MYLES KENNEDY - Egy hét múlva jön az új szólóalbum, dalpremier: Love Rain Down

Három évvel a Year Of The Tiger után megérkezik a második Myles-lemez

2021. május 7. (péntek) 16:41

2018-ban jelent meg Myles Kennedy első szólólemeze, a Year Of The Tiger, de a folytatás sem várat magára sokáig, a The Ides Of March című album május 14-én lát majd napvilágot. Friss előzetesként a Love Rain Down dallal lehet barátkozni.

A The Ides Of March anyagát az Alter Bridge frontembere, valamint Slash partnere Floridában rögzítette Michael "Elvis" Baskette producerrel. A zenésztársak: Zia Uddin dobos és Tim Tournier basszusgitáros.

 




MYLES KENNEDY - Love Rain Down (a 2021-es The Ides Of March albumról)








MYLES KENNEDY - Get Along (a 2021-es The Ides Of March albumhoz)




Myles Kennedy a lemez címadó nótájáról, a csaknem 8 perces eposzról: "Ami a szövegét illeti, a dal első fele amolyan figyelmeztetés. Egy nagyon komor, disztópikus jövőt fest le.

A nóta elég gyorsan megszületett, néhány ital után. Megkíséreltük összefoglalni mindazt, amit oly sokan éreztünk a pandémia kezdetén. Unatkoztunk, csalódottak voltunk, próbáltuk önmagunkat gyógyítani, hogy ne őrüljünk meg teljesen. És ha már a pokolra jutunk, legalább ünnepeltünk közben...
"
 


MYLES KENNEDY - The Ides Of March (a 2021-es The Ides Of March albumhoz)








MYLES KENNEDY - In Stride (a 2021-es The Ides Of March albumhoz)








MYLES KENNEDY - The Ides Of March
(05/14 - Napalm)

01. Get Along
02. A Thousand Words
03. In Stride
04. The Ides of March
05. Wake Me When It's Over
06. Love Rain Down
07. Tell It Like It Is
08. Moonshot
09. Wanderlust Begins
10. Sifting Through The Fire
11. Worried Mind














 

Hammer TV

 
ESA HOLOPAINEN - Új videoklip Jonas Renskével a Katatoniából: Sentiment
2021. június 17. (csütörtök) 17:18

Május végén jelent meg a Silver Lake album, amely valójában az Amorphis gitáros-zeneszerzőjének, Esa Holopainennek az első szólólemeze. A legfrissebb klip a Sentiment dalhoz készült, amelyben a Katatonia frontembere, Jonas Renkse énekel. Esa Holopainen nem csupán vezéralakja a finn Amorphisnak, hanem gitárosként az egyik meghatározó zeneszerzője is, ezúttal azonban nem az anyazenekaráról, hanem az első szólólemezéről faggattuk ki. A Silver Lake elnevezésű projekt lemeze május legvégén jelent meg, és Esa különleges hangulatú dalaiban olyan énekesek szerepelnek, mint Jonas Renske a Katatoniából, Einar a Leprousből, Tomi az Amorphisból, Björn 'Speed' a Soilworkből vagy Anneke Van Giersbergen. És mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs a pandémia...     ESA HOLOPAINEN feat. Jonas Renkse - Sentiment (a 2021-es Silver Lake albumhoz) Részlet a júniusi HammerWorld magazinban megjelent interjúból....

JINJER - Klippel az első dal az új lemezről: Vortex
JINJER - Klippel az első dal az új lemezről: Vortex

Március óta tudjuk, hogy a Jinjer az új stúdióalbumon dolgozik, de azóta már be is fejeződött a munka, a Wallflowers címmel augusztus 27-én megjelenő lemez első előzeteseként pedig a...

ESA HOLOPAINEN - "Engem is nagyon megrázott Alexi váratlan halála"
ESA HOLOPAINEN - "Engem is nagyon megrázott Alexi váratlan halála"

Esa Holopainen nem csupán vezéralakja a finn Amorphisnak, hanem gitárosként az egyik meghatározó zeneszerzője is, ezúttal azonban nem az anyazenekaráról, hanem az első szólólemezéről...

THE VOID - Új EP a szegedi ötöstől, a félelemről szól a konceptalbum első része
THE VOID - Új EP a szegedi ötöstől, a félelemről szól a konceptalbum első része

Új EP-vel jelentkezett a progos, indusztriális metalt játszó szegedi The Void. A Fragments of Deceit (Part I - Fear) EP egy 3 részből álló konceptlemez első eleme, amely a Spotify-on is...

THE L.I.F.E. PROJECT - Dalpremier a Stone Sour gitáros, Josh Rand új csapatától: A World On Fire
THE L.I.F.E. PROJECT - Dalpremier a Stone Sour gitáros, Josh Rand új csapatától: A World On Fire

A World On Fire címmel már a harmadik dal is megérkezett a Stone Sour gitáros, Josh Rand új formációjától, a The L.I.F.E. Projecttől, amelyben Casandra Carson az énekesnő a...

OV SULFUR - Az As I Lay Dying énekesével egy klipes új dal az ex-Suffokate frontember új bandájától
OV SULFUR - Az As I Lay Dying énekesével egy klipes új dal az ex-Suffokate frontember új bandájától

Oblivion címmel már a harmadik dal is meghallgatható az ex-Suffokate énekes, Ricky Hoover tavaly óta aktív blackes dearthcore bandájától, az Ov Sulfurtól. A videóval kísért friss...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS