ILL NIÑO - Marc Rizzo gitáros visszatért eredeti zenekarába

Közel húsz év után... Hamarosan jön az albumos infó is

2021. október 8. (péntek) 17:50

Marc Rizzo gotáros annak idején alapító tagja volt az Ill Niño, majd az első album után kiszállt és 18 éven át Max Cavalera partnere volt a Soulflyban - egészen idén nyárig. A gitáros nehezményezte, hogy a Covid-válság alatt semmilyen anyagi vagy személyes jellegű támogatást nem kapott a Soulflytól. Ill Niño most bejelentette Rizzo visszatérését.

Az Ill Niño még 2020 elején mutatta be a Sangre című dalát, amelyben Dave Chavarri dobos és Lazaro Pina basszer mellett három új tag szerepelt: Marcos Leal énekes (Shattered Sun), Sal Dominguez gitáros (ex-Upon A Burning Body) és Jes Dehoyos gitáros (Sons Of Texas). Azóta két újabb daluk is érkezett, a beígért album pedig javában készül.


Marc Rizzo az alábbi videóban: "Hamarosan nyilvánosságra hozunk mindent, éppen az új Ill Niño albumhoz veszek fel néhány dolgot. És rettentő izgatott vagyok! Ez most egy teljesen más zenekar, mint amikor 2002-ben kiszálltam. Szóval nagyon várom már, hogy együtt dolgozhassak velük. A közeljövőben turnézni is fogok velük, ezt hamarosan bejelentik. Igen, újra csatlakozom a zenekarhoz, ami fantasztikus!"

 












ILL NIÑO feat. Sonny Sandoval / P.O.D. - All Or Nothing (a 2021-es IllMortals album előzeteseként)









ILL NIÑO - Máscara (a 2021-es IllMortals album előzeteseként)




ILL NIÑO - Sangre (2020)















 

Hammer TV

 
THE OTHER - Új dal és klip a horror punk csapattól: Demon Eyes
2021. október 26. (kedd) 14:52

Demon Eyes címmel egy klipes új dallal jelentkezett a The Other, a kölni horror punk brigád. Feltámadt sírjából a legendás horror punk kiadó, a Fiend Force Records (többek között a This Is Horror Punk válogatások, Blitzkid, Nim Vind, Bloodsucking Zombies From Outer Space, Rezurex stb.), ez adta az apropót az új nótához. A kiadót 2003-ban alapította a The Other énekese, Rod Usher, a bandának pedig ez az első dala a tavalyi Haunted lemez óta. A Demon Eyes keverését és maszterizálását Dennis Koehne végezte, a borítót Oss Caroch készítette.   www.facebook.com/theotherhorrorpunk        

AUTUMN TWILIGHT - Tíz év után az első új dal: Cyclic
AUTUMN TWILIGHT - Tíz év után az első új dal: Cyclic

Tíz év óta először egy új dallal és szöveges videóval jelentkezett a dark/gothic/doom metalos Autumn Twilight. A 2010-es Sequel lemez utódja Valid címmel jelenik meg a decemberi-januári...

FIVE FINGER DEATH PUNCH - Júliusban visszatérnek Budapestre!
FIVE FINGER DEATH PUNCH - Júliusban visszatérnek Budapestre!

Az még májusi hír volt, hogy két album rögzítésére készül a Five Finger Death Punch, az viszont egészen friss, hogy a 2022 nyarára most meghirdetett Európa-turnéjuknak lesz budapesti...

SIJJIN - Új banda a Necros Christos romjain, dalpremier: Condemned By Primal Contact
SIJJIN - Új banda a Necros Christos romjain, dalpremier: Condemned By Primal Contact

Sumerian Promises címmel november 12-én jelenik meg a death/tharsh vonalas berlini Sijjin bemutatkozó albuma, második előzetesként pedig a Condemned By Primal Contact dallal lehet ismerkedni....

NEVERLAND - Videóval az új hazai metal formáció első dala: Nézz körül
NEVERLAND - Videóval az új hazai metal formáció első dala: Nézz körül

Nézz körül címmel egy szöveges videó kíséretében mutatta be első dalát a Neverland, egy új banda, amelyben az Avenford gitárosa, Szehoffner Péter ismét együtt zenél egykori...

RED FANG - Új klip a saját temetésükről: Rabbits In Hives
RED FANG - Új klip a saját temetésükről: Rabbits In Hives

Arrows címmel júniusban jelent meg a portlandi Red Fang új albuma - öt hosszú év után. A Rabbits In Hives dalhoz készült friss klipben a Red Fang zenészei a saját temetésüket...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS