ANNEKE VAN GIERSBERGEN - Videoklippel a februári szólóalbum első dala: My Promise

Február végén érkezik a The Darkest Skies Are The Brightest című szólólemez

2020. december 4. (péntek) 14:36

The Darkest Skies Are The Brightest címmel egy személyes hangulatú szólólemezzel jelentkezik 2021. február 26-án az egykori The Gathering énekesnő, Anneke Van Giersbergen. A 11 dalos album producere Gijs Coolen volt, első előzetesként pedig már itt is van a My Promise című dal.

Anneke prog metalos csapata, a Vuur 2017 októberében adta ki az In This Moment We Are Free - Cities című debütáló albumát, 2018-ban pedig egy Symphonized című nagyzenekaros élő lemezzel jelentkezett az énekesnő. Az új szólóalbumon személyes érzéseit foglalta dalokba, akusztikus gitárokkal, vonósokkal, fúvósokkal, perkával.

 


www.facebook.com/annekevangiersbergenofficial




Anneke eredetileg egy második Vuur lemez számára írt dalokat 2018-ban, azonban az élete nem várt fordulatot vett.


"A Vuurban annyira hittem, hogy az összes megtakarított pénzemet az első lemez elkészítésébe fektettem, valamint a zenekar turnéra vitelébe. Az első turnés ciklus után döbbentem rá arra, hogy a Vuur folytatása további, súlyos anyagi kockázatokkal járna."

Ráadásul 2018-ban Anneke házassága is válságba jutott:

"Azonnal tudtam, hogy az életem rendbehozataláról kell dalokat írnom. Ez a kreatív törekvés azonban túl személyes lett volna a Vuur számára. És magányra is szükségem volt hozzá."


Anneke egy akusztikus gitárral és némi felvételre alkalmas felszereléssel el is vonult egy szerény házikóba a szülővárosa, Eindhoven közelében. 2019 folyamán is folytatódott a dalírás, majd Anneke megkérte a barátját, a producer Gijs Coolent, hogy segítsen a lemezanyag befejezésében.

Minden jó, ha vége jó, Annekének és a férjének sikerült megmentenie a házasságot is.



"A My Promise dalt akkor írtam, amikor elképzeltem, hogy milyen lenne az életem a válás. A szöveg azt az elhatározást fogalmazza meg, hogy a szerelemért küzdeni kell. Egy arabos-spanyolos-cigányos hangulattal indul a szám, majd fokozatosan jut el az eufórikus lezárásig. A melankolikus, kísérteties vonósok hangszerelését Ruud Peeters végezte."



ANNEKE VAN GIERSBERGEN - My Promise (a 2021-es The Darkest Skies Are The Brightest albumhoz)








ANNEKE VAN GIERSBERGEN - The Darkest Skies Are The Brightest
(02/26 - InsideOut Music)

01. Agape
02. Hurricane
03. My Promise
04. I Saw A Car
05. The Soul Knows
06. The End
07. Keep It Simple
08. Lo And Behold
09. Losing You
10. Survive
11. Love You Like I Love You











 






 


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ANGELUS APATRIDA - Dalpremier a spanyol thrasherek februári albumáról: The Age Of Disinformation
2021. január 22. (péntek) 18:52

Szimplán Angelus Apatrida címmel jön majd ki február 5-én a spanyol thrasher Angelus Apatrida hetedik nagylemeze, a 2018-as Cabaret de la Guillotine utódja, harmadik előzetesként pedig már lehet is ismerkedni a szöveges videóval kísért The Age Of Disinformation dallal. A lemezborítót ezúttal is Havancsák Gyula készítette. "Vissza a gyökerekhez... A The Age Of Disinformation egy friss és fülbemászó régisulis thrash dal. A nóta címe önmagáért beszél. Egy olyan korban élünk, amelyben sokkal több az információ; ott van a zsebünkben, az okostelefonunkban, az interneten. Ironikus módon ez ugyanakkor egy olyan kor, amely tele van téves információkkal is, az álhírek rabszolgái lettünk. Minél több az információ, annál kevésbé ellenőrizzük ezeket."   www.facebook.com/angelusapatrida ANGELUS APATRIDA - The Age Of Disinformation (szöveges videó a 2021-es Angelus Apatrida albumhoz) "Amikor egy globális...

EPICA - Február végén érkezik az Omega album, a harmadik új dal: Rivers
EPICA - Február végén érkezik az Omega album, a harmadik új dal: Rivers

A Simone Simons énekesnő vezette holland Epica új albuma Omega címmel jön majd ki február 26-án, a legfrissebb előzetes dal a Rivers címet viseli - ismerkedj meg vele! Simone Simons:...

LAKE OF TEARS - 10 év után új album érkezik februárban, dalpremier: In Wait And In Worries
LAKE OF TEARS - 10 év után új album érkezik februárban, dalpremier: In Wait And In Worries

10 évvel az Illwill lemez után egy új albummal jelentkezik a Daniel Brennare vezette darkos, doomos svéd Lake Of Tears. Az Ominous című nyolcadik album február 19-én jön majd ki az...

SOEN - Január végén új album jön az ex-Opeth dobos prog bandájától, új dal és klip: Illusion
SOEN - Január végén új album jön az ex-Opeth dobos prog bandájától, új dal és klip: Illusion

Imperial címmel január 29-én jelenik meg az ötödik albuma annak a svéd prog metal bandának, a Soennek, amit Martin Lopez dobos alakított 2003 táján, amikor még az Opeth tagja volt. A...

LIQUID TENSION EXPERIMENT - Az első új dal Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: The Passage Of Time
LIQUID TENSION EXPERIMENT - Az első új dal Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: The Passage Of Time

Az még decemberben derült ki, hogy 22 év után egy új albummal jelentkezik a a Liquid Tension Experiment, azaz John Petrucci (Dream Theater), Mike Portnoy (Transatlantic, Sons Of Apollo),...

THERION - Új videoklip a friss album mellé, Marko Hietalával a Tuonela
THERION - Új videoklip a friss album mellé, Marko Hietalával a Tuonela

Leviathan címmel megjelent és végig is hallgatható a svéd Therion új albuma, a Tuonela című dalhoz pedig egy friss videoklip is érkezett. Ebben a számban a Therion vendége nem más, mint...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS