BATUSHKA - Még idén kijön az első élő anyaguk, videópremier: Irmos IV

Ez a Bartłomiej Krysiuk vezette verziója a csapatnak

2020. november 19. (csütörtök) 13:41 | utoljára módosítva: 2020. november 19. (csütörtök) 16:14

Черная Литургия / Black Liturgy címmel az első koncertanyagát adja ki december 24-én a Bartłomiej Krysiuk vezette lengyel Batushka.

A felvétel eredetileg egy október 31-i, Halloweenre időzített live stream volt a kolumbiai Rock al Parque számára, de az ortodox szakralitást extrém hangzásvilágban újraértelmező csapat úgy döntött, hogy hivatalosan is kiadja. A 11 tételes, több, mint 70 perces anyag CD-n és DVD-n jön ki decemberben, a limitált vinyl verziók pedig majd januárban látnak napvilágot. Előzetesként máris itt az Irmos IV tétel videója.

Ismeretes, hogy 2018 végén a csapat lényegében
két részre szakadt, a Batushka alapítója, kitalálója, Krzysztof "Derph" Drabikowski és az énekes, Bartłomiej Krysiuk között a legutóbbi (tavalyi) hírek szerint továbbra is folyik egy jogi csatározás a zenekar nevének használatát illetően.

 

 
www.facebook.com/Batushkaband




BATUSHKA - Ирмос IV / Irmos IV (a 2020-as Black Liturgy DVD előzeteseként)
















BATUSHKA - Черная Литургия / Black Liturgy DVD / CD
(12/24 - Witching Hour Productions)

01. Знаменный Распиев / Znamiennyj Raspiew
02. Ирмос I / Irmos I
03. Ирмос II / Irmos II
04. Ирмос III / Irmos III
05. Ирмос IV / Irmos IV
06. Ирмос V / Irmos V
07. Утреня / Utrenia
08. Первый Час / Pierwyj Czas
09. Третий Час / Tretij Czas
10. Вечерня / Wieczernia
11. Повечерйе / Powieczerje
12. Литургия / Liturgiya
























Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chimera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS