WHITESNAKE - Budapestre is eljönnek a búcsúturnéval, Coverdale videóban is üzent

"Izgatottan várjuk, hogy felléphessünk a Barba Negrában..."

2021. november 22. (hétfő) 10:36

2022-ben búcsúturnéra indul a Whitesnake, és lesz budapesti koncert is, július 4-én a Barba Negrában.

"A Deep Purple énekese, valamint a Rock and Roll Hírességek Csarnokának tagja, David Coverdale által alapított legendás Whitesnake büszkén jelenti be világkörüli búcsúturnéját. A 2019-es Flesh & Blood stúdiólemezük sikerét követően a banda 65 koncertet adott 30 országban, több mint 750 ezer rajongó előtt. A búcsúturné programja a zenekar 13 stúdióalbumának dalaiból áll majd, a rockzene 40 éves történetének egyik legnagyszerűbb katalógusának legnagyobb nótáiból. "

A búcsúturné Budapesten is látható lesz, 2022. július 4-én, a Barba Negrában!


David Coverdale:
"Izgatottan várjuk, hogy felléphessünk a Barba Negrában Budapesten 2022-ben, a búcsúturnéval ünnepelve a Whitesnake örökséget, amely közel 50 éve hódítja meg a rocklistákat világszerte. Nagyon örülök, hogy a rendkívül tehetséges Dino Jelusickot a Whitesnake-ben üdvözölhetem. Amióta két évvel ezelőtt együtt játszottunk Zágrábban, rajta volt a szemünk és a fülünk. Szeretni fogjátok őt!...

 


A magyar koncert Facebook oldala



...Megtiszteltetés, és hálás vagyok, hogy már majdnem 50 éve lehetek része ennek a csodálatos világnak. Ünnepelhettünk, felejthetetlen pillanatokat oszthattunk meg és élhettünk át emberek millióival... és mindenkivel, aki csatlakozott hozzánk ezen a csodálatos utazáson… Nagyon szeretem a közös élményeket, és egyszerűen szeretem a munkámat, és mindig is szeretni fogom... majdnem 5 évtizednyi dekadens, mennyei, hidegvérű móka után!! Köszönöm NEKTEK!"


A budapesti előadásra jegyek a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon kaphatók. Limitált számban Early Bird jegyek vásárolhatók 14.900 forintért, utána a belépők 16.900 forintba kerülnek majd.
























 

Hammer TV

 
CORELEONI - Új énekessel érkezik a Gotthard gitáros bandájának harmadik albuma
2021. december 1. (szerda) 17:10

Még a nyáron jelentette be a Gotthard társalapítója és a Coreleoni gitárosa, Leo Leoni, hogy megtalálták Ronnie Romero énekes utódját; a Coreleoni új frontembere az albán Eugent Bushpepa lett. Az új énekes a Sunrise és a Darkology zenekarokból lehet ismerős, pár éve pedig a Mila című dallal képviselte Albániát az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Coreleoni harmadik albuma májusban érkezik majd, az első előzetes dal pedig januárra várható. A Coreleoni korábban az AFM kiadónál volt, az új lemezt azonban már az ex-Nuclear Blast főnök és stábja által elindított új kiadó, az Atomic Fire gondozza majd.  Leo Leoni: "Boldog vagyok, egyben megtiszteltetés számomra, hogy részese lehetek ennek az új és izgalmas fejezetnek! Köszönjük az Atomic Fire Recordsnak, hogy életben tartják a metal közösséget, éljen a rock'n'roll!"   www.facebook.com/coreleoni CORELEONI: Eugent Bushpepa - ének Leo Leoni - gitár...

HAMMERFALL - Videoklippel a februári lemez címadó dala: Hammer Of Dawn
HAMMERFALL - Videoklippel a februári lemez címadó dala: Hammer Of Dawn

Február 25-én jelenik meg az új Hammerfall album, a Hammer Of Dawn, a 2019-es Dominion lemez utódja, az első előzetes dallal, az új lemez címadó nótájával azonban már lehet ismerkedni....

WOLFTOOTH - Doom, stoner és epikus heavy metal, új dal: Ahab
WOLFTOOTH - Doom, stoner és epikus heavy metal, új dal: Ahab

Az epikus heavy metalt doomos, stoneres témákkal kísérő richmondi Wolftooth harmadik albuma, a 2020-as Valhalla lemez utódja, december 3-án jön majd ki Blood & Iron címmel. Harmadik...

MOLICS ZSOLT - Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar színtér egyik legendás énekese
MOLICS ZSOLT - Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar színtér egyik legendás énekese

53 éves korában elhunyt Molics Zsolt, a Cool Head Klan és a Mamut énekese, aki korábban olyan csapatok frontján állt, mint a Sámán, a Classica, a Seneca, de rövid ideig még a Moby...

FROZEN CROWN - Klippremier: The Water Dancer
FROZEN CROWN - Klippremier: The Water Dancer

Az még január végi hír volt, hogy váratlanul hárman is távoztak a power metal vonalas olasz Frozen Crownból. A csapat második albuma 2019 tavaszán jött ki Crowned In Frost címmel, a...

TANKCSAPDA - Az új videoklip: Nincsenek szavak
TANKCSAPDA - Az új videoklip: Nincsenek szavak

A 2019-es Liliput Hollywood album Nincsenek szavak dalához készült el a Tankcsapda új klipje. A lemez zárótétele eredetileg két rajongó - Robi és Kata - tragikus halálának...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS