FROZEN CROWN - Hárman is távoztak az olasz power metal csapatból

A harmadik lemez már elkészült, hamarosan bejelentik az új felállást

2021. január 30. (szombat) 08:18

Váratlanul hárman is távoztak a power metal vonalas olasz Frozen Crownból. A csapat második albuma 2019 tavaszán jött ki Crowned In Frost címmel, a harmadik nagylemezt pedig már rögzítették is.

A csapatból távozott Talia Bellazecca gitáros, Alberto Mezzanotte dobos és Filippo Zavattari basszer, így most csak ketten maradtak, az alapító gitáros és dalszerző, Federico Mondelli és a felesége, Giada Etro énekesnő.


"Drága barátok! Ahogy ti is tudjátok, a 2020-as év kemény volt a zenészek számára, így mindnyájunknak el kellett gondolkodnia a valóságon és átértékelni, hogy mi is jelenti a prioritást az életben. Egy banda tagjának lenni nem könnyű, pláne olyan időkben nem, amikor nem lehet turnézni, koncertezni, de még a többiekkel együtt lenni sem. Ezért aztán a tavalyi év folyamán, nem egy időben, Alberto, Thalia és Filippo a távozás mellett döntött, hogy a személyes projektjeikre összpontosíthassanak. A legjobbakat kívánjuk nekik!...

 


www.facebook.com/frozencrownofficial




...Egyúttal köszönjük az együtt töltött csodás időket. Ezt a három évet a Crowned In Frost lemezhez készült utolsó klippel szeretnénk megünnepelni, ebben még a 'klasszikus' felállás szerepel.

Mint talán tudjátok, az új lemezünk már elkészült (a dalszerzés ugyanúgy folyt, mint korábban), hamarosan bővebb infókkal is szolgálunk majd, valamint az új tagok bejelentésével.
"
 

 

FROZEN CROWN - Battles In The Night (a 2019-es Crowned In Frost albumhoz)




FROZEN CROWN - Neverending (a 2019-es Crowned In Frost albumhoz)














 


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
VAN CANTO - Klipes Amon Amarth átirat a szájgitáros zenekartól: Raise Your Horns
2021. május 11. (kedd) 18:34

To The Power Of Eight címmel június 4-én jelenik meg a metalt gitárok nélkül, 'a capella' formában játszó Van Canto zenekar nyolcadik albuma, a 2018-as Trust In Rust lemez utódja, amelynek második előzetese egy Amon Amarth átirat, a klippel kísért Raise Your Horns. Az új lemezen összesen négy feldolgozás lesz, az Amon Amarth mellett Queen, AC/DC és Iron Maiden nótákat is rögzített a csapat. "A Raise Your Horns egy igazán különleges feldolgozás számunkra. Most először volt dolgunk egy olyan dallal, amelyben az énekhang következetesen mély, hörgős tartományban helyezkedik el. Hagen itt átvette a fő éneket, Inga magas, szinte orkesztrális hangsúlyokat tett oda, Sly pedig Jannal együtt hozta a kórust. Ez egy olyan nóta, ahol egy 'igazi' riff  mutatja az utat, ami rengeteg rakkatakkát és basszuséneklést eredményezett. Nagyszerű szerzemény ez az Amon Amarth-tól, örömmel hajtunk fejet előttük."  ...

CRYPTA - Dalpremier a Nervosából kilépett lányok új death metal bandájától: Starvation
CRYPTA - Dalpremier a Nervosából kilépett lányok új death metal bandájától: Starvation

Fernanda Lira basszer/énekesnő és Luana Dametto dobos egy éve szállt ki a brazil thrasher Nervosából, nem sokkal később pedig be is jelentették az új csapatukat. A Crypta névre...

TIMO TOLKKI'S AVALON - Új dal és klip a júniusi albumról: The Fire And The Sinner
TIMO TOLKKI'S AVALON - Új dal és klip a júniusi albumról: The Fire And The Sinner

The Enigma Birth címmel június 18-án lát majd napvilágot az egykori Stratovarius vezér, a gitáros Timo Tolkki 2012-ben elindított Avalon projektjének negyedik albuma. A 2019-es Return To...

SABATON - Hivatalos klip a meglepetés dalhoz: Defence Of Moscow
SABATON - Hivatalos klip a meglepetés dalhoz: Defence Of Moscow

Defence Of Moscow címmel pár napja egy új felvétellel jelentkezett a csatametalos svéd Sabaton, most pedig már a nóta hivatalos klipje is megérkezett. "Május 9-ét Oroszországban a...

LORD - Hat év után elbúcsúztak Beke Márk billentyűstől
LORD - Hat év után elbúcsúztak Beke Márk billentyűstől

A Facebook-oldalán jelentette be a Lord zenekar, hogy a továbbiakban már nem Beke Márk a billentyűsük. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz a 2015-ben érkezett Márk utódja. "Kedves...

TILL LINDEMANN - A Rammstein énekesének új klipjét a szentpétervári Ermitázsban forgatták
TILL LINDEMANN - A Rammstein énekesének új klipjét a szentpétervári Ermitázsban forgatták

Любимый город (Kedvenc város) címmel pár hete bemutattunk egy orosz nyelvű új dalt Till Lindemannról, a Rammstein énekestől. A nótához most egy újabb videoklip született,...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS