PAUL DI'ANNO - A Beast maga

Interjú az elmaradt koncert helyett

2009. november 30. (hétfő) 09:19 | utoljára módosítva: 2020. május 17. (vasárnap) 09:41

November 21-én Kaposváron lépett volna fel az Iron Maiden korai időszakának frontembere, Paul Di'Anno - egy alkalmi formáció élén, és nagyrészt Maiden dalokból álló programmal - de a koncert elég meglepő körülmények közt elmaradt. A magyar szervező az énekes myspace oldalán, kvázi véletlenül vette észre, hogy pár nappal a buli előtt eltűnt onnan az aktuális európai kanyar két utolsó dátuma, így a kaposvári is.

A menedzsmentet gyorsan megkeresve azt az "indoklást" kapta, hogy elmaradt a belgrádi és a kolozsvári koncert, ezért úgy döntöttek, hogy a boszniai koncert után hazautaznak. Azaz semmibe vették a román és magyar rajongókat. Pár nappal később a menedzsmenttel karöltve Paul kiadott egy állásfoglalást, miszerint durva influenza készítette ki az együtt utazó bandákat és személyzetet, köztük őt magát is, így képtelenség volt befejezni a túrát. A korrekt tájékoztatás hiányáról nem nyilatkozott, de azt hozzátette, hogy elnézést kérnek a rajongóktól és a helyi szervezőktől, és hogy igyekeznek majd pótolni a lemondott bulikat. Az első két Iron Maiden nagylemezen szerepelt Paul Di'Anno énekessel még a turné elindulása előtt készült az alábbi interjú.

Milyen érzés, hogy közel 30 év elteltével is mindenki az Iron Maidenről kérdezget?

"Néha kib...ott fárasztó. Meg unalmas is. Mindig ugyanazok a kérdések, én meg mint egy robot, elmondom ugyanazokat a válaszokat. De el kellett fogadnom a helyzetet, ez is része a melómnak. Úgy alakult, hogy fontos része lettem ennek a heavy metal történelemnek, vagy hívd, ahogy akarod. Egy ideje már beletörődtem abba, hogy ikonná lettem. Miért is ne? Elég sokat güriztem érte, hogy akár élvezzem is."

Az Early Days című Iron Maiden DVD-n van egy interjúd, ahol elismered, hogy Bruce Dickinson nálad jobban passzolt a Maidenbe.

"Ezt most is így gondolom. A Maiden számára jobb volt Bruce. De én ezt akkor is úgy értettem, meg most is úgy értem, hogy az első két albumra mindez nem vonatkozik. Amikor az első két album dalait énekli, ahogy próbálja a témáimat előadni, azonnal kiderül, hogy ezekhez nincs meg a kellő eszköztár. Egyszerűen hiányzik belőle az agresszió. Az emberi hang sokszor tükrözi vissza az adott ember hátterét, így például az én hangom egyenes következménye annak, ahonnan jöttem: a kemény, brusztolós, melós világból. Bruce hangjában meg a jobbfajta sulik hallatszanak."

Szerinted énekesként kellőképpen el vagy ismerve?

"A Maidenben összehozott dolgokért igen, a későbbi munkáimért abszolút nem. Én személy szerint úgy gondolom, hogy a munkám legjavát a Maiden után mutattam fel, az olyan csapatokban, mint a Battlezone vagy a Killers. De úgy látszik, hogy sosem voltam elég divatos, meg talán az is baj, hogy sosem nyaltam az újságírók seggét. Köztudott, hogy sokkal szívesebben rúgtam szét a hátsójukat! (nevet) Úgyhogy sokan közülük bujkálnak is előlem, ha egy légtérbe kerülünk."

Emlékszel még, hogy mi volt az első gondolatod, amikor meghallottad a Bruce-szal készült első Maiden lemezt, az 1982-es The Number Of The Beast-et?

"Arra emlékszem, hogy a feleségem hozta haza a boltból. Meg arra is, hogy elképesztően jónak tartottam, és azonnal le is esett, hogy megintcsak nem voltam valami bölcs..."

A távozásod óta vitás kérdés: kirúgtak a Maidenék vagy te jöttél el?

"Eljöttem volna, de kiderült, hogy ők is meg akarnak szabadulni tőlem. Ilyen egyszerűen történt, nem volt mögötte semmilyen összeesküvés elmélet."

A legszebb emléked a Maiden-érából?

"A koncertek! Azok mind eszméletlen jók voltak Mindig meg akartam mutatni, hogy én vagyok a császár, aztán persze jöhettek a csajok, a dugás, a szopatás. A maximumot hoztam ki a helyzetből, azt elhiheted. Miközben Steve Harris a világuralmi törekvéseit hajtotta, és igyekezett a következő hétre kicsit feljebb srófolni a gázsinkat, én a kipipált csajok listájának bővítésén ügyködtem. Az első hátsóajtós sztorim is akkoriban esett meg egy kedves, dauerolt hajú bébivel. Még a hajába is kapott egy kis extra adag spéci kondicionálót! (nevet) A többiek persze baromira irigyek voltak rám a tapadós csajok miatt. Steve és Dave (Dave Murray gitáros) mindig a pattanásos srácokat fogták ki, akik húrméretekről, hangzásokról akartak beszélgetni, engem meg szétszedtek a csajok, akik mind be akartak jutni a gatyámba."

És a legpocsékabb emléked?

"Az, hogy együtt kellett zenélnem Dennis Stratton gitárossal. Az egy barom. Egy pop gitáros, aki mindig is utálta a heavy metalt. Mindig valami Eagles-kópiát akart csinálni belőlünk, négyszólamú vokálokkal, meg minden szarral. Még jó, hogy Steve nem hagyta a dolgot. De ez olyan hülye volt, hogy még a metalos színpadi ruhákat sem volt hajlandó felvenni. Valami rojtos női blúz volt a kedvence, legszívesebben abban is aludt volna. Nem egy, és nem két komoly vita folyt annak idején a köcsög piros spandex gatyája meg a mamája blúza miatt! (nevet) A szomorú az, hogy amikor le voltam égve, kénytelen voltam vele zenélni. Kétszer is!"

Milyen érzés volt ott lenni a Brit Heavy Metal Új Hulláma mozgalom középpontjában?

"Nagyon élveztem a pörgést, a zenéket, a klubokat, az egész színteret. És persze azt is, hogy számolatlanul dughatom a csajokat, miközben Dél-Amerika legjobb cuccát tüntetem el az orromban. A legjobb melóm volt. Ezrek előtt villanthattam a színpadon, aztán 'vidámpúderes' orral várhattam az engedelmes szolgálóimat."

A 2002-ben, The Beast címmel kiadott önéletrajzodban sem nagyon kertelsz...

"A világon mindenkinek van valami szemét sztorija rólam, úgyhogy minek alakoskodni? Kipakoltam a szennyest, a kondenzcsíkos alsókkal együtt! (nevet) Magamon is segítettem azzal, hogy végre kiírtam magamból néhány súlyos történetet. De eleve nem akartam ilyen sablonos rocksztár visszaemlékezést, sok-sok púderral és hablattyal. Képtelen lennék eljátszani a bölcs rocksztárt, mert csak egy külvárosi suttyó vagyok. És el akartam kerülni azt is, hogy a könyv túlnyomó része zeneipari baromságokkal legyen tele, unalmas szarakodásokkal. Paul DiAnno élete tele van őrülettel, zabolátlan dühvel. Manapság már igyekszem visszafogni magam, de nem mkindig sikerül. Sokáig tartott, míg elfogadtam, hogy én ilyen vagyok, és nem is fogok soha megváltozni. Mellesleg a könyv elég sikeres volt, 2010 elején jön majd ki egy újabb kiadása."

Az utóbbi években nem állandó zenekarral turnézol, hanem mindenféle helyi csapattal kooperálsz. Költségoptimalizálás?

"Maximálisan az. Mindenki így csinálja ezen a szinten. Koncertezni imádok, a közönség is szereti a dalokat, de annyira nem nagy királyság ez, hogy állandó csapatot tudnék fenntartani, mindenkit utaztatni. Pláne Braziliából. Már vagy három tucatnyi csapattal játszottam így, hosszabb-rövidebb turnékon. Megkapják a programot, begyakorolják, aztán próbálunk párat a turnéstart előtt, majd jöhetnek a bulik. Egyfelől izgalmas, másfelől lutri. Izgalmas, mert mindig új arcokat látok magam körül, és találkozom néhány kimondottan jó arccal, tehetséges zenésszel. És azért lutri, mert néha borzalmasan játszanak a srácok!" (nevet)

2010-es terveid?

"Koncert, koncert, koncert. 15 éve nem turnéztam rendesen az USA-ban, most végre újra képes leszek rá. Ráadásul 30 éves lesz az Iron Maiden debüt, és ahogy hallom, Harrisék ezzel nem nagyon akarnak törődni. Nem mondom, hogy én egész évben jubilálni akarok, de ezt sem akarom figyelmen kívül hagyni. Közben meg azért új dalokkal is akarok foglalkozni. A lemezpiac persze halott, a kiadók is, a maradék meg teljesen idióta, de azért készülgetnek dalaim, ha nem is rohamléptekben. Tavaly is született pár új dal, de a balfék kiadó miatt az egészet jegeltük, és most is van egy cimbora, aki a kezembe nyomott egy csomó zenét, hogy nézzem át őket, mert talán összepofozhatnánk egy egész albumot."

www.pauldianno.com 

Milyen érzés, hogy közel 30 év elteltével is mindenki az Iron Maidenről kérdezget?

"Néha kib...ott fárasztó. Meg unalmas is. Mindig ugyanazok a kérdések, én meg mint egy robot, elmondom ugyanazokat a válaszokat. De el kellett fogadnom a helyzetet, ez is része a melómnak. Úgy alakult, hogy fontos része lettem ennek a heavy metal történelemnek, vagy hívd, ahogy akarod. Egy ideje már beletörődtem abba, hogy ikonná lettem. Miért is ne? Elég sokat güriztem érte, hogy akár élvezzem is."

Az Early Days című Iron Maiden DVD-n van egy interjúd, ahol elismered, hogy Bruce Dickinson nálad jobban passzolt a Maidenbe.

"Ezt most is így gondolom. A Maiden számára jobb volt Bruce. De én ezt akkor is úgy értettem, meg most is úgy értem, hogy az első két albumra mindez nem vonatkozik. Amikor az első két album dalait énekli, ahogy próbálja a témáimat előadni, azonnal kiderül, hogy ezekhez nincs meg a kellő eszköztár. Egyszerűen hiányzik belőle az agresszió. Az emberi hang sokszor tükrözi vissza az adott ember hátterét, így például az én hangom egyenes következménye annak, ahonnan jöttem: a kemény, brusztolós, melós világból. Bruce hangjában meg a jobbfajta sulik hallatszanak."

Szerinted énekesként kellőképpen el vagy ismerve?

"A Maidenben összehozott dolgokért igen, a későbbi munkáimért abszolút nem. Én személy szerint úgy gondolom, hogy a munkám legjavát a Maiden után mutattam fel, az olyan csapatokban, mint a Battlezone vagy a Killers. De úgy látszik, hogy sosem voltam elég divatos, meg talán az is baj, hogy sosem nyaltam az újságírók seggét. Köztudott, hogy sokkal szívesebben rúgtam szét a hátsójukat! (nevet) Úgyhogy sokan közülük bujkálnak is előlem, ha egy légtérbe kerülünk.

Emlékszel még, hogy mi volt az első gondolatod, amikor meghallottad a Bruce-szal készült első Maiden lemezt, az 1982-es The Number Of The Beast-et?

"Arra emlékszem, hogy a feleségem hozta haza a boltból. Meg arra is, hogy elképesztően jónak tartottam, és azonnal le is esett, hogy megintcsak nem voltam valami bölcs..."

A távozásod óta vitás kérdés: kirúgtak a Maidenék vagy te jöttél el?

"Eljöttem volna, de kiderült, hogy ők is meg akarnak szabadulni tőlem. Ilyen egyszerűen történt, nem volt mögötte semmilyen összeesküvés elmélet."

A legszebb emléked a Maiden-érából?

"A koncertek! Azok mind eszméletlen jók voltak Mindig meg akartam mutatni, hogy én vagyok a császár, aztán persze jöhettek a csajok, a dugás, a szopatás. A maximumot hoztam ki a helyzetből, azt elhiheted. Miközben Steve Harris a világuralmi törekvéseit hajtotta, és igyekezett a következő hétre kicsit feljebb srófolni a gázsinkat, én a kipipált csajok listájának bővítésén ügyködtem. Az első hátsóajtós sztorim is akkoriban esett meg egy kedves, dauerolt hajú bébivel. Még a hajába is kapott egy kis extra adag spéci kondicionálót! (nevet) A többiek persze baromira irigyek voltak rám a tapadós csajok miatt. Steve és Dave (Dave Murray gitáros) mindig a pattanásos srácokat fogták ki, akik húrméretekről, hangzásokról akartak beszélgetni, engem meg szétszedtek a csajok, akik mind be akartak jutni a gatyámba."

És a legpocsékabb emléked?

"Az, hogy együtt kellett zenélnem Dennis Stratton gitárossal. Az egy barom. Egy pop gitáros, aki mindig is utálta a heavy metalt. Mindig valami Eagles-kópiát akart csinálni belőlünk, négyszólamú vokálokkal, meg minden szarral. Még jó, hogy Steve nem hagyta a dolgot. De ez olyan hülye volt, hogy még a metalos színpadi ruhákat sem volt hajlandó felvenni. Valami rojtos női blúz volt a kedvence, legszívesebben abban is aludt volna. Nem egy, és nem két komoly vita folyt annak idején a köcsög piros spandex gatyája meg a mamája blúza miatt! (nevet) A szomorú az, hogy amikor le voltam égve, kénytelen voltam vele zenélni. Kétszer is!"

Milyen érzés volt ott lenni a Brit Heavy Metal Új Hulláma mozgalom középpontjában?

"Nagyon élveztem a pörgést, a zenéket, a klubokat, az egész színteret. És persze azt is, hogy számolatlanul dughatom a csajokat, miközben Dél-Amerika legjobb cuccát tüntetem el az orromban. A legjobb melóm volt. Ezrek előtt villanthattam a színpadon, aztán 'vidámpúderes' orral várhattam az engedelmes szolgálóimat."

A 2002-ben, The Beast címmel kiadott önéletrajzodban sem nagyon kertelsz...

"A világon mindenkinek van valami szemét sztorija rólam, úgyhogy minek alakoskodni? Kipakoltam a szennyest, a kondenzcsíkos alsókkal együtt! (nevet) Magamon is segítettem azzal, hogy végre kiírtam magamból néhány súlyos történetet. De eleve nem akartam ilyen sablonos rocksztár visszaemlékezést, sok-sok púderral és hablattyal. Képtelen lennék eljátszani a bölcs rocksztárt, mert csak egy külvárosi suttyó vagyok. És el akartam kerülni azt is, hogy a könyv túlnyomó része zeneipari baromságokkal legyen tele, unalmas szarakodásokkal. Paul DiAnno élete tele van őrülettel, zabolátlan dühvel. Manapság már igyekszem visszafogni magam, de nem mkindig sikerül. Sokáig tartott, míg elfogadtam, hogy én ilyen vagyok, és nem is fogok soha megváltozni. Mellesleg a könyv elég sikeres volt, 2010 elején jön majd ki egy újabb kiadása."

Az utóbbi években nem állandó zenekarral turnézol, hanem mindenféle helyi csapattal kooperálsz. Költségoptimalizálás?

"Maximálisan az. Mindenki így csinálja ezen a szinten. Koncertezni imádok, a közönség is szereti a dalokat, de annyira nem nagy királyság ez, hogy állandó csapatot tudnék fenntartani, mindenkit utaztatni. Pláne Braziliából. Már vagy három tucatnyi csapattal játszottam így, hosszabb-rövidebb turnékon. Megkapják a programot, begyakorolják, aztán próbálunk párat a turnéstart előtt, majd jöhetnek a bulik. Egyfelől izgalmas, másfelől lutri. Izgalmas, mert mindig új arcokat látok magam körül, és találkozom néhány kimondottan jó arccal, tehetséges zenésszel. És azért lutri, mert néha borzalmasan játszanak a srácok!" (nevet)

2010-es terveid?

"Koncert, koncert, koncert. 15 éve nem turnéztam rendesen az USA-ban, most végre újra képes leszek rá. Ráadásul 30 éves lesz az Iron Maiden debüt, és ahogy hallom, Harrisék ezzel nem nagyon akarnak törődni. Nem mondom, hogy én egész évben jubilálni akarok, de ezt sem akarom figyelmen kívül hagyni. Közben meg azért új dalokkal is akarok foglalkozni. A lemezpiac persze halott, a kiadók is, a maradék meg teljesen idióta, de azért készülgetnek dalaim, ha nem is rohamléptekben. Tavaly is született pár új dal, de a balfék kiadó miatt az egészet jegeltük, és most is van egy cimbora, aki a kezembe nyomott egy csomó zenét, hogy nézzem át őket, mert talán összepofozhatnánk egy egész albumot."

www.pauldianno.com 
www.myspace.com/diannothebeast
 
Hammer TV

MHORAI - It az új hazai deathcore csapat első albuma: Hegemony
2021. szeptember 26. (vasárnap) 07:14

Hegemony címmel megjelent és végig is hallgatható az új hazai deathcore formáció, a Mhorai első albuma. "A felvételek a házi stúdiónkban készültek, a keverési munkálatokat pedig a No Silence Studio végezte. A Hegemony című nagylemezünk fizikai formában is megrendelhető. A 10 saját dal mellett van egy bónusz is, egy feldolgozás, az I'm Broken a Panterától." Rendelés (CD/póló)     www.facebook.com/mhoraimetal "...Ez a lemez tartalmazza mindazt, amit jelenleg a metal zenéről tudunk és szerettünk volna megosztani Veletek. Az elmúlt évben, debütálásunk óta egyre többen hallgatják a zenéinket internetes felületeken és egyre többen hordanak Mhorai-pólókat is. Bizony lettek, akiknek már most kedvencei közé tartozik egy-egy dalunk. Ez az ok, ami mindig elég motivációt adott a folytatáshoz..."   MHORAI - Hegemony (a 2021-es album)   MHORAI: Köteles Máté gitáros...

DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline

14 év után adta ki második albumát 2020 elején a Dawn Of Solace, a Wolfheart-főnök Tuomas Saukkonen szólóprojektje, de a folytatásra nem kell ennyit várni. A sötét hangulatú,...

EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától

The Persistence Of Memory címmel november 5-én érkezik az új lemez a Rammstein gitárosának Emigrate projektjétől. Richard Z. Kruspe másik bandájának legutóbbi albuma a 2018-as A Million...

NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human

Itt az első Northtale dal az új énekessel! A power metal bandában az ex-Twilight Force énekes, Christian Eriksson utódja a brazil Guilherme Hirose (Traumer) lett, a november 12-én...

THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl

Motorheart címmel november 19-én jelenik meg a Justin Hawkins énekes vezette brit hard rocker The Darkness hetedik albuma, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Jussy's Girl dallal...

THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól

Horváth Martina énekesnőt ismerheted a Niburtából, a Ghymesből, a Thy Catafalque lemezeiről is, de az Agregator egyik dalában is vendégeskedettt, a legfrissebb formciója pedig egy...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS