PHOENIX RT - Új dal a már előrendelhető októberi albumról: Ami ránk vár

Jelzőfény címmel jön ki az új lemez október 2-án

2020. szeptember 4. (péntek) 18:25 | utoljára módosítva: 2020. november 24. (kedd) 11:13

Mi kell több?! címmel 2018 decemberében jelent meg a csallóközi Phoenix RT legutóbbi albuma, a friss lemezük pedig október 2-án lát majd napvilágot Jelzőfény címmel. Harmadik előzetesként ismerkedj meg az Ami ránk vár dalukkal.

A Jelzőfény album már előrendelhető - katt ide! 

"Újabb dalt mutatott be az idén 7 éves Phoenix Rt. az október 2-án megjelenő Jelzőfény nagylemezről. Az Ami ránk vár ballada a harmadik az idei új dalok sorában, a felvidéki Csallóköz legaktívabb, egyre népszerűbb triójának új korongja pedig már előrendelhető, méghozzá 3 különböző csomagban. A felvételek Érden készültek Varga Zoltán producer közreműködésével. A borítót Nagy Attila tervezte, a fotókat Király Győző készítette."

 


www.facebook.com/phoenixrt



Puss Tamás énekes/basszusgitáros:

"Úgy érezzük, hogy a zenekar eddigi legerősebb, legütősebb lemeze készült el, tele meglepetésekkel. 10 vadonatúj dal található rajta és egy Kalapács átdolgozás. Szerintünk a Mi kell több?! lemezünk méltó folytatása született meg.

Soha nem dolgoztunk még át dalt más előadótól, nagyon izgalmas volt a feladat és nagyon élveztük, ugyancsak nem készült még duett sem egyik lemezünkön sem - ez is egy kiemelkedő tétele az új anyagnak. De, hogy párat említsek még, van kicsit akusztikusabbra hangszerelt dal a lemezen, és egy pop-punkos nóta is a többségben metalos hangvételű dalok között."


"Bár a lemez írása, felvételei egész évben zajlottak, és a május elejére tervezett stúdiózást csúsztatni kényszerültek, már januárban megjelent egy friss dal, a YouTube-on rövid időn belül szép nézettséget elért Nincs mit vesztenem, amit májusban a Nem marad szótlan követett. A dalok gyorsan közönségkedvenccé váltak, a zenekar pedig ígéri, hogy a lemez további 9 dalában sem fog senki csalódni."
 
 
 

PHOENIX RT - Ami ránk vár (a 2020-as album előzeteseként)




Jelzőfény CD előrendelés





 


A 'Kis Csomag' egy CD-t és egy dedikált posztert tartalmaz, a 'Pólós csomagot' a srácok egy, a lemezhez készült új pólóval egészítették ki, valamint a törzsrajongók, továbbá azok számára, akik támogatni szeretnék a zenekart, készült egy 'Támogatói csomag', amely többek közt egy táskát, felvarrót, matricát, pengetőt is rejt a lemez és a póló mellett.





PHOENIX RT - Nem marad szótlan (szöveges videó a 2020-as album előzeteseként)




PHOENIX RT - Nincs mit vesztenem (a 2020-as album előzeteseként)




PHOENIX RT - Jelzőfény
(10/02 - Edge Records)

01. Nem marad szótlan
02. Nincs mit vesztenem
03. Engedd el
04. Ami ránk vár
05. Jelzőfény (feat. Diószegi Kiki)
06. Mielőtt elrugaszkodom
07. Fekete
08. Elkéstél
09. Tiszta lappal
10. Másnapos szerenád
11. Nincs baj (Kalapács feldolgozás)



 

 











A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.







 

Hammer TV

 
DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline
2021. szeptember 25. (szombat) 11:12

14 év után adta ki második albumát 2020 elején a Dawn Of Solace, a Wolfheart-főnök Tuomas Saukkonen szólóprojektje, de a folytatásra nem kell ennyit várni. A sötét hangulatú, melankolikus doom vonalat képviselő Dawn Of Solace harmadik albuma november 12-én jön majd ki Flames Of Perdition címmel, második előzetesként pedig itt a klippel kísért Skyline dal. A Skyline dalban a Kaunis Kuolematon frontembere, Mikko Heikkilä közreműködik. "Biztos vagyok abban, hogy valamilyen szinten mindenki ismeri azt a súlyos érzést, amely minden nappal csak növekedni látszik. A hajnal előtti sötétség olyan, mint egy menedék, egy ideig még elrejt a káosz elől, aztán a hajnal felgyújtja a 'skyline'-t és visszaránt a hideg fehér fénybe."   www.facebook.com/dawnofsolace DAWN OF SOLACE - Skyline (a 2021-es Flames Of Perdition albumhoz) DAWN OF SOLACE - White Noise (a 2021-es Flames Of Perdition albumhoz)...

EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától
EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától

The Persistence Of Memory címmel november 5-én érkezik az új lemez a Rammstein gitárosának Emigrate projektjétől. Richard Z. Kruspe másik bandájának legutóbbi albuma a 2018-as A Million...

NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human
NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human

Itt az első Northtale dal az új énekessel! A power metal bandában az ex-Twilight Force énekes, Christian Eriksson utódja a brazil Guilherme Hirose (Traumer) lett, a november 12-én...

THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl
THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl

Motorheart címmel november 19-én jelenik meg a Justin Hawkins énekes vezette brit hard rocker The Darkness hetedik albuma, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Jussy's Girl dallal...

THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól
THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól

Horváth Martina énekesnőt ismerheted a Niburtából, a Ghymesből, a Thy Catafalque lemezeiről is, de az Agregator egyik dalában is vendégeskedettt, a legfrissebb formciója pedig egy...

PARADOX - Albumpremier a thrash veteránoktól: Heresy II - End Of A Legend
PARADOX - Albumpremier a thrash veteránoktól: Heresy II - End Of A Legend

Megjelent és végig is hallgatható a komplex thrash/power vonalas Paradox új albuma, a Heresy II. Charly Steinhauer a Heresy II - End Of A Legend című konceptanyagot Christian Münzner...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS