DUN RINGILL - Jön a svéd doomsterek új albuma, dalpremier: Library Of Death

Augusztus helyett 2021-ben játszanak majd Budapesten a Pentagrammal

2020. július 20. (hétfő) 10:40

Library Of Death címmel július 31-én jelenik meg a heavy doomban utazó svéd Dun Ringill második albuma, a 2019 tavaszán kiadott Welcome lemez utódja, amelyről már a szöveges videóval kísért második előzetes nótával, a friss lemez címadó dalával is lehet ismerkedni.

A Dun Ringillt 2017-ben hozta össze Patrik Andersson Winberg basszer és Hans Lilja dobos, amikor a közös csapatuk, a The Order Of Israfel pihenőre ment, kettejük mellé pedig felsorakozott Thomas Eriksson énekes (Doomdogs, ex-Grotesque), valamint három gitáros: Tommy Stegemann (Silverhorse), Jens Florén (Lommi) és Patric Grammann (SFT, Neon Leon). Az új lemezen vendégként hallható lesz majd Glenn Kjellberg operaénekes, Per Wiberg (Kamchatka, ex-Opeth, ex-Candlemass), Matti Norlin (Lugnet), valamint Philip Lindgren (ex-Hypnos).

A Dun Ringill eredetileg augusztus 3-án játszott volna Budapesten a doom legenda Pentagram társaságában, de a járvány miatt a koncert 2021-re tolódik át. A szervező Cudi Purci pár hete úgy fogalmazott, hogy hamarosan be is jelenthetik az új dátumot.

 
www.facebook.com/DunRingillSwe

 





DUN RINGILL - Library Of Death (szöveges videó a 2020-as Library Of Death albumhoz)





DUN RINGILL - NBK (a 2020-as Library Of Death albumhoz)








DUN RINGILL - Library Of Death
(07/31 - Argonauta Records)

01. Raven's Tear
02. Library Of Death
03. My Funeral Song
04. Dance Of The Necromancer
05. Well Of Desire
06. NBK
07. Reverend Of Many Faces











 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GAMA BOMB - Decemberben jön az ír thrasherek új albuma, dal- és videópremier: Miami Supercops
2020. november 23. (hétfő) 19:08

Sea Savage címmel december 4-én jelenik meg az ír old school thrasher Gama Bomb hetedik albuma. A 2018-as Speed Between The Lines lemez utódjáról már a harmadik előzetessel, a szöveges videóval kísért Miami Supercops dallal is lehet barátkozni. A Sea Savage borítóját Graham Humphrey készítette, az anyag producere Domo Dixon volt, a keverés és a maszter pedig Zack Ohren munkája.     www.facebook.com/gamabomb     GAMA BOMB - Miami Supercops (a 2020-as Sea Savage albumhoz) GAMA BOMB - Sheer Khan (a 2020-as Sea Savage albumhoz) GAMA BOMB - Sea Savage (a 2020-as Sea Savage albumhoz) GAMA BOMB - Sea Savage (12/04 - Prosthetic Records) 01. Judo Killer 02. Sea Savage 03. Miami Supercops 04. She’s Not My Mother, Todd 05. Ironblood 06. Lords Of The Hellfire Club 07. Sheer Khan 08. Rusty Jaw 09. Monsterizer 10. Ready, Steady, Goat! 11. Electric Pentacle 12. Gone Haywire...

KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence
KANSAS - Új videó a prog rock legendáktól: The Absence Of Presence

The Absence Of Presence címmel még a nyáron jelent meg az új Kansas album, a legendás amerikai prog rockerek friss videója pedig a lemez címadó dalához készült el. A legutóbbi,...

ORIANTHI - Sajnálom
ORIANTHI - Sajnálom

Nemrég jelent meg az Alice Cooper csapatában is megfordult szőke ausztrál gitároslány, Orianthi negyedik szólólemeze, a legfrissebb klipje pedig a Sorry című dalhoz készült el. "Az...

JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"
JUDAS PRIEST - "Bárcsak úgy tudnám elénekelni a Painkillert, mint 1991-ben"

A Let There Be Talk podcast vendégeként a Judas Priest frontembere, Rob Halford a hangjának változásáról is szót ejtett, valamint arról, hogy bármennyire is szeretné, a klasszikus...

SLOWMESH - Videoklippel a decemberi album első dala, a címadó szám: Isolate
SLOWMESH - Videoklippel a decemberi album első dala, a címadó szám: Isolate

Isolate címmel egy klippel kísért új dal érkezett a Slowmesh zenekartól. A budapesti csapat második albuma Isolate címmel jelenik meg december 15-én, elsőként a decemberi-januári...

BLACKMORE'S NIGHT - Már két dal is meghallgatható Ritchie Blackmore-ék karácsonyi EP-jéről
BLACKMORE'S NIGHT - Már két dal is meghallgatható Ritchie Blackmore-ék karácsonyi EP-jéről

Here We Come A-Caroling címmel egy karácsonyi EP-t ad ki Ritchie Blackmore (Rainbow, ex-Deep Purple) és Candice Night közös zenekara, a Blackmore's Night. A 4 dalos EP-ről már két...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS