ANGELUS APATRIDA - Dal- és klippremier a spanyol thrasherek februári albumáról: Indoctrinate

A lemezborítót ezúttal is Havancsák Gyula készítette

2021. január 8. (péntek) 15:28

Szimplán Angelus Apatrida címmel jön majd ki február 5-én a spanyol thrasher Angelus Apatrida hetedik nagylemeze, a 2018-as Cabaret de la Guillotine utódja, második előzetesként pedig már lehet is ismerkedni a lemez nyitódalával a klippel kísért Indoctrinate-tel. A lemezborítót ezúttal is Havancsák Gyula készítette.

"Amikor egy globális járvány közepette készíted el az új albumodat, annak nyilván van hatása az anyagra. Az Indoctrinate-tel indul az új lemezünk, és talán a pályafutásunk legdühösebb dala lett! Mindaz tükröződik benne, amit átéltünk a tavalyi év során, így az is, ahogy az emberek radikalizálódtak a társadalomban jelentkező, ostoba, szélsőséges populizmus által. A rockzenében nincs helye rasszizmusnak, fasizmusnak, homofóbiának, ahogy semmilyen intoleranciának vagy bigottságnak. Valójában semmilyen civilizált, demokratikus társadalomban nincs helye ilyesminek. A mi felelősségünk, hogy szembenézzünk ezzel, hogy ne fordítsuk el a tekintetünket, ha ilyesmivel találkozunk. Barátságtalan zene a barátságtalan időkre..."

 


www.facebook.com/angelusapatrida





ANGELUS APATRIDA - Indoctrinate (a 2021-es Angelus Apatrida albumhoz)




"Igazán kemény dolog az első nótát kiválasztani egy új albumról, hiszen egy olyan számnak kell lennie, amelyik önállóan is megáll a lábán. A Bleed The Crown egy olyasfajta klasszikus AA nóta, amelyikben ott az energia, a fogós ének és persze a nagyszerű riffek sem hiányoznak. Elég egyszer meghallgatni, aztán ott is ragad a fejedben! Erőteljes nóta, és miközben a sötét erők jószerivel dróton rángatnak, mi más marad, mint az üvöltés... Ez a szám tökéletes étvágygerjesztő az új lemezünkhöz."

 


ANGELUS APATRIDA - Bleed The Crown (a 2021-es Angelus Apatrida albumhoz)








ANGELUS APATRIDA - Angelus Apatrida
(2021/02/05 - Century Media)

01. Indoctrinate (05:39)
02. Bleed The Crown (04:26)
03. The Age Of Disinformation (04:42)
04. Rise Or Fall (03:36)
05. Childhood's End (03:49)
06. Disposable Liberty (04:21)
07. We Stand Alone (04:11)
08. Through The Glass (05:41)
09. Empire Of Shame (04:17)
10. Into The Well (05:47)


















Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
FATAL ERROR - Dupla lemezük született, új dal és videoklip: Veled más a helyzet
2021. május 5. (szerda) 17:28

Művirágok karneválja címmel júniusban jelenik meg a Fatal Error negyedik nagylemeze, pontosabban az első fele, ugyanis egy dupla lemezanyaguk készült el. Friss előzetesként a klippel kísért Veled más a helyzet dallal lehet ismerkedni. "Íme, a legújabb klipünk és dalunk, a Veled más a helyzet! Az egyik különlegessége, hogy énekfronton Mirtse Kori közreműködik benne a Kontraszt zenekarból." (Fotó: Bikali Sándor)   www.facebook.com/fatalerrorzenekar   "A 2021-es év tartalmasnak ígérkezik a Fatal Error számára, ugyanis egy dupla lemezzel készülnek Művirágok Karneválja címmel. A lemez első fele júniusban lát napvilágot, most ennek egy előfutárát hozták el Veled más a helyzet címmel;n megszületett az első duett a zenekar történetében. Rimóczi Zsola frontember: 'Amikor megírtuk a dalt, a témája és a dinamikája miatt eleve női énekkel képzeltük el, Korit évek óta ismerjük, a tavalyi...

HAVARIA HONKAKKA - Új dal és videó Hajdú-Biharból: Idealizálj
HAVARIA HONKAKKA - Új dal és videó Hajdú-Biharból: Idealizálj

Idealizálj címmel tette közzé videóval kísért legújabb dalát a Havaria Honkakka zenekar. "Zenekarunk 2009-ben alakult Hajdú-Bihar megyében, azon belül Berettyóújfaluban, ami...

LANTLÔS - Hét év után új album érkezik, klippel az első dal: Lake Fantasy
LANTLÔS - Hét év után új album érkezik, klippel az első dal: Lake Fantasy

Wildhund címmel július 30-án jelenik meg a Lantlős post rock/metal vonalas német Lantlős ötödik albuma, a 2014-es Melting Sun lemez utódja, első előzetesként pedig a videoklippel...

LEPONEXX - Új lemezelőzetes dal és klip a köröstarcsai csapattól: Nem adom
LEPONEXX - Új lemezelőzetes dal és klip a köröstarcsai csapattól: Nem adom

Nagylemezre gyúr a köröstarcsai Leponexx zenekar, friss előzetesük a Nem adom című tétel "Mi vagyunk a Leponexx zenekar Köröstarcsáról. A zenénk leginkább amolyan dallamos groove...

DAMNATION - Új dal a tavaly alakult hazai old school death metal csapattól: The Colossal Dread
DAMNATION - Új dal a tavaly alakult hazai old school death metal csapattól: The Colossal Dread

A banda új, 2020 nyarán állt össze a brigád Makón, mégpedig az ex-Thy Catafalque gitáros, Juhász János irányításával. A zene régisulis death metal, a bemutatkozó EP pedig május...

ALESTORM - Jön a koncert DVD, friss előzetes: Drink
ALESTORM - Jön a koncert DVD, friss előzetes: Drink

Live In Tilburg címmel egy koncertanyaggal jelentkezik május 28-án a kalózmetalos Alestorm, Bodor Máté csapata. A CD/DVD/BluRay kiadvány legfrissebb előzetese a Drink nóta felvétele....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS