CHELSEA GRIN - Vadonatúj dal a deathcore brigádtól: Blind Kings

A legutóbbi albummal kétszer is játszottak nálunk

2020. november 13. (péntek) 09:25

Blind Kings címmel egy vadonatúj dallal jelentkezett a deathcore vonalas Chelsea Grin. Ez már a második új számuk a 2018-ban kiadott ötödik album, az Eternal Nightmare óta, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy egy új EP vagy egy új album előzeteseiről van-e szó. A Bleeding Sun című nótát még a nyáron tették közzé.

Az Eternal Nightmare megjelenése óta kétszer is játszottak nálunk, tavaly és tavalyelőtt októberben.

 


www.facebook.com/ChelseaGrinMetal




"A Chelsea Grin 2007-ben alakult Utah államban. Először Ahaziah néven próbáltak befutni, majd néhány tagcsere és egy névcsere után teljes gőzre kapcsoltak, és 2008-ban az iTunes-on keresztül meg is jelentették első, Chelsea Grin című EP-jüket, melyet a Myspace közönsége remekül fogadott. Ezután csapódott hozzájuk a harmadik gitáros Dan Jones személyében, akinek segítségével elkészítették a Desolation of Eden című első albumukat, melyet a 2011-es My Damnation követett.

2012-ben megjelent az Evolve EP, amely után ismét tagcserék következtek. Pablo Viveros vette át Andrew Carlston-tól a dobverőket, majd a vele elkészült 2014-es Ashes To Ashes és 2016-os Self Inflicted albumok után a zenekar úgy döntött, megelégszenek egy gitárossal is, az eddigi három helyett. 2018-ban egy új énekes is csatlakozott hozzájuk, ma már Tom Barbert hallhatjuk az alapítótag, Alex Koelher helyett.

A zenekart sokszor érte támadás a zenei stílusuk miatt, erről - a most már ex-gitárosuk - Jake Harmond a következőt nyilatkozta egy interjúban: 'Mindenki szereti az állkapcsát csattogtatni azzal kapcsolatban, hogy mennyire ciki egy deathcore bandában játszani, de őszintén ezeket soha még csak le sem szartuk.'


Talán a zenekar neve sem véletlen, a 'chelsea grin' (vagy 'chelsea smile') egy pengével meghosszabbított mosoly. A csapat tagjai a saját elmondásuk szerint minden koncertjükön szeretnének legalább akkora károkat okozni, mint egy sikátorban elkövetett fültől fülig kaszabolás."




CHELSEA GRIN - Blind Kings (2020)




CHELSEA GRIN - Bleeding Sun (2020)













 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chymera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS