DESTRUCTION - Mike nélkül készült el az új album, és Schmier szerint erről a gitáros tehet

Augusztus 19-én jön egy hivatalos közlemény (és egy új dal is várható)

2021. augusztus 5. (csütörtök) 07:11 | utoljára módosítva: 2021. augusztus 5. (csütörtök) 07:17

Egy friss interjúban a Destruction frontembere, Schmier úgy fogalmazott, hogy az alapító gitáros, Michael "Mike" Sifringer "elszakadt" a csapat többi tagjától. A Metal Pilgrimnek adott interjúból az is kiderült, hogy az új Destruction album, amelynek megjelenése 2022 elejére várható, Mike nélkül készült el. A hivatalos sajtóközlemény augusztus 19-én érkezik majd, és várhatóan aznap egy új dalt is bemutat majd a teuton thrash brigád.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, júliusban az ausztriai Area 53 fesztiválon Mike Sifringer nélkül lépett fel a zenekar, Schmier pedig rajongói kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, hogy Mike "döntött úgy, hogy elhagyja a bandát".

Schmier a friss interjúban így fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mi is a helyzet Mike-kal: "Én magam is szeretném tudni. Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert már hónapokkal ezelőtt elszakadt a zenekartól. Ez azt jelenti, hogy elmentünk a stúdióba, felvettünk egy új albumot, ő pedig egyszerűen nem jött el. Demóztunk, új dalokat írtunk, és Mike oda sem jött el. Miután megpróbáltam szembesíteni a problémákkal, eltűnt, és valahogy megszakadt a kapcsolat. Biztosan van valami mélyebb probléma, amiről még nem tudok. Adunk neki még egy kis időt - a sajtóközlemény megjelenéséig (augusztus 19).

 


www.facebook.com/destruction



"Felvettünk egy új albumot. Új dalokat írtunk. És 19-én lesz egy különleges meglepetésünk is a rajongók számára. Természetesen nem fogunk leállni.

Mike alapító tag, és mindig is fontos volt a zenekar számára, de ha nem akarja ezt tovább csinálni, azon nem tudok segíteni. És nem láthatok be a függöny mögé sem. Senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy azt tegye, amit nem szeretne. Számomra is kiábrándító és megdöbbentő ez, de túl régóta vagyok ebben a szakmában. Tudom, hogy ilyen dolgok megeshetnek. Mindig mondtam neki, hogy nem fogjuk bezárni előtte az ajtót. Ez az ő döntése. Majd meglátjuk, mi lesz.

Számomra most a túlélés a fontos, életben kell tartanom a zenekart. Volt néhány nagyon nehéz pillanatunk, hogy egyben tartsuk a zenekart, új kiadót is találtunk, a Nuclear Blast után most a Napalmhoz szerződtünk. Be kellett fejeznünk a munkát az új koncertalbumon is, még annak tudatában is, hogy Mike a megjelenése után elhagyhat minket. Szóval nem volt könnyű dolgunk. De most próbálok a zenekar jövőjére koncentrálni. És örülök, hogy egy nagyszerű stáb vesz körül minket. Nagyszerű a csapat is, és mindannyian jó barátok vagyunk. És ami Mike-kal történik, az alapvetően rajta múlik. Két héten belül lesz egy sajtóközleményünk, ami remélhetőleg pontosan megmutatja, hogy mi is lesz Mike-kal. Mert a zenekar ettől függetlenül folytatni fogja.

Néhányan azt mondták, hogy Mike Sifringer nélkül a Destruction már mit sem ér, ami érthető. De a bandában én vagyok a fő dalszerző, én írtam az összes Destruction dalt. Alkalmanként Mike is velem dolgozott, de sok mindent magam írtam. Bár nem vagyok gitáros, mégis én vagyok a fő dalszerző. Ezt nem minden rajongó tudja. De a zenekar ettől függetlenül megy majd tovább. És nem fogunk változtatni a hangzásunkon, sem a stílusunkon. Csak remélhetem, hogy a rajongók adnak nekünk egy esélyt, és látják, hogy még nem vagyunk a sír szélén.
"


Schmier arról is beszélt, hogy mindez nem egyik napról a másikra történt a csapatban.


"Az évek során néhány rajongó azzal jött oda hozzám, hogy 'Mi a baj Mike-kal? Nem úgy néz ki, mint aki egészséges.' Próbáltam is az életviteléről beszélni vele. Ez mindig is életmódbeli kérdés.

Vannak, akik szeretnek egészségesen élni, sportolni, tisztának maradni - se drogok, se alkohol, vagy legalább valamiféle szabályozott életet élni. Mások pedig szeretnek... Leszarják, hogy hogyan bánnak a testükkel. És ez elég nyilvánvaló, ha megnézed Mike egészségét az elmúlt években, ő nem akart változtatni az életmódján. Az ivás, a cigizés és bármi más... ahogy telnek az évek, változtatnod kell.

Nem vagyok egy nagy Rolling Stones rajongó, de szerintem ahogy ők nyomják, az ő korukban is... Ezt nagyon tisztelem. Mert eljön az a nap az életedben, amikor le kell állnod ezzel a sok szarral. A drogokkal, a kib...ott ivással és a másnapossággal, mert magas színvonalat akarsz nyújtani a rajongóknak. És ez csak akkor lehetséges, ha fegyelmezett vagy.

Amikor 17 évesek voltunk, a zene jó móka és hobbi volt, óriási volt bulizni. Nem volt szükségünk alvásra, nem érdekelt minket semmi, mert másnap is simán fel tudtunk lépni. De ahogy idősebb leszel, akkor már irányítanod kell az összes szarságot, figyelned kell önmagadra. Ez olyasmi, amit én másképp láttam, mint Mike. És ez minden, amit erről mondhatok.

Mindenki a maga ura, ő is. Azt csinál, amit akar. És ha így akarja élni az életét, az az ő döntése.
"
 



















 

Hammer TV

 
MHORAI - It az új hazai deathcore csapat első albuma: Hegemony
2021. szeptember 26. (vasárnap) 07:14

Hegemony címmel megjelent és végig is hallgatható az új hazai deathcore formáció, a Mhorai első albuma. "A felvételek a házi stúdiónkban készültek, a keverési munkálatokat pedig a No Silence Studio végezte. A Hegemony című nagylemezünk fizikai formában is megrendelhető. A 10 saját dal mellett van egy bónusz is, egy feldolgozás, az I'm Broken a Panterától." Rendelés (CD/póló)     www.facebook.com/mhoraimetal "...Ez a lemez tartalmazza mindazt, amit jelenleg a metal zenéről tudunk és szerettünk volna megosztani Veletek. Az elmúlt évben, debütálásunk óta egyre többen hallgatják a zenéinket internetes felületeken és egyre többen hordanak Mhorai-pólókat is. Bizony lettek, akiknek már most kedvencei közé tartozik egy-egy dalunk. Ez az ok, ami mindig elég motivációt adott a folytatáshoz..."   MHORAI - Hegemony (a 2021-es album)   MHORAI: Köteles Máté gitáros...

DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline
DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline

14 év után adta ki második albumát 2020 elején a Dawn Of Solace, a Wolfheart-főnök Tuomas Saukkonen szólóprojektje, de a folytatásra nem kell ennyit várni. A sötét hangulatú,...

EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától
EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától

The Persistence Of Memory címmel november 5-én érkezik az új lemez a Rammstein gitárosának Emigrate projektjétől. Richard Z. Kruspe másik bandájának legutóbbi albuma a 2018-as A Million...

NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human
NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human

Itt az első Northtale dal az új énekessel! A power metal bandában az ex-Twilight Force énekes, Christian Eriksson utódja a brazil Guilherme Hirose (Traumer) lett, a november 12-én...

THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl
THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl

Motorheart címmel november 19-én jelenik meg a Justin Hawkins énekes vezette brit hard rocker The Darkness hetedik albuma, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Jussy's Girl dallal...

THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól
THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól

Horváth Martina énekesnőt ismerheted a Niburtából, a Ghymesből, a Thy Catafalque lemezeiről is, de az Agregator egyik dalában is vendégeskedettt, a legfrissebb formciója pedig egy...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS