KANSAS - 71 éves korában elhunyt az alapító hegedűs és énekes, Robby Steinhardt

Nyugodjék békében!

2021. július 19. (hétfő) 17:36

71 éves korában, rövidebb betegség után elhunyt Robby Steinhardt, a Kansas alapító tagja, hegedűse és énekese.

"Robert Eugene Steinhardt a Kansas alapító tagjaként, eredeti hegedűseként és énekeseként volt közismert. A Dust in the Wind, a Point of No Return és a Carry on Wayward Son című dalok révén Robby szilárdan belevéste magát a rock történelmébe."

Steinhardt eredetileg egy másik topekai prog rock zenekar, a White Clover tagja volt, amelyből 1973-ban alakult ki a Kansas első felállása. Az eredeti csapatban volt Steve Walsh, Rich Williams és Kerry Livgren is, az első album 1974-ben jelent meg. 1982-ben Steinhardt elhagyta a zenekart, majd Floridában megalakította a Steinhardt-Moont, majd 1997-ben visszatért a Kansasbe. Közel egy újabb évtizednyi turnézás után 2006-ban vonult vissza a zenekarból, a zenélést azonban azóta sem hagyta abba. Halála idején egy szólólemezen dolgozott.


 



"Robby az új albumát Michael Franklin producerrel vette fel, aki egy híres zenészekből álló all-star stábot állított össze Robby visszatérésének támogatására. Nagyon büszke volt erre a projektre, a lemez megjelenését 2021 végére tervezték. Éppen egy országos turné próbáit kezdte el, amikor megbetegedett."


Steinhardt 2013-ban szívrohamot kapott, és úgy tűnt, hogy abból felépült.

"Mélyen hiányozni fog mindenkinek, aki ismerte őt, a zenéje pedig örökké megmarad."

 




















 

Hammer TV

 
WOLVES IN THE THRONE ROOM - Black metal rituálé, videóval a harmadik dal a nyár végi albumról: Primal Chasm
2021. augusztus 5. (csütörtök) 18:50

Primordial Arcana címmel augusztus 20-án jelenik meg az amerikai black metal színtér vezető alakjának számító Wolves In The Throne Room hetedik albuma, a 2017-es Thrice Woven lemez utódja, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Primal Chasm (Gift Of Fire) dalt tették közzé. A Primordial Arcana a Weaver-testvérek vezette csapat első olyan albuma, amelyet teljesen egyedül készítettek el. Aaron és Nathan Weaver, valamint a gitáros Kody Keyworth a saját, erdei stúdiójukban, a Washington állambeli Owl Lodge-ban írta meg a dalokat, de ott készült a felvétel és a keverés is. A borító Amjad Faur munkája.   www.facebook.com/wolvesinthethroneroom   "A Primal Chasm (Gift Of Fire) a kozmikus nagyság robbanása, a hermetikus maximának - Ahogy fent, úgy lent - egy szimfonikus megjelenítése. A szövege a teremtés álomszerű elbeszélése. Az univerzum megteremtésének aktusa ugyanabból az impulzusból ered - minden...

ALIEN WEAPONRY - Klip is született a maori metal trió új dalához: Buried Underground
ALIEN WEAPONRY - Klip is született a maori metal trió új dalához: Buried Underground

Még 2018-ban hozta ki Tū című debütáló albumát a három új-zélandi fiatalból álló Alien Weaponry, akik maori nyelven nyomják a thrashes, groove-os metalt, a második nagylemezük...

SINSAENUM - Közleményben vettek végső búcsút a társuktól, Joey Jordisontól
SINSAENUM - Közleményben vettek végső búcsút a társuktól, Joey Jordisontól

A mai napon nyilvános közleményben vett végső búcsút Joey Jordison dobostól a Sinsaenum zenekar, ahol az utóbbi öt évben játszott a július 26-án elhunyt ex-Slipknot dobos. A 46 éves...

DEAFHEAVEN - Videóval a harmadik dal a nyár végi albumról: In Blur
DEAFHEAVEN - Videóval a harmadik dal a nyár végi albumról: In Blur

Infinite Granite címmel augusztus 20-án jelenik meg a post-black vonalas San Francisco-i Deafheaven ötödik nagylemeze, a 2018-as Ordinary Corrupt Human Love utódjáról pedig már a harmadik...

ALIEN WEAPONRY - Jön a második album, új dal a maori metal triótól: Buried Underground
ALIEN WEAPONRY - Jön a második album, új dal a maori metal triótól: Buried Underground

Még 2018-ban hozta ki Tū című debütáló albumát a három új-zélandi fiatalból álló Alien Weaponry, akik maori nyelven nyomják a thrashes, groove-os metalt, a második nagylemezük...

DESTRUCTION - Mike nélkül készült el az új album, és Schmier szerint erről a gitáros tehet
DESTRUCTION - Mike nélkül készült el az új album, és Schmier szerint erről a gitáros tehet

Egy friss interjúban a Destruction frontembere, Schmier úgy fogalmazott, hogy az alapító gitáros, Michael "Mike" Sifringer "elszakadt" a csapat többi tagjától. A Metal Pilgrimnek adott...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS