BIPØLÄRIS - Jön a győri brigád első albuma, új szöveges videó: Szinapszisøk

13 dallal érkezik majd a tavaszi nagylemez

2021. április 12. (hétfő) 17:36

Sagittarius A* címmel és 13 számmal érkezik majd a tavasz folyamán a 2018 novemberében alakult győri Bipøläris első albuma. Az új gitárossal megerősített hardcore punk bandától már lehet is ismerkedni a szöveges videóval kísért Szinapszisøk dallal.

A Bipøläris első demója 2018-ban született meg, 2019-ben pedig két EP-vel is jelentkeztek.


"Újabb animációs videót készítettünk a tavaly nyáron feldemózott, majd idén újra felvett Szinapszisøk nótánkhoz. A dal magáért beszél és igazságért kiált, a korrupció, a tolvaj jogalkotás és a kizsákmányolás ellen. Fogadjátok sok szeretettel!"

 


www.facebook.com/BPLRSHC


Németh Attila (Soma) - ének
Kis Ádám - basszusgitár
Szűcs Dávid - dobok
Gede Adrián - gitár





BIPØLÄRIS - Szinapszisøk (szöveges videó a 2021-es Sagittarius A* album előzeteseként)




"Új dalunk az éber/lucid álmodásról, vagyis annak kivetüléséről szól. Aki valaha átélt ilyet, az soha nem felejti el, akit folyamatosan gyötörnek, az próbálja elviselni vagy uralni... akárhogy is, fogadjátok sok szeretettel!"
 


BIPØLÄRIS - Éber (a 2021-es Sagittarius A* album előzeteseként)




 


"Az első saját gyártású animált videónkat sikerült hamarabb befejezni, mint gondoltuk. Fogadjátok hát sok szeretettel a Lidércfény című legújabb nótánkat a hamarosan teljesen alakot öltő Sagittarius A* lemezről. Hamarosan jelentkezünk további friss hírekkel, videókkal! Hatalmas kösz még egyszer Sebő Krisztiánnak az artworkért!"
 


BIPØLÄRIS - Lidércfény (a 2021-es Sagittarius A* album előzeteseként)






"Ez az első új szám a tavasszal megjelenő, az előző 3 évet magába foglaló Sagittarius A* című albumunkról. A lemezfelvételt mi csináljuk (a keverést és a mixet is), valamint Sebő Krisztián (Shape From Hell) szolgáltatta a lemezborítót. Javában zajlik a csinosítgatás, szépítés, készülnek a videófelvételeink."



BIPØLÄRIS - Øperencia (a 2021-es Sagittarius A* album előzeteseként)









 









Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NEMZETI HANG - Új dal és videó az Encsi Városi SC felkérésére: Bajnok leszel
2021. május 8. (szombat) 09:39

Bajnok leszel címmel egy videóval kísért új dallal jelentkezett a Nemzeti Hang zenekar. "Az Encsi Városi Sport Club vezetőitől felkérést kaptunk a klub hivatalos indulójának elkészítésére. A különleges dalhoz klip is született, amelyben a város sportélete is főszerepet kap." Szalóczi Ádám énekes: "2019 végén az egész zenekar kicserélődött. A 10 éves jubileumra végre elértük, hogy igazán jó hangszeres zenészek és zenei munkásságukban is elhivatott emberek kerüljenek a csapatba. Két gitáros érkezett, Szűcs Máté és Piros Pozdora Bálint, az új dobos pedig Oláh Norbert József lett."   www.facebook.com/nemzetihangzenekar     NEMZETI HANG - Bajnok leszel - EVSC induló (2021) "Tavaly márciusban az élet morbid játékot kezdett el játszani az egész világgal. Sajnos mi sem voltunk kivételek, a járványhelyzet súlyosan átírta a zenekar 10 éves jubileumi terveit. Nemcsak a tavalyi...

SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, videóval a címadó dal
SAXON - Biff projektje és lemeze a fiával, jön a Heavy Water albuma, videóval a címadó dal

Ha olvastad már a májusi HammerWorld magazinban a Saxon frontemberével készült interjút, akkor nem ér meglepetésként, hogy Biff Byford egy komplett nagylemezt készített el a fiával,...

ARTILLERY - Új klip a friss album mellé: In Your Mind
ARTILLERY - Új klip a friss album mellé: In Your Mind

X címmel tegnap megjelent a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma, az In Your Mind dalhoz pedig egy friss videó is született. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették...

RISE AGAINST - Új dal és klip a június elején érkező lemezről: The Numbers
RISE AGAINST - Új dal és klip a június elején érkező lemezről: The Numbers

Az még tavaly szeptemberben történt, hogy három év után egy klippel kísért vadonatúj dallal jelentkezett a Rise Against. Azóta kiderült, hogy a Broken Dream, Inc. nóta is felkerül az...

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új dal és klip a a Soilwork énekesének dallamrock csapatától: White Jeans
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új dal és klip a a Soilwork énekesének dallamrock csapatától: White Jeans

White Jeans címmel egy klippel kísért új dallal jelentkezett a Soilwork énekes Björn "Speed" Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars) klasszikus/dallamos...

LINDEMANN - Videópremier a májusi moszkvai koncert DVD-ről: Home Sweet Home
LINDEMANN - Videópremier a májusi moszkvai koncert DVD-ről: Home Sweet Home

Azt már november óta tudjuk, hogy két album után befejeződött a Rammstein énekes Till Lindemann, valamint a Hypocrisy és a Pain éléről ismert Peter Tägtgren együttműködése, viszont...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS