EDDA MŰVEK - Ez már nem koronavírus gyanú, Gömöry Zsolt is kórházba került

Mindenkinek jobbulást kívánunk!

2020. szeptember 17. (csütörtök) 07:04

Tegnap számoltunk be arról, hogy az Edda több tagja is lebetegedett: Pataky Attila kórházban van, Kicska László basszusgitáros karanténba került, és Gömöry Zsolt billentyűs sincs túl jól. Akkor még csak koronavírus gyanúról volt szó, azóta azonban Gömöry Zsolt megkapta a pozitív teszteredményét, sőt, őt is kórházban kezelik. Pataky Attila teszteredménye továbbra sem ismert.

Gömöry Zsolt: "Megérkezett a koronavírustesztem eredménye: pozitív vagyok. A Korányiban kezelnek. Pocsékul vagyok, fájdalmaim is vannak."

 



Alapi István gitáros és Hetényi Zoltán dobos csak annyit mondott korábban a Blikknek, hogy ők jól vannak.


Mindenkinek jobbulást kívánunk!

 








 

Hammer TV

 
EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától
2021. szeptember 25. (szombat) 10:05

The Persistence Of Memory címmel november 5-én érkezik az új lemez a Rammstein gitárosának Emigrate projektjétől. Richard Z. Kruspe másik bandájának legutóbbi albuma a 2018-as A Million Degrees volt, az újról pedig már a második előzetes dallal, a You Can't Run Away-jel is lehet ismerkedni. A The Persistence Of Memory anyagára olyan dalok is felkerültek, amelyek az utóbbi két évtized során fiókban maradtak. "A jó ötlet az jó ötlet marad" - mondja Kruspe, aki átírt egyes szövegeket, frissen felvett új témákat is a régi ötletekhez "Ezek a dalok életem egy bizonyos pontján íródtak, de az ötleteknek nem jár le a szavatosságuk." Kruspe mellett Sky Van Hof basszer és Henka Johansson dobos játszik a negyedik Emirate lemezen.   EMIGRATE - You Can't Run Away (a 2021-es The Persistence Of Memory album előzeteseként) EMIGRATE - Freeze My Mind (a 2021-es The Persistence Of Memory album előzeteseként)...

NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human
NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human

Itt az első Northtale dal az új énekessel! A power metal bandában az ex-Twilight Force énekes, Christian Eriksson utódja a brazil Guilherme Hirose (Traumer) lett, a november 12-én...

THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl
THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl

Motorheart címmel november 19-én jelenik meg a Justin Hawkins énekes vezette brit hard rocker The Darkness hetedik albuma, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Jussy's Girl dallal...

THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól
THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól

Horváth Martina énekesnőt ismerheted a Niburtából, a Ghymesből, a Thy Catafalque lemezeiről is, de az Agregator egyik dalában is vendégeskedettt, a legfrissebb formciója pedig egy...

PARADOX - Albumpremier a thrash veteránoktól: Heresy II - End Of A Legend
PARADOX - Albumpremier a thrash veteránoktól: Heresy II - End Of A Legend

Megjelent és végig is hallgatható a komplex thrash/power vonalas Paradox új albuma, a Heresy II. Charly Steinhauer a Heresy II - End Of A Legend című konceptanyagot Christian Münzner...

LORDI - Decemberben jön a 7 albumos Box, dal és klippremier: Abracadavar
LORDI - Decemberben jön a 7 albumos Box, dal és klippremier: Abracadavar

Azt még tavasszal jelentette be a szörnymetalos finn Lordi, hogy hét (!) új lemezt készítettek el. És nem vicceltek, december 10-én megjelenik a The Lordiversity Box, benne 7 CD-vel vagy 7...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS