ACCEPT - Pénteken lemezelőzetes dal érkezik, hallgass bele a The Undertaker nótába!

Ezúttal is Andy Sneappel stúdióztak

2020. szeptember 30. (szerda) 17:49

Az még tavaszi hír volt, hogy a világjárvány közepette egy új albumon dolgozik a Wolf Hoffmann gitáros vezette teuton metal legenda Accept. Azt még nem tudni, hogy mikor jön ki a 16. Accept album, a 2017-es The Rise Of Chaos utódja, az azonban biztos, hogy két nap múlva, október 2-án megjelenik egy felvezető kislemez, a The Undertaker.

Az új nóta mellé érkezik majd egy klip is, a The Undertaker kislemez B oldalára pedig a Life's A Bitch dal egy élő verziója kerül fel, amit a finnországi Ouluban rögzítettek egy 2019-es koncerten.

A The Undertaker című új dalhoz most egy friss beharangozót tettek közzé.


Az új albumot ezúttal is Nashville-ben vették fel, a keverést pedig Andy Sneap végezte. A friss anyagot egy új felállás készítette, hiszen Peter Baltes ős-basszer 2018-ban távozott az Acceptből. Az utódja Martin Motnik lett, 2019-ben pedig egy harmadik gitáros is csatlakozott hozzájuk, az amerikai Philip Shouse (Ace Frehley Band, Gee Simmons Band). Az persze más kérdés, hogy a lemezen nyilván ezúttal is csak Wolf gitározik.


 



www.facebook.com/accepttheband


ACCEPT:

Wolf Hoffmann - gitár
Mark Tornillo - ének
Christopher Williams - dobok
Uwe Lulis - gitár
Martin Motnik - basszusgitár
Philip Shouse - gitár


 






 

Mark Tornillo énekes a nyáron így fogalmazott:

"Amikor ez a Covid-19 beindult, már néhányszor megjártam Nashville-t, ahol Wolffal dolgoztam az új dalokon. Aztán kiderült, hogy elmarad a Judas Priest turnéja is, így Andynek (Andy Sneap, producer és a Priest koncert gitárosa) lett némi szabadideje és el tudott utazni Nashville-be. Úgyhogy én is visszamentem, hogy befejezhessük a lemezt. Lesz néhány más típusú dolog is az anyagon... súlyos és komor."


 









ACCEPT - Life's A Bitch (2019)


















 

Hammer TV

 
MHORAI - It az új hazai deathcore csapat első albuma: Hegemony
2021. szeptember 26. (vasárnap) 07:14

Hegemony címmel megjelent és végig is hallgatható az új hazai deathcore formáció, a Mhorai első albuma. "A felvételek a házi stúdiónkban készültek, a keverési munkálatokat pedig a No Silence Studio végezte. A Hegemony című nagylemezünk fizikai formában is megrendelhető. A 10 saját dal mellett van egy bónusz is, egy feldolgozás, az I'm Broken a Panterától." Rendelés (CD/póló)     www.facebook.com/mhoraimetal "...Ez a lemez tartalmazza mindazt, amit jelenleg a metal zenéről tudunk és szerettünk volna megosztani Veletek. Az elmúlt évben, debütálásunk óta egyre többen hallgatják a zenéinket internetes felületeken és egyre többen hordanak Mhorai-pólókat is. Bizony lettek, akiknek már most kedvencei közé tartozik egy-egy dalunk. Ez az ok, ami mindig elég motivációt adott a folytatáshoz..."   MHORAI - Hegemony (a 2021-es album)   MHORAI: Köteles Máté gitáros...

DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline
DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline

14 év után adta ki második albumát 2020 elején a Dawn Of Solace, a Wolfheart-főnök Tuomas Saukkonen szólóprojektje, de a folytatásra nem kell ennyit várni. A sötét hangulatú,...

EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától
EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától

The Persistence Of Memory címmel november 5-én érkezik az új lemez a Rammstein gitárosának Emigrate projektjétől. Richard Z. Kruspe másik bandájának legutóbbi albuma a 2018-as A Million...

NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human
NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human

Itt az első Northtale dal az új énekessel! A power metal bandában az ex-Twilight Force énekes, Christian Eriksson utódja a brazil Guilherme Hirose (Traumer) lett, a november 12-én...

THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl
THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl

Motorheart címmel november 19-én jelenik meg a Justin Hawkins énekes vezette brit hard rocker The Darkness hetedik albuma, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Jussy's Girl dallal...

THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól
THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól

Horváth Martina énekesnőt ismerheted a Niburtából, a Ghymesből, a Thy Catafalque lemezeiről is, de az Agregator egyik dalában is vendégeskedettt, a legfrissebb formciója pedig egy...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS