DEVILDRIVER - Októberben jön az új lemez, itt az első dal: Keep Away From Me

Dupla albumot készítettek, ősszel még csak a Vol. 1 jön ki

2020. május 21. (csütörtök) 16:50 | utoljára módosítva: 2020. május 21. (csütörtök) 16:54

Dealing With Demons címmel október 9-én jelenik meg a Dez Fafara vezette DevilDriver új albuma, a szöveges videóval kísért első előzetes dallal, a Keep Away From Me-vel pedig már lehet is ismerkedni. A Dealing With Demons egy dupla lemez lesz, októberben csak az első rész jön ki, a Vol. 1.

A DevilDriver legutóbbi lemeze a 2018-ban kiadott Outlaws 'Til The End volt, csupa country feldolgozással, a legutóbbi hagyományos stúdiólemezüket pedig 2016-ban adták ki Trust No One címmel.

Dez Fafara: "Azóta gyakorlom a társasági távolságtartást, mióta megszülettem. Egész életemben igyekeztem elfogadni a tömegiszonyomat, és erről szól a Keep Away From Me szövege. Most itt az ideje annak, hogy a bandák ne a nyilvánvalót csinálják és úgy erőltessék a véleményüket a dalaikon át, mintha a világgal minden rendben lenne. Most nagyon NEM a 'szokásos metal videó látványoknak' van itt az ideje. Nekünk, művészeknek most szólnunk kell, inspirálni másokat és életeket megváltoztatni, vagy képeket lefesteni, ha úgy tetszik, egyfajta időkapszulát készíteni...


www.facebook.com/devildriver



"...Ez a videó ilyen lett, miközben a zenekarunk, akárcsak sok ezernyi másik, karanténba kényszerült. Nem tudunk próbálni, fotózni, összejönni, klipet sem tudunk készíteni mindazoknak, akik hosszú évek óta támogatnak minket. Nehéz idők ezek a világnak, ezzel a videóval pedig azt akartuk kifejezni, hogy 'ezeken megyünk keresztül a családjainkkal, és miközben próbáljuk elfogadni, ami jön... fogjunk össze!"


"Ezen a két lemezen olyan témákról írtam, amelyek más jellegűek. A régiekhez nem akartam visszatérni. A pályafutásom kezdete óta írok ezekről, az emberi természet ezen vonásairól, az őszinteség, a hűség hiányáról, a szeretetről és az elvesztésről, most inkább az igazságtalanságokra fogom felhívni a figyelmet a szövegeimben. Sokan mondják, hogy a zenénk erőt ad nekik, de számosan nem fogták fel, hogy ezek a szövegek kísértenek engem. Az utóbbi pár évben tűzvészektől menekültünk meg, a feleségem a rákkal harcolt, most pedig itt ez a világjárvány... Erről van szó...

Változatosabb témákról akartam írni, így született meg ez a lemez. Mindent kiadtam magamból ezen a két lemezen. És ez most még csak a kezdet, a második rész még keményebb lesz. A banda zenei fejlődése is látható lesz, ahogy közeledünk a megtisztulás végéhez. Minden démoni dologtól megszabadulunk..."

 



DEVILDRIVER - Keep Away From Me (szöveges videó a 2020-as Dealing With Demons albumhoz)









DEVILDRIVER - Dealing With Demons Vol. 1
(10/09 - Napalm)

01. Keep Away From Me
02. Vengeance Is Clear
03. Nest Of Vipers
04. Iona
05. Wishing
06. You Give Me A Reason To Drink (feat. Simon Blade Fafara)
07. Witches
08. Dealing With Demons
09. The Damned Don’t Cry
10. Scars Me Forever















 

Hammer TV

 
ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It
2021. december 3. (péntek) 18:41

A We Got The Moves című nyári bulihimnuszt - és persze a felejthetetlen Hypa Hypát - most egy új klipes dallal igyekszik megfejelni a Ruhr-vidéki electrocore sikerzenekar, az Eskimo Callboy. Kevin Ratajczak énekes: "Ez barátaink, egy hihetetlen utazás kezdetét jelenti a testetek és a lelketek számára! Hallgassátok meg az új dalunkat, tegyétek a napi rutinotok részévé, és érezzétek, ahogy testileg és lelkileg is fejlődni fogtok! Pumpáljátok hangosan, pumpáljátok keményen, érezzétek át az igazi Eskimo Callboy testkultúra szellemét!" Január 12-én a Barba Negrában játszanak, ha minden jól megy... A buli persze már rég teltházas, de ha nagyon akarsz pumpálni velük, talán eladó jegyet még találsz az esemény oldalán.   www.facebook.com/eskimocallboy  

DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will
DYNAZTY - Itt a második dal a svédek tavasszal érkező új albumáról: Power Of Will

2022 április 8-án jelenik meg a modern melodikus metalt játszó svéd Dynazty nyolcadik albuma, a tavalyi The Dark Delight lemez utódja, második előzetesként pedig már itt is van...

SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell
SCYTHICON - Az új hazai death metal banda második dala: Whitehell

Az még nyári hír volt, hogy befejezte első lemezének munkálatait a Scythicon zenekar, és be is mutattuk a Casus Belli lemez első előzetes dalát, a The Future Tomorrowt, most pedig itt a...

AMORPHIS - Hivatalos klippel a februári lemez első dala: The Moon
AMORPHIS - Hivatalos klippel a februári lemez első dala: The Moon

Halo címmel február 11-én jelenik meg az új Amorphis album, a 2018-as Queen Of Time lemez utódja, a finnek tizennegyedik albumának első előzeteseként pedig már lehet is barátkozni a The...

BLIND GUARDIAN - Ősszel jön az új album, videoklippel egy friss szám: Deliver Us From Evil
BLIND GUARDIAN - Ősszel jön az új album, videoklippel egy friss szám: Deliver Us From Evil

Még a nyáron írtunk arról, hogy befejezte új albumának munkálatait a Blind Guardian, most pedig már itt is van egy vadonatúj daluk, a Deliver Us From Evil. Ez az új szám ízelítő a...

FIT FOR AN AUTOPSY - Januárban érkezik az új album, klippel a harmadik dal: In Shadows
FIT FOR AN AUTOPSY - Januárban érkezik az új album, klippel a harmadik dal: In Shadows

Tavaly februárban, még a pandémia-őrület előtt Budapesten is bemutatta ötödik lemezét az amerikai deathcore fogat, a Fit For An Autopsy. A 2019-es The Sea Of Tragic Beasts lemez...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS