jobb fej! Azonnal meg is nyugtatott és ami elsőre megfogott benne, az a humorzéke volt. Egyszerűen szeretett nevetni, szerette jól érezni magát. Ahogy mondani szoktuk: ‘egyike volt a srácoknak’. Ez olyannyira így volt, hogy csak hónapokkal később ütött meg, hogy kivel is találkozhattam…

Már hetek óta próbáltunk az új lemezre, ami végül a The Headless Children lett, amikor egy nap besétáltam a stúdióba. Már mindenki ott volt, a zenekar játszott, a stábtagok meg tologatták a ládákat, igazgatták a cuccokat. Én sötétben voltam, azaz nem látszódtam, viszont mindenkit jól láthattam a helyiségben. Csak álltam ott, szinte a végtelenségig, és hallgattam őket. Akkoriban már felmerült az ötlet, hogy dolgozzuk fel a The Who egyik dalát, a The Real Me-t, de még nem próbáltuk el. Akkor azonban már próbálgatták a nótát, gyúrták össze a témákat, és az a vad hangerő szinte elsöprő erővel bírt. Holmes gitározott, Johnny Rod bőgőzött, Frankier Banali dobolt, Ken Hensley meg a Hammond B-3-n játszott.

Nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy milyen erővel, milyen intenzitással szóltak. Még a stábtagok sem vettek észre engem, mert ők is leálltak a melóval és csak lesték, ahogy ez a ‘dalmonstrum’ megszületik. Az ember kissrácként gyakran fantáziál arról, hogy valami olyan bandában játszik, amit a tévében látott, vagy amelyiknek megvette a lemezét. Én meg csak álltam ott és az járt a fejemben: ‘Megint 15 vagyok és ez az a zenekar, amelyikről álmodoztam!’ Őszintén mondom, az is átfutott akkor a fejemen, hogy ‘Ide még én sem kellek, ez így is a világ egyik legnagyobb bandája!’

És Ken segített nekünk abban, hogy eljuthassunk erre a következő szintre. A tapasztalata, az ösztöne egyszerűen bámulatos volt. Ahogy korábban említettem, ‘évekkel később jöttem rá, hogy miért’… Nem tudom, de talán keveseknek adatik meg, hogy olyasvalakivel dolgozzanak együtt, akit régóta csodáltak, és amikor ez megtörténik, amikor kialakul ez a közeli kapcsolat, akkor bevillan, hogy ki is valójában ez a személy… ‘A szentségit, de hát ez AZ a fickó!’

Nagyjából két hónappal azt követően, hogy együtt dolgoztunk Kennel, az autóban ültünk, és valahogy arra terelődött a szó, hogy egyes lemezeket milyen kemény munka elkészíteni, mennyi szenvedés árán születnek meg. Én is keseregtem néhány lemezünk miatt, majd Ken így szólt: ‘Igen, tudom, mire gondolsz. Amikor például a Demons And Wizards lemezünkön dolgoztunk és…’ Innentől fogva én már egyetlen szavát sem hallottam meg! Akkor ütött be az egész. Hiszen EZ AZ A FICKÓ, én meg itt ülök mellette!!! És csak ültem ott… Teljes kábulatban.

Nem akart lenyűgözni, egyszerűen csak sztorizott. És ha nem is akart lenyűgözni, ez nem jött össze neki, mert totálisan lenyűgözött!

Ezt a történetet sosem mondtam el neki. Ahhoz túlságosan zavarban voltam.

Amikor legközelebb meghallod a Forever Free dalunkat, figyelj alaposan a nóta végénél. Az ott Ken és a dicsőséges Hammond B-3 játéka.

Isten veled, Cimbora… High in the Wind… Forever Free.” – Blackie Lawless.