TORTUGA - A Dal 2021-ben is törnek majd az ablakok, új dal és klip

"19-re lapot kértünk, és 2021 jobb lesz, erősebb lesz"

2021. január 20. (szerda) 18:52

Ahogy korábban már beszáűmoltunk róla, a nyíregyházi Tortuga is ott lesz A Dal 2021 versenyben, most pedig meg is ismerkedhetsz a "tornacipős rock'n'rollerek" dalával. A Törnek az ablakok nótához egy klip is született.

Kölyökként vagány dolog volt kimászni egy magas bérház tetejére, ott sörözni, napozni. És ami ott történt, az kb. titokként ott is maradt. Azt, hogy fiatal felnőttek, a leghidegebb évszakban miért kérezkednek ki a kilencedik emelet fölé, jó kérdés. Erről is beszélgetünk a nyíregyházi Tortuga tagjaival, és arról, hogyan élik meg a zenei ipar tetszhalott állapotát.

 


www.facebook.com/tortugazenekar




Meglehetősen nagy energiával futottatok neki 2020-nak, úgy nézett ki simán lehet a ti évetek. Ehhez képest márciusban nektek is be kellett rántani a kéziféket. Megálltatok, vártatok, vagy aktívan töltöttétek az időt?

Valóban jó lendülettel indult ’20. Bekerültünk A Dal 2020-ba, ahol nagyon széles közönségnek mutathattuk meg magunkat, illetve a Petőfi Zenei díj felfedezettjei lettünk. Szóval benne volt a tavalyi évben, hogy akkor most igazán nagy lendületet veszünk. Az, hogy a leállást hogyan éltük meg, igazából már nincs értelme újra és újra boncolgatni. Sokan, sokféleképpen megfogalmazták már ezt, és mindenkinek ugyan úgy nehéz volt. Mi rengeteget dolgoztunk próbateremben, kihasználtuk ezt az időszakot alkotásra, amikor egy kicsit szabadabbak voltak a lehetőségek, akkor persze mentünk, és éltünk a szerelmünknek, a rock'n'rollnak.


Nem érzek csüggedést. Alapvetően ilyen arcok vagytok?


Nem olyan helyzetben voltunk, ami miatt bárki is hibás lenne, így ha azzal töltjük az időnket, hogy panaszkodunk, azzal csak magunktól vesszük el a kreatív energiákat. Tenni kell, dolgozni és álmodni. Amúgy is megfogalmaztuk, hogy mi 19-re lapot kértünk, és 2021 jobb lesz, erősebb lesz. Ezt el is döntöttük.


Látszik már valami a jó lapjárásból?


Ó, igen. Újra ott vagyunk A Dal mezőnyében. Hatalmas öröm, hogy egymás utáni két évben is méltónak találja a zsűri a Tortugát, és dalainkat. A tavaly elnyert Év felfedezettje díjat most fogjuk átvenni a Petőfi Zenei Díj gálaműsorán. Decemberben debütált egy új dalunk, most pedig a versenydalunk, a Törnek az ablakok klipjével érkezünk.


 





Az új klipben egy bontás alatti épületben és annak tetején vagytok láthatóak. Nem fagytatok meg?

Nem volt egy cseppnyi melegünk sem, de ha már a dal szerint törnek az ablakok, akkor ehhez illeszkedő helyszínt kerestünk. Az épület különben a nyíregyházi, egykori Pártház, vagyis annak kilencedik emelete, illetve a teteje. Ennek az emeletnek az az érdekessége, hogy anno itt indult az egyik első kereskedelmi rádió Nyíregyházán, ami akkor még csak 12 órában sugárzott. Ha nagyon szeretnénk, azt is mondhatnánk, hogy helyi médiatörténeti emléket is állítunk a PB Rádiónak ezzel a képanyaggal.

 






























 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
APOCALYPTICA - A Papa Roach énekesével egy klasszikus rock nóta: White Room
2021. március 5. (péntek) 18:47

A Papa Roach énekesével, Jacoby Shaddix-szel készítette el új felvételét a csellómetalos finn Apocalyptica. Nem saját szerzeményről van szó, hanem a legendás Cream zenekar nem kevésbé legendás White Room daláról. Eicca Toppinen: "Már nagyon vártuk, hogy ezt megoszthassuk veletek! Rendkívül szórakoztató volt elkészíteni egy ilyen legendás nóta átiratát, az pedig külön megtisztelő, hogy Jacoby Shaddix is csatlakozott hozzánk. Remélhetőleg nektek is annyira bejön majd, amennyire mi szeretjük!"       APOCALYPTICA feat. Jacoby Shaddix - White Room (Cream, 2021)  

SAXON - Jön az Inspirations album, új szöveges videó: Paperback Writer
SAXON - Jön az Inspirations album, új szöveges videó: Paperback Writer

Azt még tavaly jelentette be a brit heavy metal intézmény Saxon, hogy egy feldolgozásokat rejtő albummal kíván tisztelegni a számukra fontos inspirációt jelentő zenekarok és előadók...

WITHERFALL - Albumpremier és friss videoklip az amerikai prog-power brigádtól
WITHERFALL - Albumpremier és friss videoklip az amerikai prog-power brigádtól

Curse Of Autumn címmel megjelent és végig is hallgatható a progos power metalt komor dallamokkal, izgalmasan játszó amerikai Witherfall harmadik albuma, a 2018-as A Prelude To Sorrow lemez...

AGENT STEEL - Hamarosan itt az új album, dalpremier: Outer Space Connection
AGENT STEEL - Hamarosan itt az új album, dalpremier: Outer Space Connection

Ahogy ősszel már jeleztük, az Agent Steel egy új album kiadására készül: az UFO-megszállott eredeti énekes, John Cyriis vezette kultikus speed metal banda lemeze No Other Godz Before Me...

EVANESCENCE - Dalpremier a hónap végén érkező új lemezről: Better Without You
EVANESCENCE - Dalpremier a hónap végén érkező új lemezről: Better Without You

Még tavaly novemberben mutattuk be az Amy Lee énekesnő vezette Evanescence-től egy klasszikus Fleetwood Mac dal, a The Chain átdolgozását,  áprilisban pedig az ötödik stúdióalbum...

NIGHTFALL - Albumpremier a dark metal görög mestereitől: At Night We Prey
NIGHTFALL - Albumpremier a dark metal görög mestereitől: At Night We Prey

At Night We Prey címmel holnap jelenik meg, de már végighallgatható a görög dark metal legenda, az idén éppen 30 éve aktív Nightfall új stúdióalbuma, a 2013-as Cassiopeia lemez...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS