Havi Metal

Van egy rossz hírem, de akad jó is. Melyikkel kezdjem? Kezdem a rosszal, mert egyrészt jobb túlesni rajta minél hamarabb, másrészt nem is biztos, hogy annyira tragikus a történet. Az is meglehet, hogy a netről már értesültél róla, hogy az idén már nem lesz HammerWorld színpad a Szigeten. És pont.

A Sziget irodától kapott szíves tájékoztatás alapján "a hazai és nemzetközi metal fellépők a Sziget új struktúrája alapján más színpadokon kapnak helyet".

Szomorú ugyan a döntés, de valahol érthető, hiszen az utóbbi két évben érezhetően kevesebben jelentek meg a HammerWorld sátorban, különösen a délutáni, kora esti fellépők koncertjein.

Az is érezhető volt, és ezt említettük már korábban is, hogy a hazai szigetelők száma rendesen megcsappant az elmúlt években, nyilván az árak megugrása nyomán. A napijegy árát számtalan hozzánk intézett mailben, levélben sokalltátok, és joggal. Ráadásul önmagában a belépő még édeskevés, hiszen el is kell jutni valahogy a Szigetre, ott enni - és persze inni! - is muszáj egy 7-8-9 órás tartózkodás alatt, majd valahogy haza is kell keveredni a buli után. Egy különleges Iron Maiden koncert kedvéért az ember vállal minden extra költséget, és ez látszott is a tavalyi gigakoncert látogatottságán, de amikor olyan bandákról van szó a HammerWorld sátorban, amelyeket lényegesen olcsóbban meg lehetett már sasolni egy önálló turnén, akkor sokan inkább az otthon maradás mellett döntöttek. A Sziget mai törzstáborát kitevő külföldiek viszont elsődlegesen nem a koncertek miatt utaznak ide, hanem olcsón akarnak nyaralni, bulizni, pasizni, csajozni stb. A Sziget szervezői tehát racionális döntést hoztak a színpadok összevonásával, amelynek mellesleg nem csak a mi sátrunk esett áldozatul. A jelen gazdasági helyzetben minden karcsúsítás indokolt, érthető, elfogadható. Metal persze lesz ezután is a Szigeten, legfeljebb más színpadokon, és nem ilyen koncentrált módon. Fellépőkről, tervezett fellépőkről egyelőre semmilyen infót nem kaptunk.

Ez tehát a rossz hír, viszont jókkal is szolgálha¬tok. Például azzal, hogy az igen feelinges pé­csi Rockmaraton fesztiválon továbbra is lesz HammerWorld sátor, és idén nem kisebb fellépőt lehet majd ott elcsípni, mint az Amon Amarth-ot! Elő az ivókürtöket! De a többi hazai fesztivál is erőteljesen szervezkedik. Hegyaljára például a Machine Head, a Death Angel és a Kataklysm jelentkezett be, a soproni Volt fesztiválon pedig a '90-es évek második felének gigasztárjaira - Marilyn Manson és az újjáalakult Limp Bizkit - lehet nosztalgiázni. Ez a nyár sem lesz tehát eseménytelen, de egyelőre ne is tekintsünk ennyire előre, hiszen ebben a hónapban is vár ránk egy gigabuli!

Let there be Rock!

Hammer TV

 
WOLVES IN THE THRONE ROOM - Black metal rituálé, videóval a harmadik dal a nyár végi albumról: Primal Chasm
2021. augusztus 5. (csütörtök) 18:50

Primordial Arcana címmel augusztus 20-án jelenik meg az amerikai black metal színtér vezető alakjának számító Wolves In The Throne Room hetedik albuma, a 2017-es Thrice Woven lemez utódja, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Primal Chasm (Gift Of Fire) dalt tették közzé. A Primordial Arcana a Weaver-testvérek vezette csapat első olyan albuma, amelyet teljesen egyedül készítettek el. Aaron és Nathan Weaver, valamint a gitáros Kody Keyworth a saját, erdei stúdiójukban, a Washington állambeli Owl Lodge-ban írta meg a dalokat, de ott készült a felvétel és a keverés is. A borító Amjad Faur munkája.   www.facebook.com/wolvesinthethroneroom   "A Primal Chasm (Gift Of Fire) a kozmikus nagyság robbanása, a hermetikus maximának - Ahogy fent, úgy lent - egy szimfonikus megjelenítése. A szövege a teremtés álomszerű elbeszélése. Az univerzum megteremtésének aktusa ugyanabból az impulzusból ered - minden...

ALIEN WEAPONRY - Klip is született a maori metal trió új dalához: Buried Underground
ALIEN WEAPONRY - Klip is született a maori metal trió új dalához: Buried Underground

Még 2018-ban hozta ki Tū című debütáló albumát a három új-zélandi fiatalból álló Alien Weaponry, akik maori nyelven nyomják a thrashes, groove-os metalt, a második nagylemezük...

SINSAENUM - Közleményben vettek végső búcsút a társuktól, Joey Jordisontól
SINSAENUM - Közleményben vettek végső búcsút a társuktól, Joey Jordisontól

A mai napon nyilvános közleményben vett végső búcsút Joey Jordison dobostól a Sinsaenum zenekar, ahol az utóbbi öt évben játszott a július 26-án elhunyt ex-Slipknot dobos. A 46 éves...

DEAFHEAVEN - Videóval a harmadik dal a nyár végi albumról: In Blur
DEAFHEAVEN - Videóval a harmadik dal a nyár végi albumról: In Blur

Infinite Granite címmel augusztus 20-án jelenik meg a post-black vonalas San Francisco-i Deafheaven ötödik nagylemeze, a 2018-as Ordinary Corrupt Human Love utódjáról pedig már a harmadik...

ALIEN WEAPONRY - Jön a második album, új dal a maori metal triótól: Buried Underground
ALIEN WEAPONRY - Jön a második album, új dal a maori metal triótól: Buried Underground

Még 2018-ban hozta ki Tū című debütáló albumát a három új-zélandi fiatalból álló Alien Weaponry, akik maori nyelven nyomják a thrashes, groove-os metalt, a második nagylemezük...

DESTRUCTION - Mike nélkül készült el az új album, és Schmier szerint erről a gitáros tehet
DESTRUCTION - Mike nélkül készült el az új album, és Schmier szerint erről a gitáros tehet

Egy friss interjúban a Destruction frontembere, Schmier úgy fogalmazott, hogy az alapító gitáros, Michael "Mike" Sifringer "elszakadt" a csapat többi tagjától. A Metal Pilgrimnek adott...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS