LAMB OF GOD - Szöveges videó az új lemez összes dalához

LOG-interjút is találsz a júniusi HammerWorld magazinban

2020. június 19. (péntek) 07:34

A világjárvány miatt csak a mai napon jelent meg hivatalosan a Lamb Of God kilencedik albuma. A 2015 nyarán kiadott VII: Sturm Und Drang lemez folytatása szimplán a Lamb Of God címet kapta. Ez az első lemezük Art Cruz dobossal, aki tavaly júliusban lett az alapítótag, Chris Adler utódja.

A júniusi HammerWorld magazinban egy alapos interjút olvashatsz a Lamb Of God énekesével, Randy Blythe-tal és Mark Morton gitárossal.

Az alábbiakban megtalálod a lemez összes dalát, vagy klippel vagy friss szöveges videókkal. Egyedüli kivétel a Gears nóta, ahhoz ugyanis a mai napon érkezik majd egy videoklip.


 


www.facebook.com/lambofgod

 



Milyen érzés, hogy öt év után végre egy új album kiadása előtt álltok? Eredetileg mindenki azzal számolt, hogy már jóval korábban elkészültök vele.


Mark Morton: „Egyfelől mindig izgalmas előrukkolni egy új lemezzel, másfelől viszont szomorú, hogy a világjárvány miatt az európai és az amerikai turnénkat is át kellett ütemeznünk. Ahogy persze mindenki másnak is. Ezek most ilyen kaotikus idők."

Randy Blythe: "Igaz, hogy már tavaly ki akartuk hozni a lemezt, de az öt év javát turnézással töltöttük és nem pöcslógatással!" (nevet)

M: „Rendszerint 3 évente jön ki egy új lemezünk, az a normális ügymenet, de most történt ez-az, amely egyfelől lassította a tempót, másfelől viszont extra izgalmat és energiát jelentett. Ez az első lemezünk Art Cruzzal, az új dobosunkkal, és ez a visszanyert extra energia a dalokban is érződik."

R: "Art ugyan nem tinédzser, hamarosan 32 lesz, de így is jóval fiatalabb nálunk. Ha úgy vesszük, akár a fiunk is lehetne! (nevet) Egy olyan fiatalos energiát fecskendezett a bandába, amire szerintem szükségünk is volt."


Elég hamar szóba került ez a téma, pedig előzetesen szólt a sajtósotok, hogy a doboscseréről nem akartok beszélni.


M: „Kivesézni nem is akarjuk ezt a témát, mert ez igazából csakis ránk és Chris-re tartozik. Ő már nem játszik velünk, így elég fura lenne, ha a miérteket nyilvánosan boncolgatnánk. Neki is vannak tervei, a dobolást nem hagyja abba, számunkra pedig a jelen és a jövő a fontos. Legyen elég annyi, hogy elváltak az útjaink, és ez egyik fél számára sem volt egyszerű."


Art egyébként hogy került közétek?


M: „Már tíz éve ismerjük, akkor a Winds Of Plague dobosa volt és előttünk játszottak a Mayhem fesztiválokon. Hamar kiderült, hogy hatalmas Lamb Of God rajongó, így aztán sokat is lógott velünk. Jó fej volt, mindenféle bűvésztrükkökkel szórakoztatott minket! (nevet) Aztán fel is jött velünk a színpadra, egy-egy nóta erejéig beült Chris helyére. Ennek praktikus oka is volt, mert előre tudtuk, hogy az egyik szünnap után Chris talán nem fog visszaérni a bulira, ő pedig azt javasolta, hogy Art ugorhatna be a helyére. A srác már akkor is fantasztikusan dobolt! Végül aztán nem kellett helyettesítenie Christ, de a jó kapcsolatunk az évek során mindvégig megmaradt. Aztán két éve jött az a lehetőség, hogy játsszunk a Slayer búcsúturnéján, amit nyilván nem akartunk kihagyni. Egyébként ez is közrejátszott a lemezzel kapcsolatos terveink módosításában. De a lényeg, hogy Chrisnek volt egy csúnya motorbalesete 2017 végén, rendesen összetörte magát, így aztán felhívtuk Artot, hogy nincs-e kedve kisegíteni minket a turnén. Azonnal igent mondott, így aztán már 2018 nyarán is ő dobolt velünk. Hivatalosan azonban csak az új album felvétele után lett a Lamb Of God tagja, de valójában már a turné közben eldőlt, hogy a lemezt is vele fogjuk felvenni. Ha ő is így akarja..." (nevet)

R: „Nekem baromira bejött, hogy rajongói szemmel tudta véleményezni a bandánkat, a zenénket. Én erre képtelen vagyok, hiszen nem vagyok Lamb Of God rajongó, én az énekes vagyok! (nevet) Még akkor is megfontolásra érdemes dolgokat mondott, ha abszolút nem értettünk egyet vele! Nyilván nem lehetett könnyű számára a stúdiózás, mert maximalisták vagyunk, nem egyszerű velünk dolgozni, de Art egy kiváló dobos, egy technikás játékos, ráadásul abszolút azt az iskolát hozta, amire a Lamb Of Godban szükség van. Ilyen hosszú ideig nem is stúdiózott még soha, de minden úgy ment, mint a karikacsapás. Ezért is adtuk a lemeznek a Lamb Of God címet. Ez most egy újjászületés. Legalábbis mi így érezzük."


A teljes interjút megtalálod a júniusi HammerWorld magazinban.



Az interjú első két oldala





 



LAMB OF GOD - Memento Mori (a 2020-as Lamb Of God albumhoz)



LAMB OF GOD - Checkmate (a 2020-as Lamb Of God albumhoz)









LAMB OF GOD - New Colossal Hate (a 2020-as Lamb Of God albumról)









LAMB OF GOD feat. CHUCK BILLY - Routes (a 2020-as Lamb Of God albumhoz)














LAMB OF GOD - Lamb Of God
(06/19 - Nuclear Blast)

01. Memento Mori
02. Checkmate
03. Gears
04. Reality Bath
05. New Colossal Hate
06. Resurrection Man
07. Poison Dream (feat Jamey Jasta - Hatebreed)
08. Routes (Chuck Billy - Testament)
09. Bloodshot Eyes
10. On The Hook















Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS